Csokimikulást mindenkinek!

A kö­zel­múlt­ban né­hány na­pot ven­dég­ség­ben töl­töt­tem egy csa­lád­nál az Al­pok lá­ba­i­nál. Ott­lé­tem so­rán har­minc cen­ti­mé­ter­nyi hó esett. Ven­dég­lá­tó­im óvo­dás­ko­rú fi­át szó sze­rint alig le­he­tett vis­­sza­tar­ta­ni, hogy ne ro­han­jon ki az ud­var­ra pa­pucs­ban, de más­fél éves kis­lá­nyuk is szi­lár­dan hoz­zá­ta­padt a te­rasz­aj­tó üve­gé­hez. Ugyan­is le­nyű­göz­te őket a fe­hér ta­ka­ró. Per­sze, hi­szen gye­re­kek — mond­hat­juk. De úgy hi­szem, eb­ben épp­úgy ha­son­lí­ta­nunk kell hoz­zá­juk. Be­le­tö­rő­dés he­lyett, hogy megint ko­tor­hat­juk, in­kább örül­jünk a le­hul­ló hó­nak…
Azt szok­ták mon­da­ni, a Mi­ku­lás a gye­re­kek ün­ne­pe. Sze­rin­tem pe­dig min­den­kié. Nagy­sze­rű al­ka­lom ar­ra, hogy rá­han­gol­juk a lel­kün­ket a gyer­mek­kor­ban még ter­mé­sze­tes iz­ga­tott vá­ra­ko­zás­ra, és el­kezd­jük szá­mol­ni: men­­nyit kell még alud­ni ka­rá­cso­nyig. És hogy örö­mün­ket lel­jük az élet ap­ró cso­dá­i­ban. Pél­dá­ul egy cso­ki­mi­ku­lásban.
Vagy egy me­sé­ben. Ad­vent má­so­dik va­sár­nap­ján az M2 mű­so­rá­ra tű­zi a Grimm-klas­­szi­kus, A li­ba­pász­tor­lány leg­újabb film­fel­dol­go­zá­sát (va­sár­nap, 8.35). S ha már meg­bi­zo­nyo­sod­tunk ar­ról, hogy a jó el­nye­ri mál­tó ju­tal­mát, a me­sék bi­ro­dal­má­nak sö­té­tebb er­de­jé­be is be­vet­het­jük ma­gun­kat: szin­tén va­sár­nap vé­gig­iz­gul­hat­juk Harry Potter ka­land­ja­i­nak ha­to­dik ré­szét (va­sár­nap, 20.00, RTL Klub). Aki egy kis nosz­tal­gi­á­ra vá­gyik, fel­idéz­he­ti gyer­mek­ko­rá­nak ked­ves em­lé­ke­it, pél­dá­ul a Ka­lá­ka da­la­it, a Tá­len­tum cí­mű so­ro­zat se­gít­sé­gé­vel (szer­da, 19.15, Du­na Tv).
Szent Mik­lós ün­ne­pe a ka­rá­csony „elő­ké­pe”, át­sző­ve vá­ra­ko­zás­sal, ré­gi és új ha­gyo­má­nyok­kal. A sark­kör­ön is túl — Joulupukki bi­ro­dal­má­ban cí­mű is­me­ret­ter­jesz­tő film (csü­tör­tök, 15.25, Du­na World) a finn­or­szá­gi ün­ne­pi szo­ká­so­kat mu­tat­ja be. Ha „föl­nőtt­sé­günk­ben” eset­leg már el­fe­lej­tet­tük, mi­lyen ér­zés csil­lo­gó szem­mel örül­ni az ab­lak­pár­ká­nyon ha­gyott meg­le­pe­té­sek­nek, a mű­sor­ból öt­le­te­ket me­rít­he­tünk, ho­gyan le­gyünk is­mét gyer­me­kek.