Életünk legfájdalmasabb pillanatai közé tartozik, amikor rádöbbenünk, hogy csalódnunk kell valakiben, akit addig jónak, igaznak, hitelesnek tartottunk, akit szerettünk. Legtöbbször azonban nem is annyira másokban, mint saját elképzeléseinkben csalódunk. Én úgy gondoltam…
A mai evangélium szerint Jézus teljesítette egykori hallgatóinak óhaját, és kenyeret adott az éhezőknek. Az apostolok arca kétkedést tükrözött, és ki is mondták: „Honnan vegyünk ennivalót ennyi embernek? Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elegendő.” Jézusból azonban végtelen nyugalom áradt, mert tudta, hogy mit fog tenni. Miután az embereket leültette, átadta a tanítványoknak a halászfiú által felkínált kenyeret és halat, és hozzáadta isteni hatalmát. Az étel úgy megszaporodott, hogy mindenkinek jutott belőle bőven. Azért, hogy a csoda egészen nyilvánvaló legyen, a maradékot gondosan összeszedette.
Jézus mint az emberi sors vállalója, sokszor szembenézett a halállal, és együttérző szívvel fordult a gyászolókhoz. Ez a szeretetteljes részvét vezette őt a naimi fiú halottas ágyához, Lázár barátja sírjához és a mai evangélium szerint Jairus házába.
