Azonosították a Szent Koronát hozó Asztrik érsek sírját

„Székesegyházunk az ezeréves magyar kereszténység néma tanúja. Átélte az államalapítást, a tatárjárást, a török hódoltságot, az újraindulást és a sok-sok más küzdelmet” – mondja Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek, az egyházmegyét alapító Asztrik érsek kilencvenedik utóda, majd így folytatja: „2008-tól rám várt az a nagyon szép, de igen nehéz feladat, hogy a székesegyház fölújítását elkezdjem, s amennyire lehet, végbevigyem. Amikor a munkák abba a stádiumba értek, hogy lehetővé vált a régi ásatások folytatása, megkezdődött a székesegyház hajójának föltárása, s a mindig sejtett, de nem bizonyított Asztrik-sír és a relikviák igazolása.”

 

Kalocsa barokk terének helyreállítását Vörös Márta főépítész vezeti. Ennek során megújul a főszékesegyház – kívülről már ragyogóan pompázik –, mellette az ugyancsak harmonikus benyomást keltő érseki palota, s a jelenlegi érseki kollégium felújításával, átalakításával és bővítésével az érseki kincstár mostani helyéről – Katona István kanonok-történetíró egykori házából – ide költözik.

 

Vörös Márta mondja: „Régóta vágyott, hogy kiderüljön, kit is rejt a főszékesegyház kriptájának koporsója.” Ott ugyanis a XIII. század elején, 1202-ben elhunyt érsek, Győr nembéli Saul nevét őrzi a vörösmárvány tábla. Ám a mostani föltárás eredményeként – s ennek mozgatója Vörös Márta volt, aki elnyerte Bábel érsek támogatását a régészeti kutatás megindításához – bizonyosnak látszik, hogy a Kalocsai főegyházmegye alapítója, Asztrik (Ascherik, egyházi nevén Anasztáz) érsek sírját azonosították. Az immár látható kövek fölött járva alattunk ezer év, három székesegyház története. S belevetjük magunkat a múltba…

 

A legkorszerűbb eljárással kezdve. Erről Molnár Mihály, az MTA Debreceni Atommagkutató Intézet Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumának kutatója tudósít minket. Ők végezték a Sauléinak vélt csontmaradványok radiokarbon vizsgálatát.

 

A magyarázat magával ragad. Miről van szó? „A radioaktív szén, ez a természetes izotóp mindig is jelen volt a földön. Kozmikus sugárzás hatására keletkezik a légkörben, minden élő anyagban megtalálható, bennünk is. Nem eltartható szénforma, 5730 éves felezési idővel bomlik. Ha valaki meghal, többé nem vesz magához radiokarbont, így a bomlás következtében radiokarbonszintje folyamatosan csökken, egészen ötvenhatvanezer évig, amikor annyira elfogy, hogy a legmodernebb módszerekkel sem lehet mérni a radiokarbon mennyiségét.” Arra gondolok – a magam savanyú humorával –, hogy eszerint csontjaim legalább hatvanezer évig tanúskodnak majd arról, hogy a XX. század második felében és a XXI. század elején élt egy ilyen és ilyen illetőségű személy… De vajon kit érdekelne ez?


Asztrik érsek alakja annál fontosabb a magyar történetben. Nemcsak a kalocsai érsekség alapítója, hanem ő hozta – még pécsváradi bencés apát korában – II. Szilveszter pápától a magyar koronát (mely nem azonos, csak részben, a ma a Parlamentben látható Szent Koronával) István királynak, s helyezték fejére, mint ezt oly megragadóan ábrázolja Melocco Miklós az esztergomi bazilika melletti bástyán látható monumentális szobor együttesben. De hallgassuk Buzás Gergelyt:

 

„Foerk Ernő 1910-es ásatásai során előkerült egy sír. Vajon kit rejt? Sault vagy Asztrikot? A székesegyház szentélye alá kriptát építettek a XX. század elején, s az egész szentély területéről kihordták a földet. Ekkor került elő az első kalocsai székesegyház főszentélye, a téglapadló, s alatta egy márvány sírláda, melyben érintetlen sír nyugodott.

 

Asztrik érsek fontos személyisége az első ezredforduló Európájának. A térség többi állama és egyházszervezete ekkor jött létre, így Csehország és Lengyelország. Asztrik Szent Adalbert prágai püspök tanítványaként tűnik föl a történelemben. Először 993-ban hallunk róla, amikor – a későbbi történeti hagyomány szerint – a Prága melletti břevnovi bencés apátság apátja. 996-ban a Prágából elűzött Adalberttel Lengyelországba menekült, s ott a szintén Adalbert által alapított mezeritzi apátság apátja lett. Nem sokkal később, 998-ban már Magyarországon találjuk, ő alapítja a térítő szándékkal létrehozott pécsváradi bencés apátságot.”

 

Pécsvárad, Kalocsához hasonlóan, Magyarország déli részén helyezkedik el. Az ezredforduló táján, Szent István uralkodása idején az országnak csak az északi fele állt, ezt nevezték a fehér magyarok országának, míg a déli részt a fekete magyarok országaként tartották számon.
„Asztrik – folytatja Buzás Gergely – valószínűleg pécsváradi apátként került Rómába, Szent István küldötteként, hogy koronát kérjen a pápától és a császártól, elhozza a koronázási ékszereket, majd Istvánt – pápai legátusként – megkoronázza a pápa nevében. Így vált ő az önálló magyar állam létrehozójává, a magyar egyház alapítójává. Pápai legátusként ő hagyta jóvá az esztergomi érsekség és az első püspökségek megalapítását.”
Hogyan vált érsek a pécsváradi apátból? Erről elsősorban Hartvik püspök, Szent István legendájának szerzője számol be. Ő mondja el a következő történetet.

