Egy elfeledett mester

A magyar növendékek közül Tóth István kitűnt tehetségével, egyedül nyert műveivel akadémiai és császári aranyérmet. Az akadémia elvégzése után mestere szerette volna maga mellett tartani, állást ajánlott fel neki, de ő hazajött. Tehetségét magyar szobrászként, hazájában kívánta érvényesíteni…

 1891-ben megnősült, a bécsi Buttinger Máriát vette feleségül. A művész a tabáni Várkertbazárban bérelt műtermet, ahol élete végéig – szemben Fadrusszal, Stróbllal és Zalával – egyedül alkotott.

A Tóth Istvánról megjelent két életrajzi kötetben és az addig megjelent folyóiratokban, újságcikkekben mintegy négyszáz alkotásáról kaphatunk tájékoztatást. Művei számos egyházi és világi középületet, közteret díszítenek Magyarországon és néhány környező országban is.

A legtöbb – mintegy száznegyven – műve a Foerk Ernő által tervezett szegedi Fogadalmi templomot díszíti, ahol szobrok, domborművek mellett oltárt is alkotott. Jelentős munkái közé tartozik a máriaradnai kegytemplom és a nagyváradi székesegyház főoltára; Nagyváradon a Szent László-szobron kívül még további szobrai is megtalálhatók. Budapesten az ismert negyven alkotása közül mindenképpen említésre érdemesek a Magyar Nemzeti Galériában, az Országházban, a Királyi Palotán, a Nemzeti Bankon, a Mezőgazdasági Múzeumon, a Hunyadi János úton elhelyezett szobrai, domborművei.

A főváros első Kossuth-szobrait is ő készítette; egyik legnagyobb szabású alkotása a szentesi Kossuth-szobor. De szülőhelyén, Szombathelyen, valamint Vas megye más településein is vannak számottevő művei.

Fadrusz János 1903-ban bekövetkezett halála után a szabadkőművesek akarták beszervezni, de komoly anyagi ígéretek ellenére sem volt hajlandó belépni közéjük. Ezek után pályázaton sem kaphatott megbízatást.

Tóth Istvánt katolikus hite, hazafisága, kimagasló tehetsége, szorgalma, szerénysége, segítőkészsége, a szülőföldjéhez való ragaszkodása jellemezte. Budapesten hunyt el 1934. december 12-én, hetvenhét éves korában. A főváros által adományozott díszsírhelyre temették a Farkasréti temetőben, búcsúztatásán számos közéleti személyiség és elismert művésztárs vett részt. Végső nyughelye a barát Foerk Ernő építőművész által tervezett szombathelyi Szent Quirin-templom kriptája lett. Az ő és felesége koporsóhelyét fedő márványtábla felirata éppen olyan lényegre törő és egyszerű, amilyen az életük volt: „Sorsunk: az elválás – Hitünk: a viszontlátás.”

Á. P.