Pallós Tamás

Bán János az írástudók kötelességéről

Különösebb felhajtás, hírverés vagy reklám nélkül lett a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerűbb és legolvasottabb szerzője. Hatalmas vállalkozása a Hunyadi János életét feldolgozó regénysorozat, amelynek hatodik kötete a közelmúltban jelent meg. Bán János – a Szolnok megyei Új Néplap és a Heves Megyei Hírlap kiadóvezető- főszerkesztője – Bán Mór néven publikálja említett regényciklusát. Szerényen hobbiírónak tartja magát, aki egyszer csak megelégelte, hogy történelmi múltunk párját ritkítóan izgalmas, világraszóló fejezetei a vétkes feledés homályába vesznek.

Ün­ne­pi be­szél­ge­tés Tóth End­re ré­gész-tör­té­nés­­szel

A Ró­mai Bi­ro­da­lom vég­nap­ja­i­tól a nép­ván­dor­lá­son, a hu­no­kon át az Ár­pád-há­zig és Szent Ist­ván ko­ro­ná­zá­sá­ig… – Pan­nó­nia, a „ke­­resz­tény Pan­nó­nia” vi­ha­ros-zak­la­tott és fé­nye­sebb év­szá­za­da­i­ról be­szél­get­tünk Tóth End­re ré­gés­­szel, a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­ze­um egy­ko­ri mun­ka­tár­sá­val, aki ma a Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem nem­rég új­já­a­la­kult Ré­gé­sze­ti Tan­szé­kén ta­nít.

– Több mint tíz éve ok­ta­tok a Páz­má­nyon, a tör­té­nész­hall­ga­tók­nak tar­tot­tam egy olyan fél­éves elő­adást, amely az ál­ta­lá­nos tör­té­nész­kép­zés­ből töb­bé-ke­vés­bé hi­ány­zott: a ké­ső an­tik­tól, a ró­mai kor utol­só év­szá­za­dá­tól, nagy­já­ból Diocletianustól a ma­gyar hon­fog­la­lá­sig, il­let­ve az ál­lam­ala­pí­tá­sig tar­tó idő­szak­ról be­szél­tem a hall­ga­tók­nak, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a ré­gé­sze­ti em­lé­kek­re. 2012-től in­dult el az egye­te­men ré­gé­sze­ti tan­szék, ahol ugyan­csak eze­ket az év­szá­za­do­kat mu­ta­tom be a kap­cso­ló­dó ré­gé­szet­tel, le­let­anyag­gal, iko­nog­rá­fi­á­val, adott eset­ben li­tur­gia­tör­té­net­tel ki­egé­szít­ve. E kor­sza­kot egy ki­fe­je­zés­sel fog­lal­hat­nám ös­­sze: Pan­nó­nia. Pan­nó­nia a du­nán­tú­li ró­mai tar­to­mány, il­let­ve a Drá­va–Szá­va kö­zi te­rü­let ne­ve volt. Ez az el­ne­ve­zés – bár­men­­nyi­re meg­le­pő és kü­lö­nös is – egé­szen az Ár­pá­dok ko­rá­ig fenn­ma­radt, sőt a XI. szá­zad­ban mond­hat­ni ez volt az or­szág hi­va­ta­los ne­ve; Pan­nó­nia ol­vas­ha­tó az ak­kor vert ér­me­ken is. En­nek el­ső­sor­ban az az oka, hogy az ál­lam­ala­pí­tás ide­jén, az egy­ház­tar­to­mány ala­pí­tá­sa­kor a Ró­má­ból ér­ke­ző inst­ruk­ci­ók ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en a pan­nó­ni­ai ke­resz­té­nyek­nek szól­tak; és az egész Kár­pát-me­den­cét Pan­nó­ni­a­ként em­le­get­ték. A XI. szá­zad után szü­net kö­vet­ke­zett, ké­sőbb a re­ne­szánsz kor­ban is­mét elő­ke­rült e meg­je­lö­lés, de ak­kor már in­kább föld­raj­zi név­ként.

Szü­le­tés­na­pi be­szél­ge­tés Dá­vid Ka­ta­lin mű­vé­szet­tör­té­nés­­szel

Te­kin­télyt pa­ran­cso­ló ke­rek szü­le­tés­nap­ra ké­szül, a ki­lenc­ve­ne­dik­re. Mint ki­de­rült – stíl­sze­rű­en – Ró­má­ban ün­nep­li; a vá­ros irán­ti ra­jon­gás­sal, sze­re­tet­tel – és mun­ká­val. Dá­vid Ka­ta­lint, meg­szám­lál­ha­tat­lan ta­nul­mány, több tu­cat mű­vé­szet­tör­té­ne­ti könyv szer­ző­jét el­ső­sor­ban je­le­né­ről akar­tam kér­dez­ni, de meg­ke­rül­he­tet­len, hogy e ju­bi­le­u­mi vis­­sza­te­kin­tés pá­lya­fu­tá­sa, hi­va­tá­sa kez­de­té­ről is szól­jon. A szim­bó­lu­mok vi­lá­ga mel­lett így a je­les ta­ná­rok, az Öröm­hír, az élet­re szó­ló üze­ne­tek és „szak­mai ta­ná­csok” is szó­ba ke­rül­tek…

Ha­ran­go­zó Gyu­la a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Já­té­kok­ról

