Az erőszak csapdájából Isten erőterébe
Csapdában vergődünk, mert az erőszakra rosszul válaszolunk. A rosszat rosszal viszonozzuk.
Csapdában vergődünk, mert az erőszakra rosszul válaszolunk. A rosszat rosszal viszonozzuk.
Szeretett magyar hazám parlamentje váratlan ajándékkal lepte meg nemzetünket. Egy vészterhes és nemzeti kultúránktól, hagyományainktól idegen időszak után 2017-től munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket.
A jézusi egyenlőségelv szerint jogos szabadságunkat egyedül a másik ember szabadsága és méltósága korlátozhatja.
Jézus szeretettana egyszerre formabontó és formatartó; törvényszegő és törvénytartó; hagyománytörő és hagyományőrző, az új és a régi csodálatos ötvözete.
Jézus szeretettana a törvény jézusi beteljesítése, amelyből elvenni sem, és amelyhez hozzáadni sem szabad.
Húsvét nem a tetteink következményeként érkezik, hanem tetteink következményének ellenére. Tetteink örök következménye egyedül a kereszt. Amit az emberi gonoszság gondosan felépített, azt Isten egy szempillantás alatt „elrontotta”.
Akárhányszor lobban nagyszombat éjszakáján az egyetlen gyertyaláng, megráz bennünket a felismerés: a halál az élettel szemben szükségképpen alulmarad, ha az élet csak ugyan Krisztus.
Hosszú út vezet a világossághoz ebben a tartós sötétségben, tehetetlenségünk és hitetlenségünk éjszakájában, de Krisztus húsvét fényeivel pásztázza utunkat. Serkenti a vándorlás tempóját övéivel, de sajnos lemaradnak azok, akik vesztett reményükbe csomagolják kényelmüket, és akik görcsös hagyományőrzés ürügyén hősi pózaikba süppednek.
Amikor az a csillag Betlehem fölött leereszkedett, mintha belehullott volna a történelem folyójába.
A pásztorok között a csillag nagy csodálkozást keltett. Ahogy közeledett a föld felé, úgy szállt föl a pásztorok szívében a sejtés öröme. Megértették, hogy amit a nagyok elrontottak, azt csak a Gyermek állíthatja helyre. Ezentúl innen, ettől a ponttól, ettől a gyermeki felismeréstől számítanak mindent.
Vakon állunk világunk közeli és távoli jelenségei előtt. Ha körültekintenénk, s magunk fölé és önmagunkba néznénk, fölfedeznénk a gyermeki csodálkozás frissességét, amely a világot olyan üdévé és fiatallá varázsolja, amilyen a teremtés első napján volt.
A szíven szúrt világ nyílt sebe Európa, amelyet – mint mondják – kizárólag a felvilágosult kultúra határoz meg, ami azt is jelenti, hogy Istennek semmi köze a közélethez és az állam alapjaihoz.
Európa szakítópróbája ez, és felveti minden európai felelősségét, amellyel az emberiségnek tartozik. Kérdés még, hogy az emberiség vallási és erkölcsi hagyományaival szemben álló, önmagát tökéletesnek tekintő, felvilágosult kultúra önmagában elegendő-e mindenki számára?
Másrészt, amikor nagy problémáinkat felsorolja – a föld javainak egyenlőtlen elosztása, a növekvő szegénység, a föld erőforrásainak kizsákmányolása, az éhség, az egész világot fenyegető betegségek, a kultúrák összeütközése –, számol ugyan lehetőségeink növekedésével, de megoldhatók-e ezek, miközben az erkölcsöt a magánélet területére száműzi? Nekünk pedig éppen közerkölcsre lenne szükségünk, amely választ tud adni a mindnyájunkra nehezedő fenyegetésekre.
Megfontuk adventi koszorúinkat, vásároljuk a fenyőfákat, mert otthonainkban karácsonyfák állítására készülünk.
Európa pedig – Szent Benedek, Szent Cirill és Metód Európája, az Uniót megálmodó atyák: Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer Európája – Betlehem Szülötte nélküli karácsonyra készül.
A titokzatos betlehemi istálló, a mennyei fényben nyájukat legeltető pásztorok nem illenek szellemi tájképünkbe. A szent éj varázsa felszakadozott. Az elbeszélések, amelyek arról szólnak, hogy azon az éjszakán csodálatos módon minden megváltozott, nem hatnak meg bennünket.
Miért tagadják milliós tömegek az Istent? Talán meggyőződtek róla, hogy nincsen? Miért hagyják el milliók a vallásukat? Talán rájöttek, hogy tévedtek? Dehogy, egyszerűen áldozatai lettek a propagandának.
Manapság a legtöbbször hallott szavak: válság, krízis. Nyomukban a kétségbeesés kísértete jár. Megkérdeztük-e magunktól, honnan jutottunk idáig?