Párbeszéd a liturgiáról

Már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nékünk, mely az égi tűzről Isten dicséretére gyulladt lángra. És bármilyen sokfelé osztottuk szét lángját, e megosztásból semmi kár nem érte. (Húsvéti örömének.)
Szent Ágoston minden vigília édesanyjának hívja a húsvéti virrasztást. Éjszakába nyúlóan ünnepel az Egyház, mint máskor soha. Az ünneplés terében a központi helyen egy hatalmas gyertya áll. Mondhatnánk, ez minden gyertya édesanyja.
Tűzoszlopként vezeti csendes körmenetünket a tűzszentelés helyétől a még sötétbe burkolózó, üresen várakozó szentélyig. Lángjáról meggyulladnak piciny gyertyáink, így oszlatva el az éjszaka sötétjét a természetes tűz erőszakmentes, enyhe világosságával. A templom derengésében egyenesen áll, csendesen, de határozott erővel fókuszálja örömteli figyelmünket, irányítja ünneplésünket. Épp elég fényt ad ő és a belőle fakadó többi láng, hogy a Tóra és a Próféták hosszasan olvasott szavai új értelmet nyerjenek, hogy a zsoltárok éneklésével lassan kibontakozzon előttünk az az új irány, amit ebben a három napban kap a világ, életünk, emberi sorsaink.
Nem vakít, hanem jótékony fénybe von, engedi, hogy elbúcsúzzunk a sötétségtől, hogy szemünk szokja az egyre növekvő világosságot, hogy pupilláink kitáguljanak, szemeink rácsodálkozzanak; engedi, hogy fokozatosan észrevegyük a részleteket, hogy a tárgyak, az arcok azok legyenek, amik. Jók.
Bár még sok minden hátra van az ünnepből, a világ életéből és sorsainkból is, mi már tudjuk, mit hirdet ez a gyertyaszál nekünk. Lángjára nézve szívünkbe befészkeli magát a derű, a pislákoló remény, a jót váró hit, az újjáéledő bizalom.
Mert olvadó viasz táplálja szüntelen, amit e gyertyához a szorgalmas méhek készítettek. Ó, valóban áldott éj, mert ekkor lép frigyre isteni és emberi, földi és mennyei!
Bár olvadó viasz táplálja ezt a fényt, és egyszer csak elfogy, bár ott van benne fogyatkozó gyertyaéletünk, tudjuk azt is, hogy a Fény, akit hordoz, akit jelenvalóvá tesz szinte szentségi módon, már soha nem huny ki, az általa teremtett világosság többé nem lát alkonyt. Isteni és emberi, földi és mennyei frigyre lép ma éjjel újra e gyertya fényénél:
Most kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát. Mint jó illatú áldozatot fogadd el tőlünk, és világossága az égi fényekkel olvadjon egybe! Fénylő lángját találja égve a szép hajnalcsillag, az örök Hajnalcsillag, ki soha nem lát alkonyt: a te Fiad, Jézus Krisztus, ki visszatérve a sírból, az emberi nemre szelíden árasztja a megváltás fényét, él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..