Gyurgyalagok háza táján

Június elején raknak tojásokat a nemegyszer két méter mély alagutak végében készített költőüregben. Az üreget a homokbánya meredek falában a két madár közösen készíti. Mint általában, itt is a kezdet a legnehezebb. A meredek falon nem tudnak megkapaszkodni, nekirepülve, néha előtte lebegve vagdossák csőrükkel a homokfalat. A pár felváltva dolgozik, de mire elkészülnek, öt-hét kilónyi homokot kell kikotorniuk, és a csőrük is rövidebb lett néhány milliméterrel.
Idén július 4-én jártam először az öreg bányában. Már távolabbról hallottam a madarak sűrűn ismételt „prüprü” hangjait, aztán egy akácliget mögül kibukkanva már ott csapongott, keringett előttem a sok tarka madár. Július elején már nagyok a sáskalárvák, a gyurgyalagok rájuk is vadásztak. Alacsonyan repültek a fű felett, és ügyesen elkapták a felugró rovarokat. Egyik-másik üregben már apró fiókák lehettek, nagy volt a forgalom a telep körül. A gyurgyalagok mellett partifecskéket is láttam, ők minden évben rendszeres társbérlőnek számítanak a telepen. Később megjelent egy búbosbanka is. Leszállt a bánya felső peremére, aztán lejjebb röppent, és alaposan szemügyre vette egyik üreget a másik után. A búbosbankapárok évente kétszer költenek, és ez a madár talán éppen egy alkalmas üres üreget keresett. Sok éve egy Pákozd közelében lévő telepen, de másutt is találtam már búbosbankát a gyurgyalagok között, de a társbérlők közé tartozik a seregély, a szalakóta, néha a kuvik is. A mezei verebek pedig soha nem hiányoznak a tarka madarak kolóniáin. Ebben a bányában azonban akadtak nemkívánatos látogatók is. Három szélesre kiásott üreget is találtam, és a kikotort puha homokban jól látszottak a borz erős ásókarmainak jellegzetes, hosszú nyomai. Néhány rókanyomot is láttam, a ragadozók valószínűleg fiókákat kerestek az üreg mélyén.

Forrón tűzött a júliusi nap, a bányában különösen meleg volt, de ez az egyébként is déli elterjedésű gyurgyalagokat láthatóan egy cseppet sem zavarta. Ketten a bánya peremén nőtt bogáncson ültek, nagyszerű látvány volt a lila virágok között pihenő tarka madárpár. A telep menti akácosban még énekelt egy barátka, de hallottam a sárgarigó szép flótáját is. Ez a gyönyörű madár gyakori a területen, több akácerdőcskét is körbejárva mindegyikből hallottam a jól ismert „huncut a bíró” kiáltást. A fű közül felszállt egy újabb búbosbanka, a drótvezetéken szalakóta ült, mintha ezek a tarka madarak itt adtak volna találkát egymásnak. A távolból fürjkakas „pitty-palatty”-át sodorta a szellő, a legelő felett vörös vércse szitált. Hosszasan lebegett egy helyben, aztán, talán mert a pocok közben a föld alá bújt, csalódottan továbbrepült. Az egyik akácos sarkánál őzbak ugrott fel és menekült nagy ugrásokkal. Olyan szívesen utána kiáltottam volna, ne féljen, nem akarom bántani, de az őzekre vadásznak, és a bak nagyon jól tudta, hogy az embert a legjobb minél messzebbről elkerülni. Az utolsó madár, amit aznap a gyurgyalagtelep közelében láttam, tarka tollú fácánkakas volt. Egy földúton állt, talán fürdeni akart a porban, de amikor meglátott, lesunyta magát és a gaz közé szaladt. Ő is pontosan tudja, hogy az embertől sajnos félnie kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..