Fotó: Merényi Zita
Második napunkat töltjük Nagyszőlősön. Szabad remélni, szabad álmodni – Magyar Gergely biztató szavai kísérnek minket, miközben felkeressük a misszió szolgálati helyeit. Bázisunk a ferencesek kolostora. Elmegyünk a rend és a város plébániatemplomába, bejárjuk a lelkigyakorlatos házként működő, felújított barokk kolostort, és látogatást teszünk a barátok által fenntartott intézményekben: a karitászközpontban, bölcsődében, óvodában, rehabilitációs központban.
Akár a régmúltba, akár a közelmúltba tekintünk, megerősítést nyer a reményünk. A történelem ugyanis azt igazolja, hogy az ember munkája sorsfordítóvá válhat, és Kölcsey szavai – „Vár állott, most kőhalom” – nem végállapotot jelölnek. Valóban, megannyiszor vált romhalmazzá mindaz, amit az ember felépített, de mindig volt, aki újrakezdje, folytassa elődei munkáját.
Magyar Gergely vezetésével ismerkedünk a múlttal. A ferencesek története a XV. század végén kezdődik Nagyszőlősön. I. Zsigmond a települést és környékét a Perényi családnak adományozta 1399-ben; ők alapították az első ferences kolostort. 1535-ben 22 szerzetes lakott itt, ám a reformált hitre tért Perényiek vezetésével 1558-ban elűzték őket. A rendházat lerombolták, az elhunyt barátok csontjait a kútba dobták. Bár írásos források ezt nem erősítik meg, állítólag közöttük voltak Kapisztrán Szent János földi maradványai is. A szerémségi Újlakon nyugalomra helyezett nándorfehérvári hős holttestét a török fenyegetése elől, az ereklyeféltés jegyében az akkori legnyugalmasabb országrészbe, Északkelet-Magyarországra menekítették. Források tanúsága szerint eljutottak vele Szegedig, s a szájhagyomány szerint továbbmenve elérték Nagyszőlőst. Innen datálódik Kapisztrán és Nagyszőlős kapcsolata. A ferencesek második kolostora már a Kapisztrán titulust kapta. „Szívemben hiszem és remélem, hogy Kapisztrán földi maradványai valahol itt vannak, s időnként kérem a Jóistent, hogy egyszer majd, ha úgy gondolja, rájuk bukkanhassunk” – mondja a ferences házfőnök.
A XVII. század második felében a ferencesek a Perényi család hívására visszatértek a településre. 1669-ben azonban már nem a Fekete-hegyen telepedtek meg, hanem a városban kezdték építeni kolostorukat, amely az 1774-es újjáépítéssel nyerte el barokk formáját. A templom, végleges állapotában, 1889-re készült el.
A szovjet korszakban a rend és a város plébániatemplomát valamint a kolostort kisajátította az állam. A rend templomában megnyitották az ateizmus múzeumát. Csak hosszú szünet után, 1989-ben térhettek vissza a ferencesek Nagyszőlősre, s csak 1999-ben kapták vissza a rend épületeit, erősen leromlott állapotban. A kolostorban lelkigyakorlatos házat létesítettek; 2005-re készült el a felújítás.
A lelkigyakorlatra érkezőket itt történelmi környezet várja. A város szívében vagyunk, de a másfél méter vastag falak kizárják a külvilág zaját. A felújított szobákban, a tágas szerzetesi refektóriumban és a konferenciateremben egyszerre egy busznyi vendéget tudnak fogadni. Helyet adnak az egyházmegye képzéseinek, és itt szállásolják el az anyaországból és távolabbról érkező diákcsoportokat is. „Nagyon jó a konyhánk, ezt is fontosnak tartom” – fogalmaz Magyar Gergely. A szálláshelyként is működő lelkigyakorlatos ház a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásának egyik legfőbb színtere.
