Megváltó született!

Ha az első betlehemi karácsonyra gondolunk, sokszor az a kép jelenik meg előttünk, amikor a pásztorok rátalálnak a jászolban fekvő kisdedre, Máriára és Józsefre. Talán azért szeretjük ennyire ezt a képet, mert nagyon hasonlítunk a betlehemi pásztorokra: gyakran alszunk, és nem figyelünk a hívásra, aztán nem értjük, mit is akar mondani az Isten, de megvan bennünk a lelkesedés, hogy keressük őt az éjszakában. A budapesti Szent Mihály-templom napokban restaurált – címlapfotónkon látható – XVIII. századi freskóján is ezt, az emberiség történetének talán legszebb pillanatát örökítette meg a művész. A pásztorok talán még fel sem fogták igazán, hogy milyen nagy dolog történik velük, de önfeledt örömmel hódolnak az újszülött Jézus előtt. Ajándékokkal és furulyaszóval, tehát egész emberségükkel ünneplik az Üdvözítőt. Számunkra is a betlehemi pásztorok őszinte gyermeki öröme lehet a példa, ilyen tiszta szívvel fogadjuk a megszületett Megváltót!

főszerkesztő

Készülõdjünk

Új egyházi évet kezdünk, nemsokára vége a naptári évnek is, ráadásul mi, katolikusok nemrég a hit évébe is beléptünk. Megannyi lehetőségünk van tehát a határhúzásra, hogy elszakadjunk megszokott, rögzült hibáinktól, és végre tegyünk valamit azért, hogy jobbak legyünk. De mennyi határhúzásra van szükségünk, hogy tényleg változtassunk, mennyi fogadkozásra, hogy tartós eredménye legyen?

A „világ” is egyre jobban szereti az adventet. Hangulatot látnak benne, sejtelmes varázst, színes gyertyákat a fenyőkoszorún, a karácsonyvárás intimitását egy kandallós szobában. Adventi koncert lesz a sportcsarnokban, fogyókúra otthon és sorban állás a kreatív hobbibolt pénztáránál. Néri Szent Fülöpre gondolok, aki élete vége felé folyamatosan azt kérdezte: mikor kezdünk el végre jót tenni?

Esztergomban jártunk

Kétezer éves története alatt sok jeles napja volt Esztergomnak. Éltek itt kelták, rómaiak, ostromolták tatárok és törökök, visszafoglalták császári csapatok. Ágyúkkal földig rombolták, s az újjáépítők elfedték és elfeledték korábbi szépségeit. Volt az ország fővárosa, és lett egyházi központja. Várában született első szent királyunk, és falainál halt meg Balassi Bálint. Alkottak benne francia kőfaragók királyi költségre, és feltételezések szerint Sandro Botticcelli díszítette egyházi megbízásból. Kiemelte jelentőségét a Duna, és elvesztette erejét a szocialista körzetesítés miatt. Siratta és ünnepelte a hídját. Megszenvedte a trianoni szétszakítottságot, és igyekezett törődni a párkányi oldalon maradt családtagokkal. Látta a lefüggönyözött autóban a letartóztatott Mindszenty Józsefet, és befogadta a holtában hazatérő hercegprímást. Pápajelöltként útnak indította Rómába Bakócz Tamás érseket, és vendégül látta II. János Pált.

Hol vagy, Szent Ferenc?

Assisit, Szent Ferenc városát zarándokok és turisták töltik meg napról napra. Általában Rómába menet, vagy épp az Örök Városból hazafelé tartva jut egy kis idő Umbria tartomány egyik legszebb fekvésű városkájára. Igyekezni is kell, mert a buszok indulnak tovább, és még egy kis emlék vásárlására is kell néhány perc. Felkeressük a szent bazilikáját, és imádkozunk a sírjánál, csodáljuk Giotto freskóit, és közben megismerkedünk Ferenc életének történetével, vagy éppen elmélyülünk benne.

Szent István hite

Sokszor gondolkodunk úgy a szentekről, mintha nekik könnyű lett volna hinni. Hiszen szentként éltek. Szent István királyról is élhet bennünk olyan képzet, hogy erős, mindenekfelett álló nagy uralkodó volt, akit a kísértések és a mindennapi bűnök messze elkerültek, mert nemcsak az országán, de önmagán is keményen uralkodott. Aztán, ha közelebbről megnézzük az életét, kiderül, hogy gyengeségei és az őt ért csapások – elsősorban gyermekei halála – könnyen taszíthatták volna a hitetlenségbe. Ki tudja, élete vége felé megfordult-e a fejében, hogy elhagyta őt az Isten, akit egész életében szolgálni szeretett volna, és Krisztus, akinek tanítását meg akarta gyökereztetni a magyarok között.

Forró pillanatok a Kaszap-kupán

Napernyő, naptej, hűtőtáska, sok labda és több mint kétszáz ember a kánikulában – mindez az év egyik legmelegebb napján. Nos, mielőtt bárki egy újabb Balaton-parti pillanatképre gyanakodna, el kell árulnom, hogy szombaton az Új Ember szerkesztőségének debütáló futballcsapatával és szurkolóival a Kaszap István emlékére megrendezett focikupán jártunk Székesfehérváron.

Találkozni a Feltámadottal

A húsvéti vigília-szertartásban nagyon szeretem a megújulás szimbólumait: az új tüzet, a frissen megszentelt vizet, a húsvéti gyertyát a feltámadás fényével, Krisztus világosságával. Az újrakezdést jelentik számomra, hogy mostantól nem lehet olyan az életem, mint volt. A keresztségben ilyenkor részesülő felnőttek még inkább átélhetik ezt az újrakezdést, minden örömével és félelmével.
Lassan nyolcéves lányomat kérdeztem néhány napja, hogy milyen álmoktól szokott félni.

Figyelem, figyelem

Úgy öt évvel ezelőtt történt, hogy egy vidéki uszodában nagyobbik, akkor kétéves lányom be akart menni a medencébe, de nem a lépcsőnél – persze, mert ott egyszerűbb –, hanem előbb bedobta az úszógumiját, majd azon keresztül akart beugrani a vízbe. A művelet nem sikerült, egyik lába bent, a másik kint, a feje pedig néhány másodpercre víz alá került. Nagy baj nem lett, mert szerencsére láttam, mire készül, és kiemeltem, de nagyon megijedt, és annyira mélyen bevésődött az emlékei közé, hogy máig emlegeti. Én sem tudom elfelejteni.