Ha a mókus nincs, valószínűleg nem veszem észre. A vörös bundás légtornász azonban fejjel lefelé kúszva éppen leereszkedett a fatörzsön, és könnyedén a fűbe ugrott. Abban a pillanatban, nem messze tőle egy madár feje emelkedett fel.
A bodza július végén kezd érni, és nemsokára már fényes fekete tányéron kínálja magát az éhes madaraknak. Augusztus 16-án a Budakeszi határában húzódó Bodzás-ároknál jártam. Sok-sok éve már, hogy nyár végén és kora ősszel néhány alkalommal mindig végigsétálok mellette. Kora reggel még harmatcseppek kapaszkodtak a fűszálakon, ragyogva sütött a nap, és ahogy emelkedett, úgy lett egyre melegebb.
Július második felében Andris fiamékkal a Börzsönyben jártunk. Andris kitűnően ismeri a területet és a kiránduláshoz a Bagolybükki-völgyet ajánlotta.
A Kiskunság szívében tágas legelőkkel és kisebb-nagyobb akácfoltokkal övezett, rég felhagyott homokbánya rejtőzik. Sok év óta ismerem, és mindig mint a gyurgyalagok birodalmát szoktam emlegetni. Ezek a tarka színeikkel a trópusokat idéző madarak csak későn, május első napjaiban érkeznek vissza Afrikából, de a költőhelyen, a homokbányában csak néhány héttel később bukkannak fel. Addig a környéken vadászgatnak, darazsakra, lepkékre, szitakötőkre.
Idén június 28-án hallottam utoljára éneklő fülemülét. Nem csattogott már olyan tüzesen és gyönyörűen, mint áprilisban, mindössze néhány rövid strófát küldött, mintegy levezetésképpen, a fák közé. Júliusban már a fülemülesíp sem segít.
Május közepén két napot az Északi-Bakony festői vidékén töltöttem. Balogh István barátom vendége voltam, akivel korábban tizenhét éven át jártuk az országot, hogy aztán meséljek a látottakról a Magyar Rádió Oxigén című műsorában.
Bár az új nád már szépen zöldell, a nádirigó mégis a közülük kinyúló száraz, tavalyi szálon kapaszkodott, és torkaszakadtából énekelt. „Kara-kara-kit-kit”, ismételgette a nem különösen szép, de a nádvidék tavaszi hangulatát meghatározó strófáját.
Először jártam a Tardos környéki fokozottan védett területen, és nyomban megállapítottam: valahogy így kellene kinéznie minden hazai erdőnek. A sima törzsű bükkóriások között harkályok lyuggatta, rég elszáradt törzsek álltak, földre dőlt korhadó csonkok, csengő madárdal – és mindenütt rengeteg virág.
