Hősiesen és hűségesen – mindhalálig
Fotó: Lambert Attila

 

Szentmisére gyülekeztek a hívek az egykori domonkos kolostornál. Sokan minden évben megteszik ezt, legyen bár dermesztő hideg vagy ónos eső. Idős emberek egymást támogatva, óvatosan lépkednek a csúszós talajon, gyerekek hógolyóznak menet közben, a kisebbeket szánkón húzzák az édesapák. Jövőre lesz ötven éve annak, hogy a mindenkori esztergomi érsek Árpád-házi Szent Margit égi születésnapjához kapcsolódva szentmisét ajánl fel hazánkért a kolostorromoknál felállított szabadtéri oltárnál.
A fővárosban több iskola is feladatának érzi, hogy éltesse ezt a hagyományt, és tovább­adja a gyerekeknek a szent királylány tiszteletét. A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola diákjai a huszonhét évvel ezelőtti iskolaalapítás óta eljárnak erre az alkalomra. Diákok, szülők, nagyszülők, kisebb és nagyobb testvérek is érkeznek. Kötelező nekik – kicsinyeskedhetünk. Valóban kötelező, mondja Komáromi Mária, az iskola hitoktatója. A vasárnapi mise is kötelező. S akár önként jön valaki, akár muszájból, ez mindenképpen érték. És lehetőség arra, hogy elgondolkodjon, milyen áldozatot hozhatunk egymásért, a hazánkért.
Kiveszi a részét a tisztelet őrzéséből a budapest-újlaki Sarlós Boldogasszony-plébánia is, amelynek hívei plébánosuk, Beran Ferenc vezetésével zarándokolnak el a szigetre. Kórusuk, a templom szkólája már mintegy húsz éve kíséri énekével a szertartást.
Margit emléknapján évről évre felelevenítjük a domonkos apáca életszentségét, új és új részletekre figyelünk fel, és rácsodálkozunk arra, hogy rá emlékezve a mi életünket is húsba vágóan érintő kérdéseken gondolkodhatunk el.
1979-ben Lékai László bíboros kezdeményezésére mutattak be először szentmisét Margit domonkos nővér életének színhelyén. Az azóta eltelt évtizedek során átelmélkedhettük az Árpád-házi királylány életének és üzenetének meg­annyi aspektusát. „A szegények és a betegek szolgálatát, az engesztelő imádságot, az odaadó és hatékony könyörgést hazánk békéjéért, azért, hogy szűnjön meg népünk körében a pártoskodás és a viszálykodás” – foglalta csokorba a szentmise főceleb­ránsa, Erdő Péter bíboros, prímás az elmúlt évek megemlékezéseinek néhány főbb témáját.
Idén a főpásztor a püspöki szinódushoz kapcsolódva a hivatásról beszélt. Tudunk-e dönteni arról, mik szeretnénk lenni? Mennyire határoznak meg bennünket a körülményeink? Tudunk-e életre szóló hűséggel kitartani a választásaink mellett? – fogalmazódtak meg az emberben a kérdések a bíboros szentbeszédét hallgatva. Ahogy a gyerekek általános iskolás korukra kinőnek kiskori ábrándjaikból, egyre inkább bizonytalanság tölti el őket a jövőjüket illetően, s valós motiváció hiányában ez az érzés később csak erősödik bennük.
„Miféle hivatása lehetett Margitnak, amikor a szülei már négyéves korában kolostorba adták, és fogadalmukhoz híven Istennek ajánlották? S mégis, utóbb kiderült, hogy már érettebb fejjel személyesen is elkötelezte magát a szerzetesi hivatás mellett. Ez az elköteleződés pedig komolyabb volt, mint a szülei fogadkozása. Politikai okok miatt ugyan­is később mégis férjhez akarták adni, ő azonban ellenállt. Kizárólag Krisztust vallotta jegyesének. Ekkor vált személyessé és visszavonhatatlanná a hivatása” – hívta fel a figyelmet Erdő Péter arra, hogy bár gyermekkorában senki sem kérdezte Margitot arról, hogy mit érez a hivatásának, ő még­is meg tudta hozni az életre szóló hűséget kívánó döntést.
A hivatás kérdése fontos része a hittanóráknak is – erről beszélgettünk Komáromi Máriával és Hernádi Krisztina domonkos nővérrel. Mária néni a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola hitoktatója. Férjével, Komáromi Jánossal hat gyereket neveltek fel, közülük kettő ferences szerzetes, a többiek házasságban – nagycsaládban – élnek. A személyes érintettség is segíti Mária nénit abban, hogy az iskolában a hivatás kérdésével is foglalkozzon. A Pannonia Sacrában, ahol a pedagógiát a piarista lelkiség határozza meg, hagyomány, hogy Kalazancius napján papokat, szerzeteseket hívnak meg a diáksághoz. „Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy megmutassuk a gyerekeknek, vannak körülöttünk vonzó életű papok, szerzetesek. Segítünk, hogy a gyerekek találkozzanak velük.” Legutóbb két öregdiák, a jelenleg a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomban szol­gáló Monostori László és Lakatos Bence volt a vendégük.
Hernádi Krisztina OP hittanosai nem élnek vallásgyakorló családokban. A fiatal szerzetes nővért gyakran kérdezik a hivatásáról. „Többnyire a szentekhez kapcsolódva beszélgetünk a szerzetességről. Milyen utakon tudunk közelebb kerülni Jézushoz? – innen közelítünk a hivatás kérdéséhez. A gyerekek befogadóbbak, mint a felnőttek, természetes nyitottság van bennük irántunk. E beszélgetések végén mindig akad egy-egy gyerek, aki azt mondja, ő biztosan pap lesz. Ha elvetjük a magot, azzal esélyt teremtünk arra, hogy később szárba szökkenjen” – véli.
Erdő Péter a szentmisén arról beszélt, „egy ponton fel kell ismernünk és el kell fogadnunk Isten akaratát. Akár a meglévő helyzetünket vállaljuk tudatosan, akár meghozzuk azt az új döntést, amely azután egy életre szóló hűséget kíván. Lehet az házasság, egy fontos és szép foglalkozás, de lehet akár a szerzetesi vagy a papi élet is. A lényeg, hogy Isten iránti szeretetből kell vállalnunk, bármi lesz is a hivatásunk.” Hősiesen, példamutatóan, hűségesen és mindhalálig – Szent Margitot követve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.