Az európaiságról Szent Benedek Atyánk ünnepén
Fotó: Tihanyi Bencés Apátság Facebook-oldala

 

Mennyit beszélünk, beszélnek manapság Európáról! De vajon tudjuk-e, mi Európa? Földrajzi fogalom? Kultúrtörténeti jelenség? Politikai szövetség? Szabványok egysége?
Kevesen vannak – bár többen lennének! –, akik számára Európa értékrendet jelent. Sokan elfelejtették (vagy meg sem tanulták), hogy az európai kultúra az antikvitás és a kereszténység kettős pillérére épül. S ebben a pillanatban kitágul a látóhatár, mert az antikvitás és a Szentírás világa a mai szűk földrajzi európai keretekbe nem fér bele. Az antikvitás jelenti számomra azt az értékrendet, amely megfogalmazódik az igaz, a jó és a szép világában (Platón, Arisztotelész), s jelenti a választani tudást jó és rossz, mi több: jó és még jobb között. Így tudott választani Antigoné, Szophoklész drámájának hőse, aki tudta, hogy az isteni parancs fontosabb minden emberi parancsnál. S azonnal eszembe jut Szent Benedek Regulájából a következő figyelmeztetés: „Vajon valóban az Istent keresi-e?” És: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyenek.”
Európa védőszentjei között kiemelkedő, első helyet foglal el Szent Benedek, akit mi, bencések atyánkként tisztelünk. Követői a bontakozó európai kultúra képviselői, formálói voltak az evangélium hirdetésével, az antikvitás értékeinek továbbadásával Itáliából kiindulva frank földön, az angolok és a germánok között. S – bár akkoriban az Európai Unió gondolatának még a csírája sem létezett – európai és keresztény kultúrát hozott Szent István udvarába a velencei apát, a bencés Szent Gellért, Szent Imre nevelőjeként. 996 óta létezik a pannonhalmi monostor. Magyarországi bencés őseink európaiságukkal és kereszténységükkel, határokon és nemzeteken átívelő kapcsolataikkal meghatározták magyar kultúránkat Pécsváradon, Bakonybélben, Somogyváron, a többi bencés apátságban és a 963 éves Tihanyban is. A tihanyi alapítólevél számomra európaiságunk és magyarságunk jelképe: az európai kultúra jelenlétét igazoló latin szövegben feltűnnek az első, magyar nyelven írott szavaink: fuk, kurtuelfa, feheru uaru rea meneh hodu utu rea (a fok – Sió-fok –, a körtefa, a Fehérvárra menő hadiút) és a többi, idegenek számára talán nem sokat mondó magyar szó és nyelvtani elem. Nekem, nekünk azonban kincseket érnek: mert azt jelentik, hogy mi is létezünk, és nem olvadunk föl semmiféle olvasztótégelyben.
Szent Benedek Regulája kézikönyv lehetne mindenkinek, aki az európai gondolattal foglalkozik. Sőt: kötelező olvasmányként írnám elő. Mert nem ismer különbséget ember és ember között: mindannyian ugyan­annak az Úrnak szolgálunk, ugyanannak a katonáskodásnak terhét viseljük. A monostorban nincs különbség a szabad és a rabszolgasorból származó között. Ugyanakkor nincs a személyiséget megsemmisítő egyenlőség sem: énekelni, felolvasni ne merjen akárki, csak az, aki erre megbízást kap, aki a közösség épülésére szolgál. S micsoda emberismeretről tanúskodik: amikor az étkezés rendjéről van szó, azt írja, főtt ételből legyen elég kettő, mert ha valaki testi gyöngesége miatt az egyikből nem tudna enni, a másikból vegyen, és lakjék jól. Vannak öregek és fiatalok: a fiatalok az idősebbeket tiszteljék, az idősebbek pedig szeressék a fiatalabbakat.
Az európai demokrácia kezdeteit ebben a szerzeteseknek szóló szabálykönyvben találjuk meg, ahol szó van az elöljáró megválasztásáról, ugyanakkor arról is, hogy az elöljáró minden tettéhez kérje ki mások tanácsát. „A testvéreket meg kell hívni a tanácskozásra” – külön fejezet foglalkozik ezzel a témával. S nem szabad figyelmen kívül hagynunk a következőt sem: ha nagyobb a közösség, az elöljáró, az apát ossza meg a feladatát, és jelöljön ki „dékánokat”, akik külön törődjenek a rájuk bízottakkal.
„Imádkozzál és dolgozzál” – szokták mondani Szent Benedek szerzeteseiről. A Regula kulcsszava azonban számunkra, bencések számára a béke (pax): „Keresd a békét, és járj utána!” Egy régi meghatározás jut eszembe: a béke az a nyugalom, ami a rendezettségből származik („tranquillitas ordinis”). Vajon nem ez a célja minden igazi politikának, a köz ügyeivel való törődésnek? „Az Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélek által” – olvassuk a Rómaiaknak írt levélben (14,17).
Mit jelent európainak lenni? – tehetjük föl a kérdést. Jelenti a felelősségvállalást egymásért. És jelenti a gyökereink vállalását. Azt, hogy tudjuk, kik vagyunk. VI. Pál pápa 1964. október 24-én ünnepélyesen Európa védőszentjévé nyilvánította Szent Benedeket, akit már korábban is Európa atyjaként tiszteltek. Az ősi bencés szentélyt, Monte Cassino monostorát és templomát elpusztította a második világháború. Újjáépítették, s ezen a napon (július 11-én) újra fölszentelték. Ma, egy olyan korszakban, amikor Európai Unióról beszélünk, amikor helyünket keressük egy szétesőben levő, mégis egységre vágyó világban, mindannyiunk számára nagy kihívás és feladat, hogy újra szentnek tekintsük azokat az értékeket, amelyek pusztulóban vannak Európában: az igazság keresését, a személyiség méltóságát, a különbözőségek elrendezéséből származó békét, az egymás iránti felelősséget, Isten törvényeinek tiszteletben tartását.
Európa védőszentjének ünnepén föltehetjük magunknak a kérdést: van-e bátorságunk ahhoz, hogy Európában sajátosságainkat megőrizve legyünk keresztények, és keresztényként európaiak? Az életünkkel kell újraírnunk az Európai Unió alkotmányát most, amikor úgy érezzük, hogy recseg-ropog körülöttünk minden. Ehhez segít bennünket Szent Benedek Regulája: „Hallgasd meg, fiam, a Mester parancsait…” És: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyél!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..