A ferencesek lelkipásztori szolgálatának másik helyszíne a város plébániatemploma. Ez volt az első épület, amit harminc évvel ezelőtt visszakaptak. Ma a felújított műemlék templom és a hozzá tartozó plébániaépület lelki, szellemi, kulturális központ. A közösségi életet a ferences atyákkal együtt alakítják a világi testvérek. A három évtizednyi lelkipásztorkodás gyümölcse, hogy mára a szerzetesek munkatársaikként tekinthetnek egykori neveltjeikre. „Nagy öröm számunkra, ha látjuk, hogy beérik az istenkapcsolata azoknak, akikkel foglalkozunk. Világi testvéreink gyakran meglepnek bennünket azzal, hogy felajánlják a szolgálataikat. Hitük, amit azelőtt át- meg átszőtt a babonaság, s amelyben a szokások fontosabbak voltak, mint a belső lényeg, mára elmélyült. Együtt alakítjuk az Egyház mai arcát” – meséli Gergely atya, és említést tesz az egri lelkipásztori napokon szerzett élményeikre is, amelyen nagy létszámú csapattal vettek részt a kárpátaljaiak.
A ferencesek lelkipásztorkodásában fontos szerep jut a szociális tevékenységeknek. Szolgálatuk során naponta szembesülnek emberi tragédiákkal, betegséggel, szegénységgel, testi-lelki nyomorral, magánnyal. A karitatív szolgálatban és a helyi magyar kulturális értékek megőrzésében egyaránt szerepet vállal a rend: a ferencesek szeretetszolgálatot működtetnek és oktató-nevelő munkát végző intézményeket tartanak fenn. Így jött létre a Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ, a Szent Teréz Rehabilitációs Otthon és több óvoda: Nagyszőlősön, Királyházán és Fancsikán. Ezek finanszírozását a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány anyaországi támogatásának segítségével tudják biztosítani.
A karitatív központ 1993-ban egy kis épületben, szerény körülmények között kezdte meg működését. Papp Tihamér OFM és munkatársai szervezőmunkájával az intézmény egyre fejlődött, s a mind több helyről érkező külföldi és anyaországi adományok segítségével a ferencesek által ellátott terület karitatív központjává nőtte ki magát. Ez látogatásunk következő állomása.
A belvárost elhagyva a volt konzervgyár pusztuló épületével szemben kanyarodunk be a karitatív központ udvarára. A kerítés mellett már áll a sor, hiszen 10 órakor kezdődik az ebédosztás. Mint megtudjuk, csaknem kétszáz adag gombaleves és puliszka készült. A ferences alapítvány fenntartásában huszonöt éve működik az ingyenkonyha, amely a hét hat napján várja meleg ebéddel a rászorulókat. „Sokaknak ez jelenti a napi megélhetést” – mondja Német Sándor igazgató, miközben körbevezet bennünket az épületben és a hozzá tartozó nagy kertben. A konyhát két évvel ezelőtt felújították, most a kertet szeretnék rendbe tenni. A nagy területet sikerült körbekeríteni, ezzel megszűnt az illetéktelenek bejárkálása és a lopás; idén tavasszal már vetni fognak. A frissen felszántott földbe zöldségfélék kerülnek. Az épület mentén, egy hosszú sávban már hajtanak a magoncok, a másik oldalon pedig az ólakban kismalacok növekednek. Német Sándortól megtudjuk, hogy a konyha működését házi termények felhasználásával szeretnék gazdaságosabbá tenni. Nagyszőlősön pályázni lehet a központ által nyújtott ellátásra, a munkatársak ellenőrzik a rászorultságot: „Sem nemzetiségi, sem vallási hovatartozást nem nézünk, csak az embert látjuk, aki éhes” – mondja az intézmény igazgatója. Magyar Gergely pedig hozzáteszi: „Az emberiesség törvénye szerint mindenkinek igyekszünk segíteni. Senki ne éhezzen, ne fagyjon meg, mindenkinek legyen ruhája, egészsége, mindaz, ami az emberi méltósághoz hozzátartozik. Az itt élők sok mindent megéltek, gazdasági mélypontokat, árvizeket, és a kijevi forradalom máig meghatározza a mindennapokat. A Jóistennek köszönjük, hogy lehetőségünk van segíteni az embereken, és neki adunk hálát az örömért is, amit akkor érzünk, ha valakinek kicsit jobbá tehetjük az életét.” Lassan megélénkül az udvar, egymás után érkeznek a rászorulók az ebédért. Sok az idős, de vannak gyerekek és nagy családjukról gondoskodó édesanyák is. Az ebédet osztó szakácsnő mindenkivel vált néhány szót, miközben megtölti az ételhordóként szolgáló befőttesüvegeket, műanyag vödröket. A többség hazaviszi az ebédet, de egy hajléktalan férfi és egy asszony a közeli padon fogyasztja el a levest.
