Pallós Tamás

Király Attila a színházi hétköznapokról

Bravúros beugrás az Óz, a csodák csodájába. A padlás, A dzsungel könyve, West Side Story… – számos zenés szerep. És nagy klasszikusok, kortárs darabok, tánc és koreográfia, filmek, rendezések. Csak címszavak, „témakörök” Király Attila életéből, több mint két évtizede tartó, áttekinthetetlenül gazdag pályafutásából. Az új évad kezdetén beszélgettünk az apai örökségről, színházról, a szabadúszó létről, családról.

– Apám, Király Levente több mint ötven éve a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Valóban példa lehetne előttem, mert a sorsomat-pályámat valamiképpen meghatározza. Feleségem, Haumann Petra szintén egy híres színész gyereke, és a mi fajtánk… – de inkább csak magamról beszélek. Az én fajtám sohasem tudhatja, színész lenne-e, ha nem látja a szülői példát. Apámnak nem volt mintája. Ő egyszer csak komoly indíttatást-elhivatottságot érzett, hogy ezt kell csinálnia. Az én szempontomból ez irigylésre méltó, másrészt viszont én is éreztem ugyanezt az elhivatottságot, igaz, általa egy kis „támogatással”. Apámmal ellentétben én hat-hét évnél többet nem voltam társulat tagja, vagyis eddigi pályám nagyobb részét szabadúszóként töltöttem.

Megnyílt a Zeneakadémia

Isten után a zenének szentelik a legszebb templomokat. Az előző századforduló, a szecesszió bő két évtizedének összművészeti terméséből világviszonylatban kiemelkedik három palota: a barcelonai Palau de la Música Catalana, a mexikóvárosi Palacio de Bellas Artes és a budapesti Zeneakadémia. Ráadásul utóbbi kettőt a dekorálásban közreműködő magyar mesterek személye is összeköti. Mexikóvárosban valójában „Géza Maróti”, „Aladár Körösfői” és „Max Róth” (Róth Miksa) adott lelket a Szépművészetek Palotájának: a kupolát koronázó szoborcsoporttal, az operaháznak szánt színház- és koncertterem „vasfüggönyének” (Louis Comfort Tiffany által elbitorolt) témaötletével-vázlatával, a páratlan – Apollón és a múzsák körét ábrázoló – üvegmennyezet, valamint a színpadnyílás feletti, mitológiai-irodalmi alakokat felvonultató mozaiktabló megtervezésével és kivitelezésével… Az eredeti elképzelések alapján renovált, október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján újra megnyitott Zeneakadémia, Korb Flóris és Giergl Kálmán épülete azonban összhang, arányérzék tekintetében egyaránt megelőzi említett vetélytársait.

Programáradatra készül az Opera

Rendhagyó sajtótájékoztató keretében a fővárosi Toldi moziban mutatták be az Operaház történetének első – Carmen-motívumokra épülő – félperces „kreatív” reklámját, a hozzá kapcsolódó werkfilmet, és ismertették a 2013/14-es évad műsorát. Szeptembertől összesen hatszázharminc (!) programmal várja látogatóit a magyar kultúra legnagyobb intézménye, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház. A premierek és a negyven repertoárdarab mellett a Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenyei, gálaestek, kamaraoperák és -koncertek, gyermek- és ifjúsági rendezvények, valamint fesztiválok várják az érdeklődőket. Mesterkurzust tart Jevgenyij Nyesztyerenko, Marton Éva és Várady Júlia. Április közepétől június 30-áig negyvennyolcféle bérletsorozatból válogathatnak az opera, a balett és a szimfonikus zene hívei.

