Az olvasó írja

Egyike volt a leginspirálóbb magyar zenepedagógusoknak, különleges személyiség és alkotóelme, aki jelentős, a Kodály koncepcióra alapozott zeneoktatási gyakorlat transzfer hatásának vizsgálatához kapcsolódó tudományos életművet hagyott maga után. Örökké velünk marad csodálatos, érdeklődő, figyelemmel teli, bíztatóan sugárzó tekintete, egyfajta belső nyugalomból, tömérdek szeretetből és életörömből fakadó mosolya. Velünk marad úgy, ahogyan néhány hete még találkoztunk vele a Zeneakadémián, a fiatalos, tettre kész Klári néni, akiben az alkotómunka iránt szűnni nem akaró vágy buzog. Velünk marad rendkívüli spirituális lénye, s emlékeinkben még nagyon sokáig felidézzük, ahogyan oly sokszor elmerültünk vele a zene, a szabadság és a boldogság mámorító érzésében. Egyike volt a „nagy titkok tudójának.” Megtanultuk Tőle, hogy a lélek mélyére ható, a transzcendens világot feltáró zenéhez nem a száraz tudományosságon át vezet az út, hanem az átszellemültségen és az inspiráción keresztül. Emlékét örökre megőrizzük.

Nemes László Norbert,
a Kodály Intézet igazgatója

A forrás

Csodálatos, mohás-sziklás hegyvidék, szennytől mentes éltető, később sziklát görgető folyam, amelynek útjában nincs akadály. Születésünkkor Istentől kaptunk testet és lelket, érzéseket, adottságokat, értelmet és szabadságot, és tévedünk, ha adottságainkat elpazaroljuk. Keresztény értékrendünkben kell kamatoztatnunk. Ha egy mag a tó büdös iszapjába hull, azt gondoljuk, nincs esélye az életre, de a fény áttöri a vizet, a magból élet sarjad. Istentől gyermeket kaptunk, ránk bízta. Tiszta lélekkel indul az élete útján. Nevelésében egyértelmű a cél. Emberré váljék – keresztény emberré, mert akkor lesz helyes értékrendje. Amit kaptam, azt szétosztom, irányt mutatok. Ha ezt teszem: teljesítem a kötelességemet. A közelmúltban felejthetetlen élményben volt részem az egyik szentmisén. Az előttem lévő padsorban egy nagymama és a nyolc-tíz éves fiú unokája ült. Már a szentmise kezdetén erősen ficánkolt a gyermek, a képzeletbeli autójával berregett. A nagymama rászólt, ezt itt nem illik. Eszembe jutott, hogy van a zsebemben egy Adoremus Junior – Lelki táplálék fiataloknak –, az Adoremus kiadvány gyermekeknek szóló kistestvére. A kisfiú elfogadta, még nem ismerte. Először átlapozta, azután meg-megállt, és belemélyedt. Felfedezte, hol tart a liturgia. És már ő is olvasta a válaszos zsoltárt, az evangéliumot, az olvasmányt. Az aktuális történéseket nézte, és képzeletével kiszínezve már látta is. A „berregő” kisfiú odafigyelő gyermekké vált. A füzetet maga elé tette. Tekintete a címoldalon lévő Jézuson maradt. Ujjával szeretettel megsimogatta. Elgondolkozott. Majd ismét kezébe vette, s visszatette – és tovább nézte. Ez a gyermek ott valóban beleült Jézus ölébe, és beszélgetett vele. Barátokká lettek. A szentmise végén ragyogó arccal fogta nagymamája kezét, és az ajtóból még egyszer visszatekintett az oltárra. Azt hiszem, az Adoremus Junior teljesítette születendő kötelességét. Születünk, itt vagyunk, elmegyünk. Alkotunk és nevelünk. Értéket teremtünk, sziklahasadékból előtörő, folyammá bővülő tiszta vizet, hadd zúduljon és csiszolja a kősziklákat.

L. I.