Zenés keletelés

Mit akart „át­ad­ni” Rimsz­kij-Kor­sza­kov az 1888 nya­rán be­fe­je­zett szim­fo­ni­kus szvit­jé­vel? A ze­ne­köl­tő ma­ga vá­la­szol a kér­dés­re a Mu­zsi­kus éle­tem kró­ni­ká­já­ban: „Az a tö­rek­vé­sem, hogy mű­ve­im­ben ne le­gyen túl­sá­go­san meg­ha­tá­ro­zott prog­ram, ar­ra kész­ete­tett, hogy a Se­he­re­zá­dé újabb ki­adás­ában az egyes té­te­lek előtt le­vő Ten­ger, Szindbád ha­jó­ja, Ka­len­der her­ceg fan­tasz­ti­kus el­be­szé­lé­se és más ilyen, uta­lá­sul szol­gá­ló fel­ira­to­kat is el­hagy­jam. Ere­de­ti­leg ezek­kel csu­pán ar­ra az ös­vény­re akar­tam egy kis­sé te­rel­ni a hall­ga­tó fan­tá­zi­á­ját, ame­lyen sa­ját fan­tá­zi­ám is ha­ladt, a rész­le­tek­be me­nő el­kép­ze­lést azon­ban ki­nek-ki­nek han­gu­la­tá­ra és ked­vé­re bíz­tam. Mind­ös­­sze az volt a szán­dé­kom, hogy ha a hall­ga­tó­nak ez a kom­po­zí­ció mint szim­fo­ni­kus ze­ne tet­szik, azt is érez­ze át, hogy itt sok és kü­lön­fé­le me­se­be­li cso­dát fel­öle­lő, két­ség­te­le­nül ke­le­ti el­be­szé­lést hall, és nem egy­sze­rű­en csak négy da­ra­bot, me­lye­ket egy­más után ját­sza­nak, mind a négy té­tel­ben azo­nos te­ma­ti­ká­val. Mi­ért vi­se­li szvi­tem ép­pen a Se­he­re­zá­dé ne­vet? Azért, mert ez­zel a név­vel és az Ezer­egy­éj­sza­ka em­lí­té­sé­vel min­den­ki­nek a kép­ze­le­té­ben fel­öt­lik a Ke­let és a me­se­be­li cso­da­vi­lág, s ezen­kí­vül a ze­nei tag­la­lás bi­zo­nyos rész­le­te­i­ből min­den­ki meg­ér­ti, hogy itt egyet­len sze­mély — a ke­gyet­len urát szó­ra­koz­ta­tó Seherezádé — kü­lön­fé­le el­be­szé­lé­se­i­ről van szó.”
Az el­bű­vö­lő Seherezádé el nem mú­ló, örök sze­re­lem…