Szimbolikus elégtétel hat évtized késlekedéssel – „Sztálinkesztyűt csináltak az oldalából.” „Szíjat hasítottak a hátukból, besózták.” „A körme alá teksz szöget vertek.” „A szájába nyomott pisztollyal agyonlőtték.” „És akkor bement. Aztán már csak egyszer láttam.”
Radnóti nyomában Szegeden – Hogy a Bánom-kert sor és a Bokor utca sarkán álló házzal szemközti – a szegedi nyelvben csak Libalegelőként ismeretes – töltésoldal vagy a tápai rét viruló pipacsai tüntetnek-e a versben? Péter László könyvével kezünkben a költő öt szegedi évének nyomát kutatjuk.
Rubintmisés apostol a Viharsarokban – 1938. május 1-jén, Munkás Szent József ünnepén szentelték pappá a szegedi Fogadalmi templomban Marosi Endrét.
Az a szürkéskék, fáradt szempár. Az nekem a kötet legbeszédesebb dokumentuma. Többször föltűnik: ott van már az Egyesült Államokban, a siker csúcspontján készült felvételeken, a Metropolitan ünnepelt Dulcamarájának és a portlandi Falstaffnak arcán. Próbaszünetben, öltözőben, fodrásztárak ajtajában elkapott pillanatokban.
