Pedig sok magyar honfitársunk került a II. világháború után Argentínába. Már csak ez is ébren tarthatta volna érdeklődésünket. Akkor most nem lepődnénk meg a híren, hogy a jobboldali katonai diktatúra hét éve alatt a bebörtönzötteknek mintegy ötszáz gyermekét tüntették el a hatalmon lévők, közülük a legtöbbet örökbe adták ismeretlen nevelőszülőkhöz.
A Plaza Mayo nagymamái elnevezésű szervezet azóta is azért küzd, hogy felkutassa az eltűnt gyerekeket, és tudassa velük származásukat. Megrendítő, hogy negyven év után még mindig négyszáz család keresi az unokáit. A püspöki konferencia, José María Arancedo Santa Fé-i érsekkel az élén szerepel azon a videón, amelyben arra szólítanak fel mindenkit, hogy közölje az adatokat, ha tudomása van ilyen „elveszett”gyerekről.
A „május téri nagymamák” vezetője, a Ferenc pápával egyetértésben tevékenykedő Estela de Carlotto idén augusztusban találta meg unokáját, Ignacio Montoya Carlotto harminchat éves zeneművészt, akinek édesanyját egy katonai börtönben ölték meg 1978-ban. Az eset új lendületet adott a feltáró munkának. A XX. század véreskezű európai diktatúráin kívül más földrészeken is szedte áldozatait a terror, különböző ideológiákra hivatkozva. Az emberiség történetének megannyi szégyenfoltját kell megismernünk még napjainkban is. Ne felejtsük ki megemlékezéseinkből az eltűnt argentin „unokákat” sem.
