Magyar a pékség a ház alatt, az előttem álló férfi a sorban, aki csak egy darab zsemlét kér, és koppan az eladó szava, tizennyolc forint, éppen úgy, mint a húszas, amiből már nem adnak vissza.
Magyar a pénteki Déli pályaudvar, ahogy tolong haza fél Budapest, a kilométer hosszú sor, Ez Magyarország!, háborog a mögötted álló. Magyar a kerekes székes lány, akit anyjával ketten próbálunk felhúzkodni a vonatra, nagyanyja kezében az apró járókeret, amelyre színes szalagokat és pillangókat kötöttek, mint más gyerekeknek a biciklijére. Rokkantbizottság elé jöttek, mondja a nő, mintha egy ilyen gyereknek évről évre bármit is változna az állapota. Magyarok a férfiak, akik telefonálva, kólásüveget bontva húznak el mindeközben mellettünk. Magyar a szombathelyi gyors, a természetesnek számító húszperces késés, amiért Japánban már a közlekedési miniszter egész családja öngyilkosságot követne el. Magyar mellettem a vonatút alatt végig az iPhone-ját pittyegtető cigány gyerek. És magyar az is, hogy elgondolkodom azon, leírjam-e ezt az előző mondatot.
Ott van még egy néni is a vagonban, ideírom hát őt is, mert nagyon magyar fölvenni az összes gyűrűt és aranyat, amikor orvoshoz megyünk, vagy csak úgy, Pestre, föl. Magyar anyám levese, a cserépkályhában a tűz, magyar a temető esti szaga, nagyapám málló betonsírja, rajta a kopott selyemkrizantém. Magyar az esti megasztár vagy voice, vagy mi. Magyar a szomszéd, aki az utcán már nem köszön, de a Facebookon lájkol. Magyar a déli harangszó a Kossuthon, és magyar az ötféle dallam a faluban, a jégkrémes autóké, a gázosé, a postásé, a meszesé. Magyar a nagyanyám az öregek otthonában, ahogy kérdi, mennyit keresek, s ahogy a banánt, amit ebédre kapott, félreteszi, hogy vidd csak el, én úgysem szeretem. Magyar a készülődés vissza Pestre, anyám műanyag dobozba csomagolt ételei, magyar a körfolyosó, a házmester, a „ma szép időnk van”, magyar a Körút zaja. Magyar az, hogy nincs tenger, viszont iható a csapvíz. Magyar a bikram jóga, a second hand shop, a gyroson a csípős szósz. Magyar a csöves, ahogy azt kiabálja, a lányom vak, beteg, kérem szépen, segítsenek, és magyar az is, hogy ezt már nem hiszem el. Magyar az este, az ágy mellett a Kosztolányi- kötet, a Biblia és Raymond Carver. Magyar, hogy aztán sokáig nem alszom el, mert egyfolytában arra gondolok, mi volt, és mi lesz.
