Az erőszak csapdájából Isten erőterébe

Sajátos tere ennek a szabadverseny, amit az általános igény álarca fedez. Jelen van a hétköznapi terrorizmus, ami rátelepedett minden napunkra, és félelmet, bizonytalanságot gerjeszt. Új jelenségként berobbant világunkba a „forradalmi erőszak” is, ami alig értelmezhető.
Van-e kiút ebből a helyzetből? Felismerjük-e az új lehetőséget, amit az isteni erőtér kínál? A programfelelős Jézus Krisztus, aki minden rossz élét, erejét azzal veszi el, hogy a rosszat jóval viszonozza. Jézus töri meg először és egyedül az erőszak hatalmát, amikor irgalmasságot hirdet, és áldozati bárányként magára veszi a világ bűneit.
Az ember szereti abszolutizálni igazságait és erkölcsi normáit: A bűnös bűnhődjön, a jótevő kapjon jutalmat! Isten meghív bennünket, hogy emelkedjünk a magunk emberi szintje fölé embertársi kapcsolatainkban. Kövessük őt, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. A szeretetnek ezt a rendkívüli formáját ajánlja nekünk, mint mindent újjáteremtő erőt. Az Istenre hivatkozó éber szeretet nem csodálkozik, hanem előnyt ad, megbocsát.
Kapcsolatunkat Istennel és egymással a nagyböjti szent idő és a húsvét a kereszt titkába utalja. A titkot Isten és ember között a kereszt függőleges ága mutatja. Az ember fölnyúl a boldogsága felé, Isten pedig lehajol hozzá, és találkoznak és összeölelkeznek, amit igazol, hogy csurom vér a fa. Szemmel látható zavaraink az emberi kapcsolatainkban vannak, s ezt a kereszt vízszintes ága mutatja. Embertől emberig is keresztút visz. Úgy látszik, hogy keresztjeinket nem az ácsolat fogja össze, hanem a rajtuk meghozott áldozat, amelyen múlik a kereszt egyensúlya, életünk egyensúlya, a világ egyensúlya.
Be kell látnunk, Isten üzenete alig fér bele szűk keblekbe. Keresztény közösségi hivatásunkat nem lehet lelki magángazdálkodássá lealkudni. Nagyon is jól tudjuk, hogy a szeretet inkább jelent küzdelmet, mint érzelmeket. A szeretet életösztön, nem mondhatunk le róla, ahogy önmagunkról sem, s a világról sem. Jézus húsvétja megtörte az erőszak erejét és hatalmát, és lehetővé tette az isteni erőtérben a Lélek szerinti életet, amelynek gyümölcsei: szeretet, béke, öröm. Jézus törekvése – J. Sulivan szerint –, hogy minden embert saját bensőjébe vezessen vissza, ahol elhatározásai születnek. 2019 húsvétján kívánom, hogy a feltámadásban született új életünket Isten erőterében éljük.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .