Körtvélyessy Mónika háziorvos a Sant’Egidio közösség AIDS elleni küzdelméről Afrikában
Afrikáról ellentmondásos kép él bennünk. Egyrészt csodáljuk egzotikus, gazdag kultúráját, természeti kincseit, élővilágát, és olvasmányaink alapján romantikus álmokat szőttünk az ottani élet szépségeiről. Ugyanakkor mindannyian tudunk a polgárháborúkról, a szegénységről, a súlyos betegségekről, amelyek e földrész egyes részein sújtják az embereket. A Sant’Egidio közösség 2002-ben elindította a DREAM-programot, hogy segítséget nyújtson Afrikában az AIDS-beteg embereknek. Körtvélyessy Mónika háziorvos év elején immár harmadszor utazott Malawiba, hogy önkéntesként részt vegyen a programban.
– Hogyan alakult ki a Sant’Egidio közösség kapcsolata Afrikával?
– Római közösségünk esti imádságára egyszer eljött egy mozambiki püspök, aki az országában tíz éve tartó, közel egymillió áldozatot követelő polgárháború miatt kérte, hogy imádsággal segítsük hazáját a béke megtalálásában. A Sant’Egidio komolyan vette ezt a kérést: több mint két éven át minden este imádkoztunk Mozambik békéjéért. De konkrétabb lépéseket is tettek római barátaink: találkoztak Mozambikban a helyi egyházi képviselőkkel, kormánytagokkal, gerillavezetőkkel, és „semleges terepen”, Rómában, a közösség székhelyén béketárgyalásokat kezdeményeztek a felek között. Több mint két évig tartott a tárgyalássorozat, amelyet a közösség napi imádsága kísért, és amelynek eredményeként 1992. október 4-én, Szent Ferenc napján aláírták a béke megállapodást. Mozambikban a béke neve egyet jelent a Sant’Egidióval. Azóta nagyon sok közösségünk született ott, majd később más afrikai országokban is. Jelenleg a közösség tagjainak több mint a fele afrikai. Tíz évvel később azt láttuk, hogy a háború után egy új ellenség, egy rejtélyes betegség kezdte tizedelni Mozambik népét. Ekkor kezdődött az AIDS elleni küzdelmünk Afrikában.