A Gerecsében

Az aranyat idézték az avart helyenként szinte elborító salátaboglárka csillag alakú virágai, sárgán virított a bogláros szellőrózsa, a közeli réten pedig a zöld szinte eltűnt az egymás mellett szorongó, citromszínű tengerként virító pitypangok között. A naptár április közepét mutatta, de az ilyenkor szokatlan meleg hatására észrevétlenül zöldbe borult az erdő. A bükkóriások között itt is, ott is, mint karcsú, fehérbe öltözött menyasszonyok álltak a virágzó vadcseresznyefák. A tető felől, ahol dolomitsziklák sora fehérlett, figyelmeztető „korr-korr”; hangokkal holló szállt fölénk, alaposan megnézett, aztán fordult és újra eltűnt. Kora reggel még hűvös volt, de a ragyogó napsütésben gyorsan melegedett a levegő. Kék galambok búgtak, a fák között piros sapkás, fekete harkály repült. Harsány „krü-krü-krü-“; kiáltása messzire szállt, amikor pedig leült valahol, elnyújtott, nyávogó hangot hallatott. Mindkét faj jellemző a bükkösökre: a kék galambok a fekete harkály véste, megüresedett, ovális nyílású odúkban nevelik fiókáikat.
Hangosan csattogtak az erdei pintyek, tavaszt kiáltott kacagó hangján a zöld küllő, a hegyoldalból kicsit mindig bánatosnak vagy inkább melankolikusnak tűnő hangján a rokon szürke küllő válaszolt rá.
Az ágakon cinegék tornáztak, körben trilláztak, füttyögettek a csuszkák, egyikük talán tízméternyire lépdelt egy hatalmas bükk törzsén. Megkerülte néhányszor, majd felfelé kúszott, de nyomban utána már fejjel lefelé keresgélt a szürke kérgen. Párja nem volt vele, pedig a csuszkák egyébként mindig együtt járnak. A párok azonban korán kezdenek költeni, április elején többnyire már tojásaik vannak, és a tojók ezeket melengetik a sárral körbetapasztott nyílású odúk mélyén. Megérkeztek az első sisegő füzikék, és mindenfelől hallottuk az Afrikát megjárt örvös légykapók hangjait is. Az erdei út közepén csillogó dagonyából meggyvágók szálltak fel, de a közeli törzsek kérgén szürkére fakult sár azt mutatta, hogy ez a kis erdei fürdő éjszaka is fogad vendégeket, vaddisznók járnak ide sárfürdőzni. Először vörösbegy, majd ökörszem kezdett énekelni.
Ha ez utóbbi apró, mindössze kilencgrammos madárkát hallom valahol, mindig elcsodálkozom, hogyan képes parányi torkából ilyen csengő hangokat szétküldeni az erdőben.
Közben feltámadt a szél, mire nyomban megmozdultak, csúszkálni kezdtek az avaron a lombok között beszűrődő napsugarak rajzolta aranyló foltok. Lepkék, zengőlegyek repültek, és váratlanul szarvasok, egy legalább húsz állatból álló rudli (szarvascsorda) vágott át előttünk. Késő délután, már a kocsi közelében jártunk, már kezdett sötétedni az erdő, és nyomban rá megdördült az ég is. Felhők érkeztek, a szél tovább erősödött, és rövidesen nagy, kövér cseppekben hullani kezdett az eső. A hátamon gyengén átnedvesedő ing kellemes érzés volt a meleg levegőben, de néhány perc múlva, amikor szerencsére már az autóban ültünk, hirtelen zuhogni kezdett, és tíz percen át úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Az ablaktörlő alig bírt vele. Aztán, ahogy ez áprilisban lenni szokott, oszladozni kezdtek a felhők, kisütött a nap, és a rövid záporra néhány perc múlva már csak a fűszálakon és leveleken kapaszkodó, a szivárvány minden színében csillogó ezernyi vízcsepp emlékeztetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.