A pápa az olimpiáról

XVI. Benedek július 22-én, katekézise előtt néhány szóval megemlékezett a július 27-én Londonban kezdődő olimpiai játékokról. A harmincadik olimpián nagyon sok nemzet atlétái vesznek részt, az olimpiai játékoknak ezért szimbolikus jelentése is van – fogalmazott. – Az olimpia erős jelképes értékkel bír azáltal, hogy a világ minden részéről összehozza a sportolókat.

Hírek a torinói lepelről

Marzia Boi spanyol kutató júniusban megerősítette, hogy a torinói leplen elektronmikroszkópos vizsgálattal azonosított pollennyomok a két évezreddel ezelőtti kor olajainak és keneteinek növényi alkotóelemeire utalnak, amelyeket Kis-Ázsiában használtak temetkezésnél. A lepel így aligha lehet középkori másolat. A rajta talált olajok és kenetek különösen értékesnek számítottak. Ez azt bizonyítja, hogy a lepelbe helyezett személy valami miatt jelentős ember volt.

Kiutat keresve

Szíriai félelmek
Samir Nasszar damaszkuszi maronita érsek július 13-án arról
beszélt a sajtónak, hogy a keresztények mind gyakoribbá váló
elrablása félelmet kelt az emberekben, és — az iraki keresztények
példájához hasonlóan — nemcsak az egyházi életre hat negatívan,
hanem az egész társadalomra és a családi életre is. A
gyerekeket a szülõk nem merik vasárnapi iskolába küldeni,
egyre több keresztény család gondolkodik menekülésen, ami
lassanként a vallási élet hanyatlását eredményezi. III. Gregoriosz
Laham melkita pátriárka egy német lapnak azt panaszolta,
hogy a szíriai zûrzavar pusztítja a keresztényeket. Úgy véli,
mindez külföldi muzulmánok mûve, nem a hazaiaké.

Július 12-én Hama város közelében, Tremseh faluban mintegy
kétszázhúsz-kétszázötven embert öltek meg, köztük számos
asszonyt és gyereket. Az ellenzék és a kormányerõk egymást
teszik felelõssé a mészárlásért.
A damaszkuszi apostoli nuncius, Mario Zenari érsek — az
AsiaNews katolikus hírügynökségnek nyilatkozva — felhívást
intézett a nemzetközi közösséghez, hogy mihamarabb nyújtson
segítséget Szíriának. Elsõsorban Kínát, Oroszországot és
az Arab Ligát szólítja arra, hogy lépjenek túl a megosztottságon,
és konkrét módon munkálkodjanak azon, hogy megfékezzék
a vérontást, amely tizenhat hónap alatt tizennégyezer
ember halálát okozta.
Romualdo Fernandez ferences pap, a damaszkuszi ökumenikus
központ igazgatója és a Szent Pál megtérésének szentelt
kegyhely rektora a következõket mondta: „Szíriának nem
fegyverekre, hanem párbeszédre van szüksége.” A Fides
missziós hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: az
egyetlen kiút a felek közötti párbeszéd.
Franciaország támogatásáról biztosította Libanont, hogy
segít megakadályozni az erõszak átterjedését a Szíriával
szomszédos országra, ahová egyébként szeptemberben lelkipásztori
látogatásra készül XVI. Benedek pápa. (KAP/VR/MK

látogatásra készül XVI. Benedek pápa. (KAP/VR/MK)

Tudós szerzetes Dallasból

Farkasfalvy Dénes hetvenöt éves

A dallasi ciszterci apát, teológus, a Pápai Szentírás Bizottság egyetlen magyar tagja Székesfehérvárott született 1936. június 23-án, szülei negyedik gyermekeként. Első nagy példaképe Kaszap István volt. Amikor 1948-ban államosították az egyházi iskolák többségét, Pannonhalmán bencés diák lett. Harmadéves jogászként és fogadalmas szerzetesként élte végig Budapesten az ’56-os forradalmat. Aztán elöljárói tanácsára Ausztrián keresztül Rómába emigrált, ahol a bencés Szent Anzelm Intézet hallgatója lett. 1961-ben szentelték pappá.

Morus-díj középiskolásoknak

Több mint harminc intézményből nyolcvannyolc középiskolás diák vehette át az idén alapított Morus-díjat. Az új elismerést azok a végzős fiatalok kaphatják, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem szívesen, aktívan és felelősen részt vesznek közösségi tevékenységekben, nyitottak a közéletiségre, kiemelkedően sokat tettek az iskola hallgatói közéletéért és elkötelezett keresztények.

Isten igéjére nyitottan

A Neokatekumenális Út budapesti napja

Lelkes tömeg fogadta Kiko Argüellót, a Neokatekumenális Út egyik alapítóját június 3-án délután Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren. A lelkiségi mozgalom világszerte ismert vezetőjét Erdő Péter bíboros hívta meg, hogy úrnapján az új evangelizáció jegyében tegyen tanúságot az örömhírről.