Együtt szabadulunk
Fotó: Börtöncursillo

 

Láthatjuk, hogyan zúzza szét Jézus a lélek bilincseit, hogyan rombolja le a falakat, ha a végtelen égi szeretet a lehető legszűkebb földi korlátok – ha úgy tetszik, rácsok – közé szorítja magát, önként és érdemeletlenül. A börtön­cur­sillo szakmai hétvégéje minden résztvevőnek a szívébe véste, hogy a külső-belső szabadsághoz egyedül Jézus lábnyomai vezetnek el.
„A száz, az nagyon sok.” Nem gondoltam volna, hogy egy keresztény találkozóról szóló cikket éppen egy Besenyő Pista bácsitól származó szállóigével indítok majd, de Istennek jó a humora. A fenti – kétségkívül magvas – gondolatot sokat idéztük április 25–28. között Balatonszárszón, hiszen a református SDG Konferenciaközpontban majdnem százan gyűltünk össze, katolikus, református, baptista és más keresztény cursillós testvérek az ország – sőt a Kárpát-medence – minden tájáról, hogy megismerjük a börtön­cur­sillo munkásságát, és megtaláljuk benne a magunk helyét.
A csütörtök délutántól vasárnap ebédig tartó rendezvény – ahogyan azt Eperjesi Tamás rektori nyitóbeszédében előre jelezte – valóban belső lelki utazásra vitte a jelenlévőket, akik emellett sok új ismerettel és kapcsolattal is gazdagabbak lettek. A találkozót Tóth Viktória abaújvári református és Szabó István ferencvárosi görögkatolikus lelkészek lelkivezetői szolgálata kísérte. Az előadásokkal, tanúságtételekkel, worksho­pok­kal, csoportos beszélgetésekkel, zenével, játékkal teletűzdelt program jóval többet jelentett annál, mint hogy száraz felsorolással emlékezzünk vissza rá. Épp ezért tíz (plusz egy) olyan gondolatot adnék közre, amelyeket mi is életre szóló ajándékként hoztunk el Szárszóról.

A siker feltétele: térdelőrajt

„A világ kizárólag térdepelve ismerhető meg” – ezt Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, miniszterelnöki biztos mondta A nyomorúság hieroglifái című előadásában, amely a peremen élőkről, elsősorban a hajléktalanokról, a cigányságról és a leszakadó térségekben lakó emberekről szólt. Úgy fogalmazott: az ember térdelve közelebb van testvéréhez, saját magasságának, tehát erejének felét áldozza azért, hogy a másikat megismerje, miközben térdet hajt Isten előtt is. Vecsei Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a szegénységet a nyomortól a perspektíva és az emberi méltóság megléte különbözteti meg. A nyomorúságban élők számára a tér és az idő mindig az adott pillanatra szűkül, ezért a leghatékonyabb segítség az, ha tisztelettel és jelenléttel elvezetjük őket az értékesség tudatáig, a célok kitűzéséig – mondta.
Az értékesség tudatát és a célt a Jóistennél találhatjuk meg: erről már Rácz Miklós beszélt, aki többszörösen is kisebbségi helyzetben, Ukrajnában magyar cigányként él, és kitartóan dolgozik azon, hogy kárpátaljai cigány fiatalokkal foglalkozhasson. Isten szemében senki nem ér kevesebbet másoknál, ő azt nézi, ami a szívünkben van – idézte fel.

Nem le, hanem oda

Lólé Attila szabadult fogvatartott a megrendítő tanúságtételének végén ezt a kérdést tette föl a jelenlévőknek: képesek vagyunk-e Krisztus átszúrt sebén át nézni a nyomorultakra? A drogfüggőségtől Isten irgalmának hirdetéséig jutó férfi az élő példa arra, hogy nem lehajolni kell az elesetthez, hanem odahajolni hozzá. Nem csak ő, de más előadók is szembesítettek bennünket azzal a kérdéssel: vajon magát a szenvedő Krisztust látjuk-e az elesettekben, vagy csak odáig jutunk, hogy „ők is emberek”, esetleg hogy „Isten Fia értük is meghalt”? Miklós Zoltán Hunort a szeretetlenséggel és a megfelelési vágyával való küzdelme korábban szélsőséges eszmék felé hajtotta, ám ma már lelkészként dolgozik a népek megbékélésén. Előadásában elmondta, hogy Isten ingyenes, bizalmat megelőlegező szeretete képes kitisztítani belőlünk a haragot és az előítéleteket, amelyektől saját erőnkből nem tudtunk megszabadulni.

