Fotó: Merényi Zita
Bevezetőjében a művészettörténész emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben gyalázkodás indult meg a Szentatya ellen a menekültkérdésben hangoztatott álláspontja miatt, de csak Magyarországon. A Ferenc pápát minősíthetetlen hangnemben támadók ezzel megalázták a katolikus hívőket, és gyűlölettel fertőzték meg az emberek szívét.
Dávid Katalin hozzátette, a pápa ebben a témában az erkölcs fő törvénye – Szeresd felebarátodat! – tükrében beszél, és világos az álláspontja a menekültkérdésben. Akik támadják, azok kiragadják egy-egy mondatát és ajánlásait, amelyek kivétel nélkül a menekülők befogadásának szükségességéről szólnak. Ám e gyűlölködő kritikusok arról már nem írnak, amikor a Szentatya különbséget tesz a menekülők és a bevándorlók között, vagy amikor a befogadott menekülőnek is kötelességévé teszi a befogadó ország törvényeinek betartását. Nem az ideérkező menekültet említi, hanem hangsúlyosan a befogadott menekültet.
A pápa szóhasználatában a befogadás nem letelepítést jelent, mert akkor cselekszünk helyesen, ha mindent megteszünk azért, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülők idővel visszatérhessenek hazájukba. A Szentatya gyakran hangoztatja, hogy a félelmünk ne legyen erősebb, mint a szeretetünk, de ha elővigyázatlanok vagyunk – ami azt jelenti, hogy több embert fogadunk be, mint amennyit integrálni tudunk –, azért nagyon komoly politikai árat kell fizetnie a társadalomnak.
Az előadó Ferenc pápa több nyilatkozatából is idézett. A Szentatya már 2013-ban így fogalmazott: „Teremtsenek jobb gazdasági feltételeket azokban az országokban, amelyek lakói tömegesen kivándorolnak, hogy az emigráció ne legyen az egyetlen választási lehetősége annak, aki békére, igazságosságra, biztonságra és emberi méltósága teljes tiszteletben tartására vágyik.” Három évvel később, 2016-ban pedig arra a kérdésre, hogy be tud-e fogadni Európa ilyen tömérdek bevándorlót, a következő választ adta: „Jogos és felelősségteljes kérdés, mert nem lehet esztelenül kitárni a kapukat. De az alapvető kérdés az, hogy miért van manapság ilyen sok migráns?”
Dávid Katalin föltette a kérdést: kik a rászorulók, kik a menekülők, kik a bajbajutottak? Morális tekintetben ez a történések kulcskérdése. A művészettörténész felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a háború, az üldözés, a nyomor elől menekülők között alig vannak arab keresztények. Nem arról van szó, hogy többet érne egy bajba jutott keresztény, mint egy muszlim, de vajon ők hová lettek? Csupán egy-két olyan közösségről tudunk, amelyek helyben maradhattak, miközben az elmenekült, elbujdosott, gyermekeik életét menteni kényszerülő, az Iszlám Állam hatalma alá került ezrekről szinte semmilyen információink sincsenek.
A művészettörténész felidézte Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita közel-keleti útját, aki a magyar hívek pénzbeli ajándékát személyesen juttatta el az egyik kis szíriai falu, Al-Dmeine al-Sarqije keresztény közösségének, hogy az újraépíthesse lerombolt templomát.
Dávid Katalin elmondta, nem érti, hogy azok a muszlimok, akik a háború, a szegénység és a kilátástalan jövő elől menekülnek, miért Európába jöttek. Szomszédságukban a saját hittestvéreik számunkra szinte elképzelhetetlen gazdagságban élnek, és millióknak jövőt, munkalehetőséget, otthont biztosító lehetőségek felett rendelkeznek. Az indulat és az abból fakadó erő és elszántság, amely Európába hozta ezeket az embereket, miért nem az arab világon belül tört utat számukra?
Mennyivel egyszerűbb és célravezetőbb volna ez – tette hozzá az előadó. – Az arab államok némán nézik végig menekülő testvéreik távozását. Ez nagyon komoly morális ítélet az arab államok felett. Vagy talán tudatosan szervezték ezt az átáradást Európába?
Dávid Katalin emlékeztetett arra is, hogy néhány évvel ezelőtt az Iszlám Állam egy térképet tett közzé, amely azt mutatta be, hogy a terrorszervezet véleménye szerint rövidesen mely területek tartoznak majd az iszlám fennhatósága alá. A térkép alapján Európa egy részére is ez a sors vár. E területeknek Magyarország a nyugati határa, tehát mi is átkerülünk az iszlámhoz. A térkép megjelenése után indult meg az emberáradat Európa felé. Az iszlám terroristák pedig nyilatkoztak: szerintük a térképen megjelenített állapotok megvalósításához nincs szükség fegyverekre vagy megszálló hadseregre. Elegendő csupán „menekülőkkel” elárasztani Európát, és azzal az iszlám gyökeret ver egy olyan kontinensen, amely már úgyis feladta erkölcsi, vallási és kulturális identitásának, történelmének alapjait. Tudatos hatalmi törekvések indították el a tömegeket felénk, és nagyon kiszámítottan, megfontoltan szervezték meg az útjukat. Vajon ezért némák az arab államok?
A művészettörténész arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekültek többsége hazájában nem élt mélyszegénységben. 2015 őszén sokan érkeztek hozzánk taxival, buszokkal. S amint felvették a bankautomatákból a pénzüket, azonnal megsemmisítették az irataikat. Ők azok, akik zömében a zöldhatáron keresztül érkeztek Európába – így hozzánk is –, mert nem akartak keresztülesni a regisztráción, és – emberi jogaikra hivatkozva – ők tiltakoztak a leghangosabban az ujjlenyomatvétel ellen. Kiknek kell félniük ettől? Csak nem eleve illegális dologra készültek? Mert akkor érthető, hogy nem akarnak azonosíthatók lenni.
Dávid Katalinnak a jelenlegi helyzetben Jézus szavai jutnak eszébe: „Legyetek szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók.” Ezt a két magatartást itt és most csak az tudja megvalósítani, aki mélységében átlátja a történéseket, minden információ a rendelkezésére áll – jelenleg alulinformáltak vagyunk –, határozott elképzelése van Európa jövőjéről, és legfőképpen komoly felelősségérzettel rendelkezik.
A drámai kérdés, amelyre feleletet kell adni, a következő: Az ideérkezett és folyamatosan érkező milliókat el tudja-e helyezni, és tudja-e biztosítani megélhetésüket a kontinens? Úgy látszik, hogy Európa ma már nem akar, nem képes, vagy nem mer határozott lépéseket tenni. Magyar részről megtették, amit kell, „de biztonságos egy olyan házban élni, amely körül ég a többi ház?” Ezzel a nem éppen megnyugtató kérdéssel zárta előadását a Széchenyi- és Stephanus-díjas művészettörténész.
