Tudós szerzetes Dallasból

1962-ben védte meg teológiai doktori értekezését L’inspiration de l’Écriture Sainte dans la théologie de saint Bernard A Szentírás sugalmazottsága Szent Bernát teológiájában – címmel. 1962-ben elöljárói Dallasba küldték egy magyar ciszterci gimnázium beindítása céljából. Tizenkét éven át volt az iskola igazgatója (1962–74 és 1975–81 között), és mind a mai napig matematikát tanít. Előadott a dallasi egyetem teológiai tanszékén is. Közben a római Pápai Biblikus Intézetben licenciátust szerzett. 2002-ben II. János Pál pápa a Pápai Szentírás Bizottság tagjává nevezte ki, amit XVI. Benedek pápa 2008-ban újabb hat évre meghosszabbított. Az immár száznégy éve működő bizottságnak ő az első magyar tagja. Mintegy húsz könyve jelent meg főként angol és magyar nyelven. Bibliográfiájában negyvenhárom angol és hetvenkét magyar nyelvű munka szerepel.

Doktori disszertációja utáni teológiai munkásságát különféle emigrációs folyóiratokban kezdte, főképp a Katolikus Szemlében és a Szolgálatban. Első magyar nyelvű könyve, a Zsoltároskönyv 1974-ben Magyarországon olyan közkedvelt lett, hogy még kétszer adták ki. 1976-ban a Teológiai Kiskönyvtár sorozatban jelent meg a Bevezetés a szentírástudományba, valamint A lelki élet teológiája. Sokan használják ma is az 1983-ban megjelent A Római levél című, Szent Pál Római leveléhez fűzött kommentárját.
1988-tól 2012-ig három cikluson át volt dallasi ciszterci apát.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .