A vörösbegy dilemmája

Súr környékérő is lett volna mit elmondani. Dimbes-dombos gyönyörű táj, ahol erdők, rétek és mezőgazdasági földek váltakoznak egymással. Vidáman szólt a kakukk, flótáztak a sárgarigók, csattogtak a fülemülék, búgtak a vadgerlék, és egy fűzbokrokkal tarkállt, nedves talajú legelőn csordogáló patak mentén idén először hallottam a berki tücsökmadár folyamatos, „szer-szer-szerszer”- rel visszaadható énekét. Időnként fácánkakas kiáltott, a távolból fürjkakas „pittypalatty”- át sodorta a szellő. Egy magányos fa kinyúló, száraz ágán dolmányos varjú ült. Hangosan károgott, de amikor észrevette, hogy felé közeledünk, elrepült.

A vörösbeggyel egy ritkás aljnövényzetű erdőben találkoztam. Először csak gyöngyöző énekét hallottam, aztán, ahogy közelebb kerültem, megpillantottam. Egy ágon ült, talán három méter magasan, narancspiros mellényét, amelyről a nevét kapta, felém fordította, tollait szokása szerint leheletfinoman felborzolta. Mintha csak egy puha, barna labda lett volna, melynek egyik oldalát valaki tréfából pirosra festette. Amikor észrevett, abbahagyta az éneket, rám nézett, de nagy fekete szemeiben inkább kíváncsiság, mint félelem bujkált.

Csendben álltam, azt remélve, hogy tovább fog dalolni, de néma maradt. Elgondolkozó arccal üldögélt a vékony ágon, de aztán megpillanthatott valamit, mert gyors félfordulatot tett, és szemét az avar egy pontjára szegezte. Lassan felemeltem a távcsövet, és próbáltam megkeresni, mi izgatta fel ennyire, de a fák alatt félhomály volt, semmit sem láttam. A vörösbegy most dilemma elé került. Már-már röppent volna, de az a kívánatos valami, talán egy pók, kettőnk között bujkált a száraz levelek között, ő pedig nem mert kockáztatni. Ülve maradt, újra felém nézett, izgatottan bókolt néhányat, és halk „cik-cik” hangot hallatott. Láttam rajta, hogy az óvatosság fog győzni, nem mer leszállni, ezért megkezdtem a visszavonulást. Lassú léptekkel hátráltam, amit ő azzal nyugtázott, hogy lejjebb ugrott két ággal. Egy pillanatra ugyan meghökkent, amikor hátrálás közben egy, a levelek között rejtőző száraz gallyra léptem és az pattant egyet, de ekkorra már elhatározta magát. Villámgyorsan az avarban termett, felcsípte az áhított zsákmányt, nyelt egy jóízűt, aztán elrepült. Mindez pillanatok alatt történt, hogy mit fogott, azóta sem tudom.

Másnap reggel gyönyörű napsütéses időben még egyszer bejártuk a környéket. A kakukk megint a mező felett húzódó vezetéken ült, és hajnal óta már legalább századszor a saját nevét kiáltotta. Útba ejtettük azt az erdőt is, ahol a vörösbeggyel találkoztam. Két énekes rigó ismételt strófákkal feleselt egymással, erdei pinty csattogott hangosan, csilpcsal-pfüzike énekelt, és hallottam egy vörösbegyet is. Nem messze attól a helytő, ahol előző nap jártam. Ugyanaz a madár lehetett, hiszen költési időben a vörösbegyek szigorúan őrzik választott területüket, és oda egyetlen fajtársat sem engednek. A madarat csak egy pillanatra láttam, narancspiros mellénye éppen csak megvillant az ágak között, aztán eltűnt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..