Isten nem metafizikai vész­kijárat

Ez Lólé Attila gondolata. A volt fogvatartott Isten szívfacsaróan indokolatlan szeretetének és az emberi törődésnek felemelő erejéről tanúskodott. A hallgatóság állva, könnyes szemekkel tapsolta meg, és újra átélhette, hogy az Atya nem menekülési útvonal, hanem örök szabadulás. Hiszen – ahogy Schuckertné Szabó Csilla, a büntetés-végrehajtásban dolgozó munkatársunk mondta – a legrosszabb börtön a bezárt szív. A tudat, hogy mindannyian rászorulunk a kegyelemre, egyrészt Istennel, másrészt egymással is összeköt bennünket, és arra is emlékeztet, hogy Isten ereje a gyengeségben rejlik. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott a hétvége egyik legnagyobb hatású dalának egyik sora is: „Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni” – énekelte a gitárjátékával és bátorító, vigasztaló énekével szolgáló Olasz Timi.

Hallgass, utána hirdess!

Mindenki számára tanulságos – és valljuk be, lélekcincáló – volt Butsy Lajos atya, börtönlelkész tanúságtétele is, amely arról szólt: létfontosságú, hogy meghallgassuk, akivel törődünk. Van, hogy csak a harmadik, negyedik alkalommal jut el valaki odáig, hogy kimondja az igazságot – fogalmazott az atya, aki fontosnak tartja az empátia és a szimpátia megkülönböztetését is. Empatikus vagyok az emberrel, de nem szimpatizálok a bűnével – foglalta össze Lajos atya, aki nem mellesleg A fegyházlelkész című dokumentumfilm főszereplője. Ehhez a gondolathoz Vatai Gyula is kapcsolódott: többször hangsúlyozta, hogy meg kell hallanunk a bűn történetét is egy ember életében, és meg kell látnunk a harag mögött a kegyelemért nyöszörgőt is.

Jó a szabadság, de mire?

A volt váci börtönparancsnok nem véletlenül nyerte el a „Mr. Katarzis” becenevet. Őrzője vagyok-e a testvéremnek? címmel Vatai Gyula tartotta a hétvége egyik leginkább felkavaró előadását, melynek egyik kulcsa a szabadság értelmezése volt. Mint mondta, a szabadságunk nem arra való, hogy válogassunk, hogy elvesszünk a lehetőségekben. Azért kapjuk, hogy szerethessünk, hiszen a szabadság a szeretet alapfeltétele. Anélkül nem lehetséges viszontszeretni sem Istent, sem a másik embert. Az előadó arra hívott mindenkit, hogy legyen nagyon őszinte magával: aki csupán „szerepelni” akar, annak a börtön falai között nagyon nehéz lesz a dolga, ugyanis mi emberileg semmit nem tehetünk, csak a Jóisten viheti végbe az akaratát általunk. „Ne higgyük, hogy mi nem vagyunk olyanok” – mondta, utalva a farizeusra, aki azért hálálkodott, hogy kevésbé bűnös, mint embertársa.

Szárszónak is egy(ség) a vége

Nem csak a pénteki kerekasztal-beszélgetésen, de a hétvége minden napján – ahogyan a cursillo egész működésében – felemelő volt átélni, hogy különböző felekezetekhez tartozó testvérek nem az eltérésekkel, hanem többnyire egymással és a közös üggyel törődtek. Egészen a szentmiséig, illetve istentiszteletig nem derült fény arra, ki melyik felekezethez tartozik. Szabó István atyához és Tóth Vikihez lelki beszélgetésre is lehetett menni, a programok között együtt énekeltünk katolikus és református dalokat… Olyan testvéri légkör alakult ki, amely sokakat megindított. Az egységre törekvést példázta az a kerekasztal-beszélgetés is, amelyen Lukácsy György újságíró vezetésével Dani Eszter, a református Missziói Iroda vezetője, valamint Székely János szombathelyi megyéspüspök beszélgettek a bűn, a bűnhődés és a megbocsátás témájában. A püspök úgy fogalmazott: a Krisztushoz vezető utat kell keresnünk, mert az egymáshoz is elvezet minket.

