Örömhirdetés – ma

Előző írásunkban néhány elméleti megfontolást tettünk annak kapcsán, milyennek kell lennie a valóban katolikus sajtónak. Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy mit jelent mindez korunkra és helyzetünkre vonatkoztatva. Szemügyre kell vennünk, milyen is a világ, amelyben élünk, s kik is azok, akikhez el szeretnénk jutni. Nem kielégítő az a szemlélet, miszerint a katolikus sajtó a katolikusokat erősíti, biztatja, támogatja. Ez a hozzáállás érthető volt az elnyomás idején, egy olyan szellemi-politikai közegben, amikor kívülről zárták rá a kereszténységre az ideológiai gettó ajtaját. Ha ma is ugyanilyen alapállásból szerkesztenénk lapjainkat, készítenénk rádió- és televízió-műsorainkat, az azt jelentené, hogy belülről húzzuk magunkra az elkülönülés kapuját, s biztos, ami biztos, még jól be is reteszeljük.

Örömhirdetés – ma

Furcsa jelző a „katolikus”, ugyanis a mindennapokban szó szerinti jelentésének éppen ellenkezőjére alkalmazzuk. A görög holosz annyit tesz, mint egész. A kata nem más, mint valami szerinti. Katolikusnak lenni tehát azt jelenti, hogy az így megjelölt valóság egész szerinti. Az egyházatyák nagyon is tudatában voltak ennek, amikor az egyházra alkalmazták e kifejezést. Az egyház egész szerinti – földrajzilag, hisz minden országra, minden helyre kiterjed; időbeliségében, mert minden korokhoz szól; és mélységében, hiszen azt a Krisztust szolgálja, aki az emberek, minden ember üdvösségéért érkezett a világba.

Örömhirdetés – ma

János apostol első levelében így fordul az olvasóihoz: „Írok nektek.” A Római Birodalom infrastruktúrájával, postaszolgálatának kiváló voltával, az egész mediterráneumot behálózó útjaival, kapcsolataival, egységes közigazgatásával megteremtette a levelezés aranykorát. Cicero, Horatius vagy éppen Seneca köteteket megtöltő levelezése nem csupán irodalmi ínyencség, hanem lenyomata egy kornak, amelyben virágzott az írott szó általi kommunikáció, s a szépen, mívesen megírt levél nemcsak a feladó és a címzett, de minden érdeklődő olvasmányává vált. A leveleket ugyanis már azelőtt elkezdték másolni, hogy célba érhettek volna, s olykor idegenek előbb olvasták őket, mint maguk az érintettek.

Örömhirdetés – ma

Sorozatunk második harmadában igyekeztünk körüljárni azt a kérdést, hogy az evangelizáció miként kel életre a kultúra, a társadalom világában, milyen hatást vált ki, mire van szüksége ahhoz, hogy célba tudjon jutni. Az utolsó harmadot annak szenteljük, hogy körülnézzünk az egyes médiumok háza táján.

Először a beszélő, közösséget építő ember első kommunikációtechnikai forradalmát kell megvizsgálnunk, vagyis az írás megjelenését. Hiszen az élő szó csodájának sajnálatos korlátai vannak: csak azzal tudok beszélni, aki velem egyidejűleg van jelen ugyanazon a helyen. A tér és az idő súlyos korlátja a szónak. Az írás zseniális találmánya azonban áttörte ezeket a határokat: a leírt szó nem száll el, hanem megmarad, s útra is tud kelni a térben.

Örömhirdetés

Az evangelizálás mint prófétai kritika, mint performatív beszéd – erről elmélkedtünk az elmúlt alkalmakkal. Ha továbbvisszük ezt a gondolati fonalat, felmerül a kérdés: Mi lesz az eredménye mindennek? Az erővel, hatalommal megszólaló evangélium milyen hatást gyakorol a világra? Egyrészt bizonyos, hogy ez Isten titka, hiszen ő dönt arról, miként és kinek juttat kegyelmet, kit és mire hív el, milyen módon irányítja a világ és az emberi történelem sorsát. Másrészt azonban a Szentírás alapján igenis kijelenthetjük, hogy körvonalaiban megsejthetjük azt a valóságot, amelyet az igehirdetés szava felépít a világban. Az első egyház számára csodálatos tapasztalat volt a keresztségből és a közös hitből fakadó élet.

Örömhirdetés – ma

Furcsa szó az igehirdetés. Azt feltételezi, hogy van egy ige (szó, üzenet, tartalom), amit meghirdetünk (szóvá teszünk, megüzenünk, felmutatunk) a világ előtt. A kifejezés azonban alapvetően a szószéki pap-hívő viszonyt tükrözi vissza. Amikor Jézus meghatározza önnön feladatát, vagy kiküldi tanítványait, az evangelidzein (evangelizálni) igét használja. Mit takar ez? Az Ószövetségben felbukkan a szó profán használatban, s ott egy (örömteli) hír átadását jelöli, azt a tevékenységet, amit a hírnök végez. A hír sok mindenről szólhat: hírül adhatja egy fiú születését, de akár egy csatában aratott győzelmet is.

Örömhirdetés – ma

A hitre jutást olykor kissé didaktikusan szemléljük: mi tanítunk, te pedig leszel szíves hinni. Mi elmondjuk neked, mi az igazság, te pedig légy oly jó, és hagyj fel a fölösleges kérdésekkel, bólints egy nagyot, és tagozódj be közénk! Biztos, hogy jó ez a képlet?

Az olasz teológus, Umberto Casale ezt a címet adta egyik könyvének: A kommunikáló Isten és a hit kalandja. Eltalálta és szóvá tette a két alapvető belátást, amelyet a hit kapcsán nem feledhetünk el. Az első: Isten kommunikál. Ő már csak ilyen. De hát mit is tehetne, ha egyszer Szentháromság? Ha nem kommunikálna, lehetne Szent is, meg Három is, de Egy semmiképpen. A második: a hit valójában nagy kaland. Nem eszmei belátás, nem valamiféle világnézet elfogadása. Esemény, történés, személyesség és személyek közöttiség. Nem állókép, hanem mozgás. Az egyházatyák nemegyszer hasonlították a Szentháromságot körtánchoz, ahol a tánc dinamikájában a három teljesen eggyé válik.