A párbeszéd éltetője
A kilencvenéves Schweitzer József főrabbit köszöntötték
A Sant’Egidio közösség november 5-én ünnepséget rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar aulájában a kilencvenéves Schweitzer József főrabbi tiszteletére. A rendezvényen köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Verő Tamás rabbi, valamint Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség felelőse. Schweitzer József főrabbit közel húsz éve szoros barátság fűzi a Sant’Egidio közösséghez. 1996-ban, Rómában részt vett és fel is szólalt azon a közösség által szervezett Világvallások a Békéért Nemzetközi Imatalálkozón, amelyet a II. János Pál pápa felhívására 1986-ban a világ főbb vallásainak részvételével megtartott assisi békeima-találkozó szellemében rendeztek meg.
Sweitzer József köszöntése alkalmából Erdő Péter bíboros a főrabbinak egy fényképet adott át (képünkön), amely az idei ökumenikus imahéten, a keresztény-zsidó imanapon készült.