Faber Miklós 1930-ban született Budapesten. 1940-től 1948-ig a fővárosi Szent Benedek bencés gimnáziumban tanult. Az érettségit követően a Budapesti Műegyetem Építőmérnöki Karának hallgatója volt, 1952-ben mérnöki diplomát szerzett, majd tanársegéd, később adjunktus lett az egyetem hídépítő tanszékén. 1966-ban az akkori személyzeti politika eltanácsolja, mivel – úgymond – klerikális világnézete miatt alkalmatlan a szocialista ifjúság nevelésére. Bencés diákkapcsolatai révén ekkor a Danubia Szabadalmi Irodába került, és megszerezte a szabadalmi ügyvivői képesítést. 1973-tól az általa alapított Advopatent Szabadalmi Irodában dolgozott, egészen haláláig.
Az 1960-as évek közepétől következetesen gyűjti előbb a budapesti, később az összes egykori bencés iskola (az esztergomi, komáromi, győri, soproni, kőszegi, pápai, pannonhalmi és csepeli) diákjainak nevét, lakcímét és telefonszámát. Hogy igyekezete ne tűnhessen szervezkedésnek, nem kezdeményezte találkozók összehívását, céljának csupán az arra rászoruló bencés diákok megsegítését tekintette. Jelszava ez volt: Tudni egymásról és mindenben segíteni egymást.
1981 májusának végén a pannonhalmi igazgató, Korzenszky Richárd atya Pannonhalmára hívta a gimnázium egykori diákjait közös szentmisére, diákkori emlékeik felidézésére – ezt még az akkori, már puhuló kommunista diktatúrában sem lehetett megtiltani. Faber Miklós javaslatára a meghívás hallgatólagosan kiterjedt valamennyi egykori bencés gimnázium diákjára is. Az összejövetelt ezt követően minden évben megtartották, a résztvevők száma pedig évről évre nőtt.
A májusi találkozókra a hatóságok is felfigyeltek, és tudtak arról is, milyen szerepe volt Faber Miklósnak azok sikerességében. Többször is figyelmeztették arra, hogy egy ilyenfajta szerveződés csak a Hazafias Népfront keretein belül elfogadható. Faber Miklós minden alkalommal megköszönte a figyelmeztetést, s megígérte, hogy megfontolja a javaslatot. A „megfontolás” aztán egészen 1989-ig eltartott, amikor az új egyesületi törvény már lehetővé tette, hogy az akkor kilencedik találkozón ki lehessen mondani az 1948-ban betiltott Bencés Diákszövetség (BDSZ) újraalakulását.
Pannonhalmán az 1989. májusi találkozón egybegyűlt több száz egykori bencés diák az újraalapított Bencés Diákszövetség elnökének Faber Miklóst választotta meg, aki – néhány év szünettel – 2006-ig maradt a diákközösség első embere. 2006-ban, életkorára hivatkozva, nem vállalta tovább az elnökséget. A BDSZ évi közgyűlése a bencés diákok közösségének megszervezése és életben tartása terén végzett áldozatos és kitartó munkájáért a diákszövetség örökös tiszteletbeli elnökévé választotta. Faber Miklós ezután sem hagyott fel a közösségért végzett munkával: évekig szervezte a budapesti öregdiákok havonkénti előadás-sorozatát, és lehetőségei szerint részt vett a területi szervezetek, elsősorban a keszthely-zalai szervezet összejövetelein.
Amikor rá emlékezünk, a köszönet és a hála jut először eszünkbe. Szent Márton jelszavát – non recuso laborem (nem riadok vissza a munkától) – nemcsak hirdette, hanem követte is, családi életében, munkahelyén és a bencés diákközösségben egyaránt. Hálával emlékezünk a „Homo Faber”-re, a mindig szerény, közösségben és közösségért cselekvő bencés diákra, aki életre szólóan megőrzött minden jót és nemeset, amit az alma matertől és bencés nevelőitől kapott. Példamutatásával bencés diáktársait is folyamatosan emlékeztette arra, hogy ők is ugyanazokat az értékeket kapták, s ez őket is kötelezi. Emlékezünk mindenkori békességteremtő törekvéseire is, és a viták bölcs, mértéktartó és halk szavú lezárásaira.
2017. december 30-án csak testileg hagyott el bennünket, a bencés diákokat összefogásra szólító szava velünk maradt. Valljuk, amikor intését követve élünk és közösségünkért cselekszünk, azzal hálát adunk és köszönetet is mondunk neki.
A Bencés Diákszövetség elnöksége
