Hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek
Népesedési kerekasztal alakult az Akadémián – A Népesedési kerekasztal célja olyan széles körű társadalmi együttműködés megalapozása, amely napirenden tartja a demográfiai helyzet kérdését, és ajánlásokat fogalmaz meg az annak javítását elősegítő intézkedésekre – áll a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében létrejött kerekasztal alapító nyilatkozatában, amely november 11-én tartotta első ülését. – Magyarországon húsz fiatal huszonhárom gyermeket tervez, ebből azonban csak tizenhárom születik meg. Azt kívánjuk elősegíteni, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek – emelte ki Kopp Mária, a SE-MTA Mentális Egészségtudományok Társult Kutatócsoportjának vezetője, a kerekasztal kezdeményezője.