Fotó: Lugosi Balázs
Barsi Balázs az általa is vallott Duns Scotus-i felfogásról beszélt, amely szerint nem a bűn hozta le Krisztust a földre. A megtestesülés a bűnbeesést, sőt a világ teremtését is megelőzte Isten tervében. Ez az irgalmasság és a részvét legnagyobb isteni tette, amely a Szentháromság belső életéből fakadt. „Arra, hogy a világ teremtett, mert önmagát nem magyarázza meg, az ember rájöhet. De hogy miért teremtette Isten, az már nehéz kérdés. Szent Pál leveleiben benne van, hogy Isten mindent Krisztusban teremtett. Ez azt jelenti: Isten első gondolata a világról, hogy legyen Krisztus. Mert Istent igazából csak Isten tudja szeretni. És ha Isten azt akarja, hogy legyenek sokan a teremtmények, akkor csak Fiában tudja elképzelni őket; mindent őbenne teremtett. Kapcsolatunk Krisztussal tehát nem Betlehemben kezdődik” – hangsúlyozta az előadó.
„Ha Isten szemével próbálok az univerzumra és a történelemre tekinteni, akkor a legnagyobb érték a szentséges megtestesülés: az, hogy a második isteni személy emberré lett. Isten ezt akarta, és mindent ebben akart. Isten tehát nem teremtett tőle elszakadt embert, hanem vele, az ő kegyelmében élő embert teremtett. Amikor az ember elszakadt a szabadságától, Krisztus nem tagadott meg minket, hanem vállalta a bűneinket is.” Az Eucharisztiával kapcsolatban Barsi Balázs Duns Scotus gondolataira hivatkozott. „Az Eucharisztia már a teremtést megelőzve létezett. Isten úgy gondolta el az embert, hogy mindig is belőle él. Ádám és Éva a paradicsomkertben az állandó áldozás állapotában volt, anélkül hogy ezt tudta volna. Az étellel együtt vették magukhoz Isten szeretetét. Az élet fájáról ehettek, de aztán saját akaratukból el akartak fordulni Istentől, ezért az Úr eltiltotta őket az élet fájától.
Az Efezusi levél azt írja: aki hűséges marad, az ehet az élet fájáról. Ez a vasárnapi szentáldozást jelentette az őskeresztényeknél. De mit jelent, hogy Isten először eltiltotta az embert az élet fájától, azután mégis megengedte, hogy együnk róla? A kettő között, a történelem közepén ott áll a keresztfa, amely lerombolta a távolságot Isten és ember között, és életet adott nekünk. Ebben a nagy összefüggésben kellene az Eucharisztiára tekintenünk.”
Barsi Balázs arról is beszélt, hogy a nyugati civilizáció embere elveszítette a szakralitás iránti érzékét. Számára nincs szent tér és szent idő, így nincs kapaszkodója sem a világban. „Amíg az ember a semmivel szembesülve nem érez megrendülést és félelmet, addig a létezés csodáját, azt, hogy bármi is van, nem tudja értékelni. Hiába milliárdos, unatkozik, mert nem rendült meg. Nem tudja, hogy nem az élet, hanem maga a létezés a csoda, hihetetlen ajándék. Itt van például Európa unalma. Létezik az unatkozásnak egy olyan fajtája, amely a bűnök legsötétebb forrása. Unalmában iszonyatos dolgokat követ el az ember. Ezért megrendülni jó. Mintha megrázna bennünket valami, és onnantól fogva másképpen állunk hozzá az életünkhöz. Isten, amikor kinyilatkoztatja magát, igazából a megrendült emberhez szól.”
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