 

Sebestyén esztergomi érsek megvakult, s ezért nem tudta ellátni feladatát. István király ezért Asztrikot kérte fel a szék betöltésére. Három év múlva azonban Sebestyén meggyógyult, s a pápa kérésére visszahelyezték őt az esztergomi érseki székbe, Asztrikot pedig a kalocsai érsekséggel kárpótolták.
„Történetileg – mondja Buzás Gergely – valószínűleg 1006 és 1009 közé esett Asztrik esztergomi szereplése. István király 1008-ban foglalta el az ország déli részét, s 1009-ben hozta létre az új püspökségeket: a pécsit, s minden bizonnyal vele együtt a Kalocsai egyházmegyét. Az új egyházmegye élére nevezte ki Asztrikot érsekként. Ennek azért is nagy a jelentősége, mert a fekete magyarok országának nevezett önálló országrésznek ő vált a főpapjává, szinte azonos rangban az esztergomi érsekkel.”

 

Fekete magyarok – kik voltak ők? Az elnevezés feltehetően (anélkül, hogy a múltat nem megismerni, hanem a múltban jelenünket megoldani kívánók vitájába bocsátkoznánk ezzel kapcsolatban) az ott élők bőrszínére és pogány – nem keresztény – hitvilágára utal.
Hallgassuk tovább a történészt: „Nemcsak Hartvik XI. század végi legendájából tudunk Asztrik kalocsai érsekségéről, hanem egy korabeli forrásban, a pécsváradi alapítólevélben is szerepel. 1015-ben, a pécsváradi templom felszentelésénél ő az, aki kalocsai érsekként hitelesíti az oklevelet, megjegyezve, hogy korábban ő volt a pécsváradi monostor első apátja.”

 

Az első székesegyház minden bizonnyal a Szent István-i (asztriki) alapításhoz kapcsolódik. A sír mellékletei különösen beszédesek voltak, végül mégis más azonosításra vezették az akkori kutatókat. Az érseki pásztorbot feje európai mintára készült. II. Anno kölni érsek ebből az időből származó pásztorbotja hasonló hozzá. Állatfejben végződik, egyszeri bekanyarodással. A többi sírlelet: a kehely, a paténa, a palliumtűk, a mellkereszt és a gyűrű.
A sír elhelyezkedése, a régészeti- történeti oknyomozás és a radiokarbonos kormeghatározás együttesen azt bizonyítja, hogy Asztrik érsek valamikor 1028 és 1030 között hunyt el, s az ő maradványait őrzi a márványkoporsó. A sírmellékletek Foerk Ernő feltárása óta láthatók a Katona-házban. A barokk tér elkészülte után még méltóbb helyre kerülnek.

 

Korábban is kutatták a székesegyház alapjait és környékét. 1869-ben Henszlmann Imre, majd Foerk Ernő, később kisebb régészeti feltárásokat végzett Czeglédy Ilona 1963-ban, majd Nagy Dániel 2002-ben.

 

Három réteg különböztethető meg, magyarázza Vágner Zsolt régész. Az első, XI. századbeli, majd a XIII. századi gótikus katedrális maradványai, s harmadikként a ma látható barokk székesegyház.

 

A templom hajójában, a déli kápolnasoron és a déli sekrestyében előkerült az Asztrik által alapított, XI. századi főszékesegyház fala és padlója. Láttatóak a második székesegyház építészeti elemei. Igaz, nekünk, mai szemlélőknek a fantáziánkra van bízva, hogy a néhány sor kőfalba belelássuk azt a gótikus szépséget, amely a mintául szolgáló aragóniai pobleti ciszterci kolostortemplomban és a normandiai Laval városában álló apácakolostor templomában mindmáig látható. Talán ez a sorsunk: múltunkat elsősorban nem kövekben, hanem lelkünkben és fantáziánkban kell őriznünk?

 

„Az első székesegyház – veszi át a szót Buzás Gergely – viszonylag egyszerű, egyhajós, félköríves apszisú, téglapadlóval fedett. Ennek szentélye elé temették el Asztrik érseket. A korszak fontosabb templomépületeivel összehasonlítva a kalocsai közepes méretű lehetett.”
A gótikus, második székesegyház építése 1200 körül, Saul érsek idejében kezdődött. Mint Buzás Gergely mondja: „Ha megfosztottuk is őt a sírjától, de megajándékoztuk egy székesegyházzal.”

 

A gótikus templom a legnagyobb és leggazdagabb, Közép-Európában egyedinek számított ebben az időben. „Minden szempontból felülmúlta a korabeli esztergomi katedrálist – állítja a történész, majd így folytatja: – Éppen a XII. század végén indul vetélkedés az esztergomi és a kalocsai érsekek között az elsőbbségért, s van olyan periódus, amikor a kalocsai érsek áll jobban, még a koronázási jogot is megpróbálja elvitatni az esztergomi érsektől. Ennek a jogvitának a tükröződése a pompás kalocsai székesegyház. A vita egyébként úgy végződik, hogy János kalocsai érseket kinevezik esztergomi érseknek, s ettől kezdve már nem szorgalmazza a kalocsai érsek elsőbbségét.”

 

A második székesegyház építése majd csak a XIV. században fejeződik be, s 1606-ban pusztult el a gyönyörű katedrális, amit végül a mai barokk követett a XVIII. században – ám láss csodát, a magyar gótikát nem a török rombolta le, hanem egy hajdúcsapat gyújtotta fel és dúlta szét. Bizony igaza lehet Nemeskürty Istvánnak, amikor „önfia vágta sebéről” beszél. Nekem meg az jut eszembe Ipolyi nyomán: ember, nézz boldogan múltadba, el ne tévedj a jelenben, hogy ne veszítsd el a jövődet.

Fotó: Cser István