Fotó: Ress Marietta
A kora őszi vasárnap délutánon népes csoport gyülekezett a halbturni főutca egyik háza előtt. Ez a burgenlandi település két hitvalló papot is adott a XX. században Magyarországnak. Itt született 1887-ben Grősz József szombathelyi püspök, kalocsai érsek, 1891-ben pedig a mosoni plébános, Steurer József. Ezúttal a plébánosra emlékeztek a Burgenlandból és Mosonmagyaróvárról nagy számban érkezett hívek és családtagok. A Győri Egyházmegye és a mosoni plébánia kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el a vértanú pap szülőházán, ahol leszármazottai ma is élnek.
A magyar vendégeket, köztük Veres András megyéspüspököt, Németh László általános püspöki helynököt, Kapui Jenő esperes plébánost Lorenz Steurer, a vértanú unokaöccse köszöntötte. A Kismartoni Egyházmegyét Pál László helyettes általános helynök, a magyar anyanyelvű kisebbség lelkigondozásáért felelős lelkipásztor képviselte. Az ünneplők között ott volt Steurer József három legközelebbi rokona, testvéreinek gyerekei, Maria, Johann és Lorenz, valamint az ő gyermekeik és unokáik.
Az 1891-ben született pap életébe gyakran beavatkozott a történelem: megélte burgenlandi szülőfaluja 1922-ben történt elcsatolását, a II. világháborút, a német lakosság kitelepítését Mosonból, valamint a kommunista egyházüldözést. Mindenkor megtalálta a módját annak, hogy az üldözött, megkülönböztetett, hátrányos helyzetű, szegény emberek mellé álljon, legyenek bár hadiözvegyek, árvák, gettóba zárt zsidók, oroszok elől rejtőzködő nők vagy mezítlábas gyerekek.
„Ha a templom előtti keresztre feszítenek fel, akkor sem hagyom el a híveimet” – idézte a házkutatásokkal, kihallgatásokkal zaklatott lelkipásztor szavait Veres András az emléktábla megáldásakor. „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” – mondta Németh László általános helynök, aki mosoni plébánosként úttörője volt a vértanú elődje emléke előtti tisztelgésnek. A településen első ízben 1986-ban helyeztek el emléktáblát Steurer József tiszteletére, akkor a Nepomuki Szent János-templomban. Halbturnban két nyelven folyt a szertartás, és elhangzott a magyar, illetve az osztrák Himnusz is. Az emlékezőket a Steurer család vendégelte meg, alkalmat kínálva a beszélgetésekre és a találkozásokra.
A családtagok szívesen válaszoltak a kérdéseinkre. Lorenz és Johann azokról az időkről meséltek, amikor gyerekként több alkalommal is ellátogattak a mosoni plébániára. A város akkoriban gazdasági és kulturális értelemben egyaránt a környék központja volt. Lorenz elmondta, hogy közvetlenül a háború utáni években még nem zárták le a határt, József így haza tudott látogatni, és ők is eljutottak hozzá Mosonba. Később azonban egyre inkább érzékelhetővé vált a fenyegetés, a látogatások mind rá, mind pedig a családra nézve veszélyessé váltak. A testvérek féltették Józsefet, ezért arra kérték, maradjon Ausztriában. Ő azonban másképp döntött. Magyarországot tekintette a hazájának.
A szeptemberi megemlékezés később Mosonban folytatódott. A szentmisére a halbturniak különbusszal érkeztek, nagy számban vettek részt a liturgián. Az ünneplőket – köztük a vendég lelkipásztorokat – Kapui Jenő esperes plébános köszöntötte. A szentmise főcelebránsa, Veres András püspök úgy fogalmazott: olyan emberre emlékezünk ma, aki a vére ontásáig szerette ezt a közösséget. „Megáldottunk egy emléktáblát, és imádkozunk Steurer Józsefért. Emlékezésünk alkalom arra, hogy kiderüljön, elindulhat-e ebből a tiszteletből kiindulva a mártír pap boldoggá avatása, szükséges-e, lehetséges-e elindítani ezt az eljárást.” A szentbeszédet Németh László püspöki helynök két nyelven mondta el. A vértanú plébános életének eseményeit felidézve mutatta meg, mit jelentett, hogy Steurer József rendíthetetlen szeretettel ragaszkodott lelkipásztori munkájához, és minek köszönhető, hogy egy pályatársa őt magát mintapapnak, plébániáját pedig mintaplébániának nevezte. Steurer Józsefnek mindig gondja volt a szegényekre, az árvákra, a hadiözvegyekre. A szovjet katonák elől lányokat, asszonyokat bújtatott a plébánián, élelemmel látta el a királydombi gettóba zárt foglyokat, felkarolta a fiatalok hit-, sport- és kulturális életét. „Mindig megtalálta az adományozót, aki segíteni tudott, de szívesen adott a sajátjából is. Hűséges papja volt Istennek és a híveinek. Sem a nácik, sem a kommunisták nem nézték őt jó szemmel, mert kiharcolt mindent, amit az embersége diktált. Mindent odaadott másokért, az életét is” – mutatta be Steurer József életpéldáját Németh László. A mosoni hívek 1953-ban egyik napról a másikra veszítették el lelkipásztorukat. November 19-én az éj leple alatt hurcolták el őt az Államvédelmi Hatóság emberei; a mosoniak suttogva adták tovább egymásnak a hírt. Évtizedeken át nem tudhatták, hogy mi lett a papjuk sorsa, kérdéseikre szigorú hallgatás volt a válasz. A hívek azonban őrizték lelkipásztoruk emlékét. Ezt igazolja többek között a plébánia hitoktatója, Weiszné Sáling Éva által végzett emlékmentő kutatás is, amely a vértanú pap egész lelkipásztori tevékenységét dokumentálja a pappá szentelésétől az elhurcolásáig.
