Zirig Árpád

Megfejtettem az ébredés titkát.
Belőlem most valaki kilépdel,
áthág az árva évek kapuján,
fényevesztett vad szavakkal érvel.

tejködös a reggel
zúzmara fény remeg
a nyírfaágakon
hideg szellő motoz
a túlsó házfalon
láthatatlan kezek
lebbentik a ködöt
mint báli fátylakat

valami madár kellene
szépen szálló akár a nap
fény kísérné büszke útján
s vele a játszi gondolat

és ha a fény meg is halna
átlépném az árnyékomat
büszke fejjel döntögetném
a ránk települt falakat

Engem az én szememmel
nézzen az Isten,
hogy én is az ő szemével
nézhessem őt.
A múltunk tiszta képeit
közösen megcsodáljuk
s együtt tárjuk föl a
befogadó jövőt.

gyanakodva nézem magam

szakállam jégszürkén fényes

embert az évek megverik

az idő mindenre képes

Sarkig kitárom az ajtóm,
elmegyek, magamtól hozzád,
ó, nálad mindig más vagyok.

A verset az értelem szüli, zászlóként a szív lengeti. Zirig Árpád (1940) Dunaszerdahelyen élő költő, a felvidéki magyar irodalom jelese.

mezők felől friss szél támadt
kapum zörgette az éjjel
látogatóba jött hozzám
sárgadinnye friss ízével