Papp Miklós

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az Ószövetségben a lelkiismeretre nincs külön kifejezés. A „szívvel” azonosítják, amely természetesen nem pusztán érzelmeket jelent (ahogy sokan a szív hangja alatt értenék), hanem az ember közepét, amely élő kapcsolatban áll Istennel. „Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve” (Zsolt 24,4). Ismerjük a lelkiismeret-furdalás képeit is: „Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: »Nagy bűnt követtem el.«” (2Sám 24,10). Ellentétben azokkal az ókori filozófiákkal, melyek a lelkiismeretnek csupán kérlelhetetlenül vádló, bírói szerepet tulajdonítanak, az ószövetségi Jób ismeri a lelkiismeret békéjét is: „Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem” (27,6). Salamon jó lelkiismeretért imádkozik: „Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat” (1Kir 3,9).

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az egzisztencialista filozófusok nagy érdeme a személyesség őszinte keresése. Azt kutatták, hogy az általános, mindenkire jellemző esszenciális létet hogyan lehet és kell egyedi, egzisztenciális módon megélni. Kierkegaard szerint a lelkiismeret hív az igazi önmagunkká válásra: ez hallja meg Istennek a hozzá szóló hívását, parancsát.

Ma is nagyon aktuális egy másik egzisztencialista, Martin Heidegger lelkiismerettana. Eszerint az ember képes beleragadni az „általános” emberlétbe, s ilyenkor így beszél: ma már „mindenki így él”, „senki nem tartja meg”, „az ember úgy szokta…”. A lelkiismeret hív ki ebből az „akárki, bárki, mindenki, senki” létezésből. Amíg az ember beleragad az általános gyurma-létbe, kópia-életbe, divat-életstílusba, addig valójában nem is él, nem igazi önmaga. A lelkiismeret hangja lesz az, amely a messze ködből ránk szól: kihív, meghív, felhív.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Aquinói Szent Tamás már a XIII. században összetettebbnek látta a lelkiismeretet, mint sok mai felnőtt, akik szerint az nem más, mint ami „megmondja a jót, tiltja a rosszat”. Talán már az elsőáldozóknak sem volna szabad ennyire leegyszerűsíteni, s pusztán egyfajta „funkcióként” beszélni a lelkiismeretről.

 Tamás a lelkiismeretnek két szintjét különbözteti meg. A Teremtő kezéből mindenki úgy kerül ki, hogy lelkiismeretébe bele van írva a legalapvetőbb erkölcs, az úgynevezett „természetes erkölcsi törvény”. A lelkiismeretnek ezt a veleszületett, felsőbb szintjét Tamás synteresisnek (megőrzés) nevezi. Ez azért felelős, hogy az alapbelátásokat készen tartsa, az életet alapvetően beirányítsa. Nevezhetjük ős- vagy alap-lelkiismeretnek is. Franz Böckle ezt így határozza meg: „Az őslelkiismeret az emberi szellem természetszerű, veleszületett magatartása, alapbeállítottsága az igazra, a jóra, végső soron Istenre.”

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Már a mitikus idők embere is megsejtette, hogy léteznek bennünk és körülöttünk „szellemek”, melyek a jóra vezetnek. Az ókori gondolkodók szerint van egy „belső hang”, amely a tetteket a jó irányába tereli, s vádol az elkövetett bűn miatt. Az egyiptomiak a „szív hangjának”, Szókratész „daimonionnak” nevezi ezt a szellemet. Ágoston az első, aki a belső hangot és Isten hangját egységben látja, s a lelkiismeretet egyenesen „Isten hangjának” (vox Dei) nevezi.

Ebben a zseniális szintézisben a görög filozófia és a zsidó-keresztény Biblia kérdései és válaszai összefonódnak. Ágoston tud arról, hogy az emberben van egy mélyen élő vágy az igazságra (ahogyan erről a görögök sokat beszélnek), ám ez a vágy csak az Istennel való találkozásban nyugszik meg (ahogyan a Biblia mondja). Az Ismerd meg önmagad! antik elv szerint a világ, a másik ember megismerése önmagunk megismerésével kezdődik. Ezért lesz fontos a gondolkodás, az önismeret, az utazás befelé. A Halld, Izrael! ősi zsidó imádság alapmagatartása, hogy hallgatózni kell odaátra. Isten szól, és az ember képes meghallani Isten Szavát, amely élet és jóság.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Isten minden embert megajándékoz a saját képével. Számára minden ember csodálatos érték: az Atyának mindenki gyermeke, a Fiú mindenkiért meghalt a kereszten, a Lélek mindenkit személyesen hív a maga hivatására. Ez az istenképiség az alapja a személyes méltóságnak, amelynek több erkölcsi vonatkozása is van.

 Mielőtt bármilyen alapon megkülönböztetnénk egymástól az embereket, fontos szem előtt tartanunk, hogy a köztük lévő különbségeket megelőzi egy közös adottságuk: a személyes méltóságuk. Az ember több a teljesítményénél, a tetteinél. A személyes méltóságra való tekintettel mindenkit megillet a tisztelet és a szeretet. A teljesítmény függvényében csupán jutalmazás vagy büntetés, fizetség vagy börtön és más ehhez hasonló lehet az ember osztályrésze.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Nem mindenki tolakodik erkölcstant tanítani, s nem is mindenki alkalmas erre. Szükség van ehhez valamire, amit gyönyörű magyar szóval elhivatottságnak nevezünk. Az erkölcstant oktatók képviselik a pedagógia csúcsát, hiszen a gyermek életének nem csupán egy részletével foglalkoznak, hanem az egész embert fejlesztik. Óráikon a legfontosabb dolgokról esik szó, és semmihez sem hasonlítható élményt jelent számukra látni a gyermek emberségének fejlődését. Az erkölcstan tanárának ezért csúcsörömei lesznek, hiszen a gyermek szívével, középpontjával foglalkozik: átfogóan, hosszú távra, mélyen, holisztikusan nevel. Az erkölcstan oktatója ugyanakkor csúcsterheket is vesz magára, mert mélyebben veszi magára tanítványai fejlődésének ügyét, többet tud meg a gyerekek szíve közepéről, több álmatlan éjszakája lesz, és egyeseket mélyen meg is fog siratni.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az erkölcsi beszéd fő jellegzetessége, hogy más tudományok beszédéhez képest nem egyszerűen információt kíván közölni, hanem meghívó akar lenni. Az erkölcstan nem csupán ténytudomány, hanem az életvezetés tudománya. A ténytudományok azt kutatják, hogy mi van: azaz ki az ember, milyen a világ, mi az ösztön, milyen a történelmiség, mi a logika, mi az idegrendszer, mi az alapjog és így tovább. A tények segítenek tisztábban látni, s a gyakorlati ész ennek fényében tudja megállapítani, hogy mit kell tenni, miként kell cselekedni.