Tánc­mű­vész, ko­re­og­rá­fus. Tíz évig irá­nyí­tot­ta a Ma­gyar Ál­la­mi Ope­ra­ház együt­te­sét, a Ma­gyar Nem­ze­ti Ba­let­tet, majd öt évig a bé­csi Staatsoper és Volksoper ba­lett-tár­su­la­tát. 2004-ben be­mu­ta­tott,

Hó­fe­hér­ke és a 7 tör­pe cí­mű me­se­ba­lettje az el­múlt év­ti­zed egyik leg­na­gyobb ha­zai tánc­szín­há­zi si­ke­re volt. Herczeg Ta­más­sal be­nyúj­tott kö­zös pá­lyá­za­ta alap­ján idén a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Já­té­kok mű­vé­sze­ti igaz­ga­tó­já­nak vá­lasz­tot­ták. Ha­ran­go­zó Gyu­lát először min­den­nap­ja­i­ról, je­len­le­gi mun­ká­i­ról és le­gen­dás hí­rű édes­ap­ja ha­gya­té­ká­nak õr­zé­sé­rõl kér­dez­tem.

–  Főleg Sze­ged­del va­gyok el­fog­lal­va, hi­szen itt fu­tás köz­ben tör­tént a sta­fé­ta­át­adás. Sze­zon köz­ben hir­te­len meg­örö­köl­tük a nya­rat; én va­ló­já­ban még most ta­nu­lom a vá­rost. Bu­da­pes­ten és Bécs­ben is először meg kel­lett is­mer­ked­nem a kö­rül­mé­nyek­kel és a fel­ada­tok­kal, és itt is ez tör­té­nik a mű­vé­sze­ti igaz­ga­tói sze­rep­kör­ben. Egy-két év, mi­re a fo­gas­ke­re­kek ola­jo­zot­tan kap­cso­lód­nak egy­más­ba. Ez a fõ fel­ada­tom, csak azu­tán jö­het­nek a sa­ját mű­vé­szi am­bí­ci­ók. Emel­lett per­sze sok min­den tör­tént ve­lem. Ta­vas­­szal Orosz­or­szág­ban, Rosztovban be­mu­tat­tuk a Hó­fe­hér­két. Fel­kér­tek, hogy a té­li olim­pi­á­ra ké­szít­sek egy ko­re­og­rá­fi­át, nem­rég eb­ben az ügy­ben tár­gyal­tam Né­met­or­szág­ban. Jö­vőre a Hó­fe­hér­ke Auszt­rá­li­á­ba, Perthbe megy; már a meg­ál­la­po­dás alá­írá­sá­nál tar­tunk. A jö­võ sze­zon­ban a mesebalettem az Ope­rá­ból vis­­sza­ke­rül a fel­újí­tott Er­kel Szín­ház­ba, így ott is lesz ve­le fel­ada­tom.

„Nyáridő” Szegeden

Dél-Karolina, Charleston, Catfish Row, a halászok utcája: DuBose Heyward kisregénye és George Gershwin operája tette világszerte ismertté az egykor feketék lakta, nyomorúságos és rossz hírű, ma már inkább polgári nyugalmat tükröző városrészt… A Porgy és Besst a New York-i Carnegie Hallban tartott koncertelőadást, „akusztikai próbát” követően, 1935. szeptember 30-án a bostoni Colonial Theatre, majd New Yorkba visszahozva az Alvin Theatre mutatta be. E merész hangvételű, formabontó „daljátékkísérlet” kiválóan sikerült, a bizonytalan kritikus hangokat hamar elfojtotta a közönség lelkesedése. Gershwin már nem élhette meg legnagyobb szabású művének koppenhágai, moszkvai, zürichi premierjét, földkerülő diadalmenetét, remek filmváltozatát: 1937-ben meghalt.

Szomjúság – ahogy te látod

A Faludi Ferenc Akadémia immár tizenhetedik alkalommal hirdeti meg nemzetközi amatőrfilm-szemléjét és fotópályázatát. Tematikus kötöttségével mindig egy aktuálisan különös figyelemre méltó társadalmi problémára vagy értékre, esetleg kulturális hiányra mutat rá. Az értékorientált képi mustra idei témája, mottója, hívószava: a szomjúság.

Hász Róbert írói kérdései és válaszai

Diogenész kertje, Végvár, A künde, Júliával az út. Ötödik regénye, A Vénusz vonulása az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Hász Róbert neve határainkon túl is ismert, hiszen művei közül több is megjelent már francia, német és olasz nyelven. Méltatói szerint könyveiben mesterien ötvözi a valós történelmi eseményeket a fikcióval, a hagyományos elbeszélést a modern próza stílusformáival. A Vajdaságban született, de már huszonkét éve Szegeden él és alkot, a Tiszatáj című irodalmi folyóirat főszerkesztője. A város és múltja azonban mintha íróként kevésbé foglalkoztatná…

A balkáni háború első hullámával, ’91-ben jöttem át családostól. Szeged otthont, egzisztenciát, egyfajta biztonságérzetet adott nekem. Írásaim közül eddig csak első regényemben, a Diogenész kertjében bukkant fel a város. Nem a közvetlen környezetem adja az ihletet, inkább a történelem és más tájak. De Szeged közel áll hozzám, nincs más város, amelyhez ennyi közöm lenne. A lokalitás azonban inkább csak a hétköznapjaimat határozza meg, szellemi téren többnyire másfelé járok. Ezért tűnnek fel írásaimban ritkán a helyi viszonyok.