Fotó: Vatican News
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Húsvét után ötven nappal, abban a teremben, amely immár az otthonuk, és ahol Máriának, az Úr anyjának a jelenléte az összetartó erő, az apostolok olyan eseményt élnek át, ami minden várakozásukat felülmúlja. Imában összegyűlve – az ima a tüdő, amely minden idők tanítványainak légzését biztosítja; ima nélkül nem lehet Jézus tanítványának lenni, ima nélkül nem lehetünk keresztények; kell a levegő, az ima a keresztény élet tüdeje – meglepi őket Isten beáramlása. Olyan beáramlásról van szó, mely nem tűri a zártságot: fölszakítja a kapukat egy olyan szél erejével, ami a ruahra, az őseredeti fuvallatra emlékeztet, és ami beteljesíti a Feltámadott ígéretét, melyet elbúcsúzása előtt az „erőről” tett (ApCsel 1,8). Hirtelen, a magasból „heves szélrohamhoz hasonló zúgás támadt, és betöltötte az egész házat, ahol voltak” (ApCsel 2,2).
A szélhez társul a tűz, amely az égő csipkebokorra utal, valamint a Sínai-hegyre, ahol Isten a tíz szót (a tízparancsolatot) adta (Kiv 19,16–19). A bibliai hagyományban a tűz Isten kinyilvánulását kíséri. A tűzben Isten az ő élő és hatékony szavát adja (Zsid 4,12), amely megnyit a jövőre. A tűz az ő tevékenységét jelképezi, amivel fölmelegíti, megvilágosítja és kipróbálja a szíveket; azt az igyekezetét jelzi, hogy próbára tegye emberi tetteink tartósságát, hogy megtisztítsa és új élettel töltse meg őket. Míg a Sínai-hegynél Isten hangja hallatszik, Jeruzsálemben pünkösd ünnepén Péter beszél, a szikla, akit Krisztus arra választott, hogy rá építse Egyházát. Az ő gyenge és még az Úr elárulására is képes szava a Lélek tüze által átjárva erőt nyer, be tud hatolni a szívekbe és megtérésre tud indítani. Isten ugyanis azt választja ki, aki a világban erőtlen, hogy zavarba ejtse az erőseket (1Kor 1,27).
Az Egyház tehát a szeretet tüzéből, egy olyan „tűzvészből” születik, amely pünkösdkor tör ki, és amely nyilvánvalóvá teszi a feltámadott Jézus Szentlélektől áthatott szavának erejét. Az új és végleges szövetség már nem kőtáblákra írt törvényen alapul, hanem Isten Lelkének tevékenységén, aki megújít mindent, és hússzívekbe vési magát.
Az apostolok szavát átjárja a Feltámadott Lelke; új, a korábbiaktól különböző szóvá válik, amit azonban meg lehet érteni, mintha egyszerre minden nyelvre le volna fordítva: ugyanis „mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” (ApCsel 2,6). Az igazság és a szeretet nyelvéről, az egyetemes nyelvről van szó: azok is meg tudják érteni, akik nem tudnak írni-olvasni.
Az igazság és a szeretet nyelvét mindenki megérti! Ha szíved igazságával, ha őszintén, szeretettel közeledsz másokhoz, mindenki megért! Ha nem tudsz is beszélni, egy simogatással megérteted magad, ha az őszinte és szeretetből fakad!
A Szentlélek nem csak kinyilvánítja magát egy, a különbözőségeket egyesítő és harmonikusan összerendező hangszimfónia által, hanem a zenekar karmestereként mutatkozik be, aki az Isten „nagy műveit” dicsérő énekek partitúráit vezényli. A Szentlélek a közösség alkotómestere, a megbékélés mestere, aki le tudja bontani a válaszfalakat zsidók és görögök, rabszolgák és szabadok között, hogy egy testet alkosson belőlük. Úgy építi a hívők közösségét, hogy összhangot teremt a test egysége és a tagok sokfélesége között. Úgy növeli az Egyházat, hogy segíti túllépni az emberi korlátokon, a bűnökön és mindenféle botrányon.
Hatalmas a csodálkozás, és valaki meg is kérdezi, hogy azok az emberek netán részegek? Akkor az összes apostol nevében Péter előáll, és magyarázatot ad erre az eseményre Joel könyve 3. fejezetének fényében, ahol a Szentlélek új kiáradásának meghirdetéséről van szó. Jézus követői nem részegek, hanem azt élik át, amit Szent Ambrus „a Lélek józan mámorának” nevez; a Lélek ugyanis álmokon és látomásokon keresztül prófétálást ébreszt Isten népe körében. A prófétálásnak ezt az adományát nem csak néhányan kapják meg, hanem mindazok, akik segítségül hívják az Úr nevét.
Onnantól kezdve Isten Lelke indítja a szíveket arra, hogy befogadják az üdvösséget, amely egy személyen, Jézus Krisztuson keresztül érkezik, akit az emberek keresztfára szögeztek, de akit Isten feltámasztott a halottak közül, „kiszabadított a halál gyötrelmeiből” (ApCsel 2,24). Ő árasztotta ki a Lelket, aki a dicséretek polifóniáját egybehangolja, és akit mindenki meghallhat. Amint XVI. Benedek mondta: „A pünkösd ez: Jézus és rajta keresztül maga Isten hozzánk jön, és magába vonz bennünket.” (Homília, 2006. június 3.)
A Lélek viszi végbe az isteni vonzást: Isten behálóz bennünket az ő Szeretetével, és így bevon a történelem irányításába és olyan folyamatok elindításába, amelyeken keresztül átszűrődik az új élet. Egyedül Isten Lelkének van ugyanis hatalma arra, hogy humanizáljon és testvérivé tegyen minden környezetet, kezdve azokon, akik őt befogadják.
Kérjük az Urat, hadd tapasztaljunk meg egy új pünkösdöt, mely kitágítja szívünket és összhangba hozza érzelmeinket Krisztus érzelmeivel, hogy szégyenkezés nélkül hirdessük az ő átalakító szavát, és tanúságot tegyünk a szeretet hatalmáról, mely az élet felé irányít mindent, amivel csak találkozik!
Fordította: Tőzsér Endre SP