Büfékocsi az Úr vonatán, avagy sokféle a szolgálat

Van, aki fogvatartottal levelezik, van, aki már börtön­cur­sillós munkatárs, sokan háttérimájukkal vállalnak szolgálatot, megint mások a szervezésben, némelyek a büfében segítenek… A lényeg, hogy „jó vonatra szálljunk”, ami az üdvösség felé vezet: biztosan megtaláljuk rajta a leginkább nekünk való feladatot ahhoz, hogy szolgáljunk. A lehetőségek feltérképezésében nagy segítségünkre volt az a work­shop, amit Herczeg Zsuzsi és Saly Miklós tartott: a börtönök földrajzi elhelyezkedésétől saját lelki-szellemi-anyagi helyzetünkön és a börtön adta kereteken keresztül a talentumainkig sok mindent áttekinthettünk, ki-ki elgondolkodhatott a maga szerepéről. Dékány Éva személyes tanúságtétele pedig egy parányi baptista közösségnek a fogvatartottak érdekében végzett önkéntes munkájáról szólt, ami azt a gondolatot plántálta a hallgatóság lelkébe, hogy mindent senki nem tud megtenni, de valamit mindenki tehet.

A Szentlélek is szokott szakmázni

Rendkívül fontosak voltak azok a börtönnel, büntetés-végrehajtással, illetve a börtönökben tartott cursillók lebonyolításával kapcsolatos gyakorlati ismeretek, amelyeket Schuckertné Szabó Csillától, valamint Paróczi Tamás és Kelemen Róbert, illetve Berecz Balázs börtöncursillós munkatársaktól kaptunk. Tőlük tudtuk meg, mik a börtönbe való belépés szabályai és feltételei, meddig terjed a felelősségünk és a jogkörünk, kikkel és hogyan szükséges együttműködni a cursillóhoz, mi a börtönlelkész szerepe, milyen hatalmas az elő- és az utócursillo jelentősége, és persze azt is, hogy kellő tájékozódás, felkészülés, helyismeret és szakmai segítség nélkül bele se kezdjünk a „buliba a böriben”.

A legtöbb hős láthatatlan

Szegedi Tamás színművész pénteken François Villon-versek előadásával hívta fel a figyelmet arra, hogy a törődés hiánya a gonosz munkálkodásának kedvez. Szombat este Tamás és Balogh Rodrigó Prima Primissima díjas rendező a BörtönHeroes című work­sho­pon egy fiktív elítélt történetén át vezették el a résztvevőket ahhoz a felismeréshez, hogy rengeteg hétköznapi hős láthatatlan marad. Pedig némi odafigyeléssel akár elő is csalogathatnánk őket. Vecsei Miklós például előadásában képet mutatott A hajléktalan Krisztus című szoborról, majd egy hasonló testhelyzetben a padon fekvő, valódi hajléktalan fotóját vetítette ki. Azt mondta, hogy a szobor abban hasonlít az emberhez, hogy ha simogatják, fénylik…

„Ó, vuni-vuni-vunn, ó, vun­ni!”

A kedves olvasóknak elárulom, hogy ez egy afrikai törzsi ének kezdősora – vagy nem az. Nekünk mindenesetre rengeteg vidám percet szerzett sok más mókás közösségi játékhoz hasonlóan, amelyeket Gaga Zsuzsi vezetett. Kreativitása és frappáns irányítása révén óvodásoknál is több mondókát és játékot tanultunk meg négy nap alatt, és ha más izmunk nem is, a rekeszizmaink biztosan elfáradtak. Zsuzsi emlékeztette a csapatot arra, hogy aki örömhírt visz, az legfőbb eszközévé a nevetést, a dalolást és a játékot tegye.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..