Katolikus sajtó ma

Az alábbiakban néhány, korunkra jellemző adottság kapcsán szeretnénk felmutatni pár fontos jellemzőt, amelyeknek megvalósítása létkérdés sajtónk számára.
Elsőként talán a legfontosabb: örömhírt hirdetünk, és nem rémisztgetünk, mint egy rosszabb tévéhíradó! Célunk nem az, hogy elmondjuk, milyen rossz a világ, s mennyi gond vesz körül minket. Egy átlagos magyar család a hitelek, a csekkek, a politikai őrületek, a társadalmi megosztottságok, a meg nem bocsátások, a pszichotikussá váló múltba betegedések, a ki nem engesztelődések mindennapi tapasztalatai közepette érzi, hogy nem jó ez a világ.


A kérdés az: mitől lesz jobb? Furcsa doktor az, aki felállítja a diagnózist, előre megmondja, milyen káros fejlemények következnek, a gyógymódról, az életmódváltásról azonban alig szól. Diagnózis és prognózis tőmondatokban – a gyógyulás útja gazdagon, teljesen, mosolyogva, örömmel, szelíden, alázattal és megértő türelemmel!

Korunk kapcsán soha nem feledhetjük VI. Pál megállapítását: az embereknek tanúkra van szükségük. A személyesség a tanúskodás lelke. Egy tanár kívülállásával, oktató hangnemével, „objektivitásával” nem lehet elmondani az evangéliumot a mai embernek. Szükség van a tanításra a megfelelő fórumokon, de a sajtónak, amely a híd a „kint” és a „bent” között, a tanúskodás útját kell járnia. Amikor örömteli hírt ad át, amikor igyekszik utat mutatni, akkor ezt csakis a megélt életek bölcsességével teheti. Konkrét emberek, kézzelfogható élethelyzetek tudják hitelesen felmutatni, micsoda erő van a krisztusi hitben.

Azzal is számolnunk kell, hogy napjainkra a magányos hősök és az arctalan tömegek ideje lejárt. Az ember, aki az államában, a lakóközösségében, a munkahelyén, mondhatni, teljes emberi világában elveszíti a személyességét, szomjazik azokra a helyekre, ahol személy tud maradni, ahol elfogadják, megértik és szeretik őt, ahol egy kis otthonosságot talál ebben a kietlen világban. A betelefonálós, SMS-küldős műsorok, az internetes fórumok, azok a helyek, ahol személyes kérdéseket lehet feltenni, ezért is örvendenek akkora népszerűségnek. A katolikus sajtó – ha jó hangot üt meg – könnyen válhat ilyen kicsi otthonná: ahol rám figyelnek, az engem érdeklő dolgokkal foglalkoznak, ahol számítok, s ahol számítanak rám. Mindeközben pedig a szeretet atmoszférája vesz körül. Nem lehet ezt megélni akkor, ha bozótharcokat folytatunk, ítélkezünk, sommásan (és egyoldalúan) formálunk véleményt mindenről és mindenkiről. Párbeszéd, türelem, nyitottság. Csak pár kulcsszó, de ezek nélkül nem lehet közösségi, valóban keresztényi médiumokat teremteni. A katolikus sajtónak ma nem egyszerűen evangelizáció, de evangelizációt előkészítő, embert felépítő, sebeket gyógyító szerepe van. Ez valóban krisztusi hivatás!