Magyarország, de kapós vagy,
kutyáid sem harapósak.
Hóbefödte, nádbeszegte
földed fölszántva, bevetve.
Hófelhőre karcolt fákon
szarka hintázik az ágon,
fut a nyúl, oson a macska.
Függöny lobog a magasba,
üres ablakon kivágta
a szél, tótágast a házra.
Szarvas keresi a hóban,
ha valami ehető van,
hosszú nyaka földrenyújtva.
Agancsát felhőbe szúrja,
társa mozdulatlan állva
néz, mintha valakit várna.
Mintha fehér porcelánban,
úgy áll a fehér határban,
feje fölött sólyom lebeg,
szárnya megtartja az eget.
Mezey Katalin (1943)
József Attila-díjas költő,
a Széphalom Könyvműhely
igazgatója
Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..
"
alt="Szerző: Mezey Katalin