A magyar jugendstil különleges hajtása az „új stílusnak”. A szecesszió nálunk jutott el oda, hogy követői, a „kivonulók” befogadták a nemzeti kultúra népi értékeit, ötvözve őket többek között a keleti mitológiával. Építészet, festészet, iparművészet, jellegzetes ornamentika, finom részletek… – Gesamtkunstwerk a javából, olyan csodálatos példákkal, mint a Zeneakadémia, a marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy a Kós Károly által tervezett zebegényi templom. De idetartozott az egykor a budapesti Erzsébet téren álló, majd 1959 őszén esztelenül lerombolt Nemzeti Szalon is, amely ugyancsak őrizte, ha rövid időre is, a százötven éve született polihisztor, Körösfői Kriesch Aladár keze nyomát… A nagykovácsi közösségi házban, az Öregiskolában rendezett kamara-kiállításon a nagyrészt a családi gyűjteményből származó képek, fotók legérdekesebb darabjait mutatja be az unoka, Körösfői Kriesch György. Az idei emlékév fő szervezője a rögtönzött tárlatvezetés közben a kultúrtörténeti előzményekre is kitér:

– Itthon a rendszerváltozást követően fordult az érdeklődés ismét a II. világháború után elhallgattatott, hanyagolt, sőt lenézett (polgárinak, sokszor klerikálisnak és „túlságosan magyarnak” tartott) hazai szecesszió felé – meséli. – Bernáth Aurél és Pátzay Pál befolyásos, hangadó köre egyszerűen figyelmen kívül hagyta a századforduló művészetét. Bernáth csak 1966-ban „fedezte fel” Nagy Sándor pesterzsébeti templomi freskóit; becsmérlően írt róluk, illetve áttételesen a gödöllői művésztelep alkotóiról.

Gondolatok a Parsifalhoz

„Üdvösség csodája! Megváltó megváltása!” Közeledik a húsvét, vele pedig az operaházi Parsifal, Wagner „fennkölt ünnepi játéka”, Mikó András jelenleg is műsoron tartott rendezésében. Hosszú, kényszerű hallgatás után harminc évvel ezelőtt, az Erkel Színházban szólalt meg újra Magyarországon a száműzött „vallásos mű” – a zseniális és kellőképpen nagy tekintélyű karmester, Ferencsik János „utolsó kívánságaként”. E jubileum persze csak időhöz kötött aktualitás, a mű azonban folyamatos késztetés a spirituális készületre, a passió rémisztő némaságára és a megváltás örömére.

Szubjektív házavatás

Megnyílt, közel hat év némaság után. Pedig felelőtlenek még bontásra is ítélték. A hónap elejétől próbaüzemet tart az Erkel. Idén elkezdett felújítási munkálatainak ugyan még a harmadával sem készültek el, a kétezer férőhelyes színház – amely az előző kormány „hivatásos leépítőinek” állításaival szemben egy pillanatig sem volt baleset-, pláne nem életveszélyes – nyárig még mintegy hatvan előadással várja a zeneszerető közönséget.

Elfogult vagyok, nem titkolom. Itt kezdődött. Otthon szerettem meg, de itt láttam először operát kisgyerekként a szüleimmel, öt-hat évesen. Az Operaházat akkoriban renoválták, 1980-tól ’84-ig zárva volt. Az Erkel lett számomra a Színház. Hiába szocreál álarca, előbukkant mögüle a túlzásoktól sem mentes századelő építtetőinek grandiózus lázálma. Mindent hozzá viszonyítottam: az Erkel után itthon a többi színház kicsinek, szűknek és jelentéktelennek tűnt; a műfaj, e Gesamtkunstwerk pedig oly magasra állította a mércét, hogy prózai előadás csak elvétve tudta kiváltani a várt katarzist.

Takács István életmű-kiállítása Mezőkövesden

A mezőkövesdi Városi Galériában tavaly decemberben Ternyák Csaba egri érsek nyitotta meg a Takács István (1901–1985) emlékét őrző állandó kiállítást. A gyűjteményes tárlat a nemrég felújított épület tizenegy teremében mutatja be a festőművész alkotásait; a galériában jelenleg kétszáztizenhat kép látható a legkisebb színvázlatoktól a monumentális, négy-öt méteres kartonrajzokig.