XVI. Benedek pápa a római zsinagógában

Január 17-én délután XVI. Benedek a római zsinagógában találkozik a zsidó közösséggel. A látogatásra a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd elmélyítésének és fejlődésének 21. emléknapja, valamint a január 17-re eső helyi zsidó ünnep alkalmából kerül sor. II. János Pál volt az első pápa, aki 1986-ban felkeresett egy zsinagógát, mégpedig a római zsidó közösséget. XVI. Benedek már pápasága első évében, 2005 augusztusában az ifjúsági világtalálkozó során ellátogatott a kölni zsinagógába. 2008 áprilisában pedig amerikai látogatása során volt New York egyik zsinagógájában.

„Ha békét akarsz, óvd a teremtett világot”

A Szentatya béke világnapi üzenete – A 43. béke világnapra írt pápai üzenet fő gondolata: helyre kell állítani a teremtő Isten, az emberiség és a teremtett világ közötti belső és külső egyensúlyt. Az üzenetet december 15-én mutatták be a vatikáni sajtóközpontban.

Könyvespolcra: A csúf kiskacsa története – felnőtteknek és okos gyerekeknek

Amint Aesopus és La Fontaine klasszikus állatmeséi, úgy Varga Domokos György remekei is egyaránt megragadják a felnőtt és ifjú olvasókat. George Orwell Állatfarmjához hasonlóan nemcsak erkölcsi tanulságokkal, hanem társadalmi, történelmi értelmezésekkel is szolgál, miközben színvonalas irodalmi cselekményszövéssel és ehhez igazodó stílussal örvendeztet meg minket. Gyerekeknek önfeledt szórakozás, felnőtteknek gondolatébresztő tanulmány. Sőt, mai állapotaink kulcsa.

Urbi et orbi

Karácsony napján a pápa a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer ember előtt mondta el üzenetét. Szokás szerint számos nyelven köszöntötte a híveket, magyarul is.

Tiszteletreméltók!

Karácsony előtt XVI. Benedek pápa felhatalmazta a Szenttéavatási Kongregációt arra, hogy tegye közzé a XII. Piusz és II. János Pál pápa és további személy szentté, illetve boldoggá avatására vonatkozó rendeleteket.

Kicsi falu jövőt épít

A püspök és a Mikulás a tolnai Murgán – A kis Tolna megyei faluba a 65-ös útról letérve juthat el az ember, vagy a szakály-hőgyészi vasútállomástól buszon. A kétutcás völgyfalunak még pusztulófélben lévő házai is gazdag múlt emlékét őrzik. Murga nyolcvanhét lakosa hetek óta takarított, készülődött, hiszen a templommal szemben, a kocsma és a vegyesbolt közötti házfalon nagy plakát hirdette: december 6-án a pécsi püspök jön megáldani a megújult katolikus templomot! „Tényleg jön a püspök úr?” – kérdezgették a hihetetlent.