Az egyszerű szó is elég

Vajon mi, akik kereszténynek mondjuk ma magunkat, ha valóban találkoztunk életünkben a feltámadott Jézussal, akkor ezután ennek kitörő öröméről miért vagyunk képesek hallgatni? Miért nem újságoljuk el szomszédainknak, boldog-boldogtalannak Istentől kapott ajándékainkat? Miért tudunk hallgatni a szívünkben lakó szeretetről? Ezekről a kérdésekről is hallhattunk nemrég egy utcai evangelizációra felkészítő előadáson. Buzdító, megvilágosító szavakat az év során több helyen induló bátor kezdeményezéshez. – Talán felelős vagyok a testvéremért? – emlékezhetünk bibliai első olvasmányainkból Káin szavaira, akit Isten kérdőre vont, miután megölte Ábelt. Manapság hasonlóan gondolkodunk: mi közünk a másik emberhez? Persze nem vagyunk gyilkosaik, ám felelősségünk van abban, hogy ők a maguk gyilkosává ne váljanak! Ugyanis ma az embereknek szinte mindenük megvan, csak Istenük nincs – ez a belső halál, amely némán kiált bennük. A megváltásban Isten őket is az örök életre hívta. Nem nézhetjük tétlenül a lelki halálukat, éreznünk kell bennük a megfeszített Jézus szenvedését – magyarázta a fiataloknak Marta Rinaldi szerzetes nővér, a Regina Pacis közösség tagja az egyik utcai evangelizációra felkészítő estén. Nem válogathatunk, Isten küldi hozzánk testvéreinket: Krisztus poklokra szállása a szeretet mértéke. Ahogy a nap kiszárítja a pocsolyát, de nem piszkolódik be. Szívünk az evangelizáció mélysége, és szemünk beszél leginkább a hitünkről, hogy Krisztus feltámadását megéltük, hogy létezik a mennyország. „Az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. ” (Jn 15,9-11)

Sokféle módja van az új evangelizációnak (kerekasztal-beszélgetés, színpadi tanúságtételek, művészetek), sokféle lelkiség és csoport tevékeny ilyen szolgálatokban, ezek egy fajtája a járókelők megszólítása, s amikor a közeli templomba hívjuk őket, az Oltáriszentség Jézusa elé. Ha látnánk ilyenkor színről színre Jézus arcát! Embertársunk csak a mi szeretetünkön keresztül tudja megérezni Istent, ehhez néhány egyszerű szó is elég. Az ismeretlentől, az idegentől való félelem persze bennünk van az utcára indulva, de ezen átlendít a cél: akit elénk hoz Isten, annak a léleknek az üdvösségre segítése. Igazából nincs kudarc akkor sem, ha elutasítással találkozunk, az evangelizációban Isten működik a mi gyengeségeinkben is. A megaláztatást fel lehet ajánlani azért a lélekért. Félelem mindig lesz bennünk, nem kell ettől megijedni; nincs tökéletes evangelizátor, ugyanakkor személyiségünk gazdagságait is használja Isten: valami újat, sajátosat mindenki kitalál.

Az emberek megérzik, ha valami hamisan cseng bennünk, ezért nagyon fontos az előkészület: szentmise, gyónás, Szentlélek-hívás, küldetés, ima előtte, utána. Ketten indulnak párban és egységükben ott lesz Jézus. Egy találó mondatra, kérdésre megkezdődhet a társalgás már a lelki mélységek felé. Majd a templomban közvetlenül a szentséggel találkozhatnak. Mindenkit másképp érint meg Isten, kit a zene, kit a szentképek, kit a kapott igék, kit az érte mondott ima, kit meggyújtott mécses fénye, kit a mosolyunk indít meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.