Innen a Szent József Óvodába indulunk, ahol szintén ebédre készülnek. Az intézmény vezetője, Pályuh Gabriella körbemutat az udvaron. Három épület áll egymás mellett. A legkisebb, bérelt épületben kapott helyet a bölcsőde, középen, a felújított régi villában a Szent Teréz Rehabilitációs Otthon működik, mellette pedig a két csoportnak helyet adó óvoda áll. Hátul egy óriási pavilon, mögötte építkezés. Jelenleg három csoportban hetvenöt gyerekről gondoskodnak az intézményben, amelyet a magyar kormány óvodaprogramjának és a ferences alapítvány segítségével érkező adományoknak köszönhetően éppen bővítenek. Az óvoda önkormányzati fenntartású és katolikus.
Magyar Gergelytől megtudjuk, hogy az óvoda rendkívül fontos intézmény a település életében. „A jelenlegi oktatási törvény szerint ugyanis csak az általános iskola 4. osztályáig folyhat a gyerekek oktatása-nevelése kizárólag magyar nyelven. Onnantól egyre több tantárgyat kell ukránul tanulniuk, az érettségire pedig már mindet. Sok itt a vegyes identitású család is, ahol az otthon beszélt nyelv az ukrán, de a szülők szeretnék, ha a gyerekek magyarul is tudnának, ezért küldik őket a magyar óvodába. A kicsik gazdagodnak azáltal, hogy ott van a tarsolyukban a magyar nyelv és kultúra is. A gyerekek befogadók: a játékokon, énekeken keresztül szivacsként szívják magukba a nyelvet, a keresztény és a magyar kultúrát.”
Az 1998-ban alapított Szent Teréz Rehabilitációs Otthon életmentő azoknak a szülőknek, akik testi vagy szellemi fogyatékossággal élő gyereket nevelnek. 2010-ben megújult az épület, ma fény és melegség árad a falak között, láthatóan jól érzik magukat az otthon lakói. Tizenhét gyereket látnak el itt – háromtól húsz éves korig –, naponta busszal hozzák és viszik őket. A szőnyegről egy fiatal lány, a húszéves Nagyezsda mosolyog ránk. Több mint tíz éve él. Járni nem tud, de sok mindenben igyekszik segíteni a gondozóknak. Az ellátottak közül csak ő és egy kerekesszékes kislány tud beszélni. „Barátságos légkört, nyugalmat szeretnénk biztosítani a hozzánk járóknak – mondja Jackánics Magdolna, az otthon vezetője. – Napi hat órára mentesítjük a szülőket a feladataik alól, és közösséget biztosítunk a gyerekeknek. A foglalkozásaink értelmes tevékenységet jelentenek nekik, de a legfontosabb, hogy szeretjük őket” – mondja az intézményvezető.
Gergely atya a bárkaépítéssel megbízott Noét állította példaképül maga és a közösség elé. Nagyszőlősön ezt a példát váltják valóra. Hitet, közösséget, intézményt építenek, s ezzel élhető jövőt igyekeznek teremteni.
(Folytatjuk.)
