Az örömhír ereje
Fotó: Merényi Zita

 

A gazdagréti templomban 10 után énekpróba zajlik. A folyosó melletti büfében kedvesen üdvözölnek és kávéval kínálnak bennünket, az örökimádás-kápolna előtt ismerős házaspárral találkozom. A kápolnába jöttek, ügyeletet vállaltak, de egyelőre nem lehet bejutni, mert az ajtó előtt létra és rajta egy ember áll, aki éppen a Pietrelcinai Szent Pio feliratú márványtáblát ragasztja fel, és noha gyorsan köt a ragasztó, a táblát pár percig azért mindenképpen tartani kell a biztonság kedvéért. Együttérzéssel figyeljük a feladattal hősiesen birkózó munkatársat. Az ajtótól jobbra Pio atya csillogó, kissé keleties hatást keltő, derűt sugárzó szobra áll: fölemelt karral üdvözli az imádkozni érkezőket.
A templom hatalmas belső tere, noha időről időre újabb gyermekcsoportok érkeznek, még a mise kezdete előtt fél órával is szinte üresnek tűnik. Mivel sokan jönnek nagyon távolról, akár az ország túlsó végéből is, türelmesen várunk. Az is eszembe jut, hogy ez talán jel: a szelíden várakozó Isten üzen így, aki mindig jelen van, jelen akar lenni számunkra, felkínálja a találkozás lehetőségét.
A mise kezdetén aztán valóban jóval többen vagyunk már. Szederkényi Károly plébános, Madassery Sebastian, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója és Kovács Csaba görögkatolikus atya, a nyíregyházi Szent Miklós iskola lelki igazgatója vonul be. A plébános a „vallás” szó eredeti jelentésére, a hit megvallására utalva hangsúlyozza, hogy ez a misszió alapja. Aki ismeri az örömhírt, nem hallgathat róla. Sebastian atya költői szavakkal köszönti a megjelenteket. „Uram, jó nekünk itt lenni” – utal a szervezet idei mottójára, és az egymással és Istennel való találkozás szoros összefüggésére hívja fel a figyelmet.
Két tündéri kisfiú eközben minduntalan szaladgálni akar, de anyukájuk újra meg újra utánuk megy, és hol ebből, hol abból a padból szedi össze őket. Egy kedves ismerősöm mély bölcsessége jut róluk eszembe: ők így imádkoznak, örüljünk hát a vir­gonc­­ságuknak.
A szentleckében Pál halál és feltámadás szoros összefüggéséről, a földi és a mennyei emberről beszél, akik mindannyian egyaránt vagyunk, az evangélium pedig a magvető példázata. Csaba atya prédikációja szinte egyetlen nagy buzdítás a misszióra és az azt megalapozó imára. Ha másokat erősítünk, közben mi magunk is erősödni fogunk, Istent mindig az embereken keresztül szolgálhatjuk. Mindannyian legyünk az örömhír hallgatói és hirdetői is, és sose csüggedjünk, mert Isten számára semmi sem lehetetlen. A szolgálatunkon mindig az ő áldása lesz.
A prédikáció után tizenhárom gyerek vonul az oltár elé, és Sebastian atya kérdéseire válaszolgatva belép a Szent Gyermekség Műve, másik nevén a Missziós Gyermekek Társasága kis misszionáriusai közé. Mint közben megtudjuk, e minőségükben legfőbb feladatuk a távoli földrészeken élő, náluk nehezebb sorsú gyerekekért való imádkozás lesz. Sebastian az új tagok beiktatását egy kis seregszemlével is összeköti: egyenként üdvözli a Balatonlelléről, Dombóvárról, Encsről, Fonyódról, Fótról, Hódmezővásárhelyről, Pásztóról, Vecsésről érkezett csoportokat. Végül pedig minden új tag zöld sapkát kap ajándékba. Nagy az öröm.

*

A szünetben Csabával beszélgetünk a büfében. Ötven gyerekkel érkezett Nyíregyházáról, a Szent Miklós iskolából. Mindannyian önszántukból, örömmel jöttek, nem volt kötelező. – Nem korai-e hat-tízéves gyerekeket misszionáriussá avatni? – kérdezem. – Ez nálunk mindig az ő szintjükön történik, apró áldozatok útján – mondja. – Például azzal, hogy ha szegény gyerekeknek küld csokit valamelyikük, a legfinomabbat válassza. Megható, hogy mennyire értik az efféle áldozatok értelmét. Az indiai árvizek miatt szenvedőknek sokan közülük a zsebpénzükből küldtek adományt.
Csaba egy gyors kávé után máris rohan vissza a szentélybe, ott ugyanis Szent Miklós egyik legendáját fogják előadni a nyíregyházi csoport tagjai. Az éhező népért határozottan fellépő Miklós püspök búzát szerez. A hajósokat, akiktől elkérte a gabonát, halálra akarják ítélni, ám csoda történik: a vizsgálat megállapítja, hogy az összes zsák búza megvan. A püspök imájának ereje volt, mert Isten a szegények pártján áll.

*

A következő fél órában Sebastian atya beszél szülőföldje, az indiai Kerala állam szenvedéseiről, amelyeket az augusztusi esőzések miatti árvizek okoztak. Az állam negyvennégy folyója közül negyvenegy kiáradt, harmincöt gátat meg kellett nyitni. Csaknem kétmillió embert evakuáltak, köztük az ő szüleit és testvéreit is. A rettenetes pusztulás okozta károk helyreállításához három év teljes költségvetésének megfelelő összegre lesz szükség.
„Mindenünk odaveszett” – mondta Sebastiannak az édesapja. De ő ellenkezett. „Nem, a hitetek és a mi hitünk is megmaradt. Csak akkor vész el minden, ha az is elvész. Így viszont mindent újra lehet kezdeni.”
Némi technikai nehézségek után fényképeket és videókat látunk az árvízről. Bennem egy rövid, borzongató képsor marad meg a legelevenebben. Motoros indul el a vízzel körülvett úton, egészen magabiztosan. Először úgy tűnik, képes lesz megtalálni a keskeny mezsgyét, szinte a vörös-tengeri ószövetségi átkelést idézően. Ám néhány másodperc után megcsúszik, lesodródik az útról, és eltűnik a habokban.

*

A nap záróprogramja a találkozás az Ugandából nemrég hazánkba érkezett Michael August Blume verbita nunciussal, akinek a nagymamája magyar volt. Először úgy tűnik, formális alkalom elé nézünk. A vendég a plébános és Sebastian atya üdvözlő szavai után rövid beszédet mond, majd máris búcsúzkodni kezd. Ám rendtársa – mintha érezné, hogy a gyerekek mást akarnak – arra bátorítja a kicsiket, hogy kérdezzenek tőle. Ebből kisvártatva valóságos show kerekedik: záporoznak a kérdések, sőt tíz perccel később már tíz-tizenöt fős sor alakul ki az új meg újabb kérdezőkből, akik mind kíváncsiak valamire: az afrikai gyerekek életére, az ottani ételekre, a templomokra, a sportéletre, a vallásosságra. Az a kérdés is elhangzik (egy pici lány teszi fel), hogy szereti-e a nuncius a kutyákat. „A jó kutyákat igen”, mondja erre Blume atya, majd meghatódva hallgatja, amint az ekkor már szinte teli templom az ároni áldással búcsúzik tőle.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..