Görögkatolikus lelkiség

„Üdvöz légy, a templomoknak legcsodásabb nagy temploma” – énekeljük a szép máriapócsi akathisz­toszban az Istenszülő Szűz Máriának. Igaz, hogy azt a szertartást bármikor lehet végezni, de az idézett sora talán éppen most a legidőszerűbb. Ugyanis Görögkatolikus Egyházunkban november 21-én ünnepeljük Szűz Mária templomba való bevezetésének ünnepét. Apokrif evangélium szövegére alapozódik ez az ünnepünk, de a szertartási szövegeink sokszorosan megmagyarázzák a valódi értelmét. Máriát a szülei – Joákim és Anna – azért ajánlották fel háromévesen Isten és a templom szolgálatára, és azért vezették be a templomba, hogy ott megfelelőképpen tudjon előkészülni hivatására, amelyre a mennyei Atya kiválasztotta. Vagyis arra, hogy egyszülött Fiának és Igéjének édesanyjává legyen. Így érvényesül a fentebb idézett liturgikus szöveg: „a templomoknak legcsodásabb nagy temploma” lett Máriából. Ugyanis ő áldott testébe fogadhatta a második isteni Személyt, a közénk, megváltásunkra ékezett Üdvözítőnket.
Erre a magasztos hivatásra készült Mária, amint az ünnep liturgikus éneke előtárja: „Ma nagy Király lelki hajléka a templomba lép be, hogy számára isteni lakhelyet készítsen.” A kétféle templom azonos mondanivalója egybeszövődik. Mária oda érkezik, ott nevelkedik, ahol Istennel közvetlen kapcsolatban lehet. Ez már elővételezi számára az egyedülálló kapcsolatot Istennel, amikor majd szeplőtelen méhébe fogadhatja be Jézust.
A templom – vagy az annak felfogott hely – bármely emberi kultúrában az Isten (vagy istenség) lakhelyét jelenti. Azt a helyet, ahol közvetlenül kapcsolatba lehet lépni a természetfelettivel. A kinyilatkoztatott vallásban pedig ez már teljesen egyértelmű. A zsidóság számára a szent sátor, majd a jeruzsálemi templom volt a legszentebb hely: Isten jelenlétét fejezte ki és valósította meg. Megvoltak ennek a kézzelfogható bizonyítékai is, amint az Istenszülő-ünnepeken olvassuk is a szentírási olvasmányban. Ott őrizték „a mannát tartalmazó aranyvödröt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit” (Zsid 9,4). A keresztény katolikus (és ortodox) templomok pedig azért szentek, mert bennük nemcsak jelképesen, hanem valóságosan jelen van Jézus Krisztus az Eucharisztiában. Szent az oltár, mert rajta történik az átlényegülés, amikor a Szentlélek erejéből, a pap szavaira a kenyérből Jézus Teste, a borból Jézus Vére lesz. Szent a szentségház, mert benne valóságosan (nem csupán jelképesen) van jelen közöttük Jézus Krisztus. Minderre felhívja a figyelmünket a folyton égő örökmécses.
Amikor a 2020-ban elkövetkező budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra készülünk, jó tudatosítani, hogy az Istenszülő Szűz Mária mindenféle tabernákulumnál, szentségtartó cibóriumnál, szentségmutató monstranciánál szebb, ékesebb és magasztosabb. Hiszen ő volt az, aki „Isten élő és lelkes hajlékává” lett, áldott méhébe fogadta Jézus Krisztust, hogy nekünk, a világnak ajándékozza. Ezért ünnepeljük őt ezen az ünnepen, a templomba való bevezetésének ünnepén.