Kettős gyöngysor csillog
az opálkék homályban.
A tótükör helyén
égbolt a pára,
s ahol a déli part
józan fénysora állna,
lebeg és leszáll a
mennyei Jeruzsálem
remegő fényparázsa.
Mezey Katalin (1943) József Attila-díjas költő,
a Széphalom Könyvműhely igazgatója.
Ne hívd vendégül ellenségeid,
nem érik be azzal, amit kínálsz,
megjegyzik, hol tartod a pincekulcsot
és hogy melyik szép leányod szobája.
A képernyőkön a világ bohócai.
Bűvölő szemek és drága ruhák,
nevüket adják színdarabunkhoz.
Nem könnyű megtalálni
a legangyalibb arcokat.
Magyarország, de kapós vagy,
kutyáid sem harapósak.
Hóbefödte, nádbeszegte
földed fölszántva, bevetve.
Hófelhőre karcolt fákon
szarka hintázik az ágon,
fut a nyúl, oson a macska.
Oláh János 70. születésnapjára
Harsonaszót hallottam, fejemet fordítottam,
hét gyertyatartó között mikor megpillantottam,
s erőtlenül, mint a holt, a lába elé rogytam.
Kezével megérintett és megszólított: „Ne félj!
Én vagyok. Az első, aki meghalt, mégis él.
Örökké élek, nincs már hatalma a halálnak.
Nálam van a kulcsa halálnak, alvilágnak.
Uram, ha nem vezetnél
mindég tüskés utakra,
aligha ismernék rá
sorsomban kéznyomodra.
Uram, ha nem vezetnél,
akkor senkim se volna,
aki vergődő, lázas
lelkemnek válaszolna.
I.
Kezd mélysége lenni az időnek,
melybe, mint a horgony süllyedünk,
horgonyként akadunk meg a fövenyben, kőben,
megkapaszkodik a hajó velünk.
Villámbiztos Faraday-kalitkámban
átjárom a balatoni vihart,
míg Kundry arról énekel, hogy kikacagta
azt, aki a keresztet cipelte,
hogy legyen, amire felfeszítsék.
