Legyőzte a halált

Az egész húsvéti időben pedig fő liturgikus énekünk a tropár marad: „Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”. A megénekelt, keresztény hitünk alapját adó ténymegállapításokból vegyük most szemügyre azt, hogy „legyőzte halállal a halált”.
Jézus Krisztus legyőzte a saját halálát. Kétségtelen, hisz az, akit szörnyen megkínoztak, akit csúfos és gyalázatos módon keresztre feszítettek, akit aztán az új sziklasírba temettek, még a követ is rápecsételve, s akit aztán katonákkal őriztettek, harmadnapra mégiscsak feltámadt! Erre alapozódik a hitünk. Ezért vagyunk keresztények. Ezt kaptuk kétezer éves örökségül. Nem „mesterségesen kiagyalt mesékre” (2Pt 1,16) alapozzuk a hitünket, hanem a szem- és fültanúkéra, akik valamennyi érzékszervükkel tapasztalták, hogy az „élet Igéje megjelent” (1Jn 1,1–2), bár éppen a feltámadásnak nem voltak tanúi. Ám Jézus negyven napig „számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra” (ApCsel 1,3), hogy feltámadt, hogy újra él, mert legyőzte a halált. Már csak Tamás apostol teljes meggyőződéssel előtárt „Én Uram és én Istenem” (Jn 20,28) hitvallása kellett a végső bizonyossághoz, miután ő is megtapasztalta, hogy a megkínzott, még a sebhelyeket is magán viselő Jézus újra él, mert legyőzte a halált!
Jézus Krisztus a mi halálunkat is legyőzte. Milyen meggyőzőerővel írja Szent Pál apostol: „Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül” (1Kor 15,20). Mintha csak a húsvéti ikonunk ábrázolását akarná a szemünk elé állítani: az alvilág sötétjéből hatalmas lendülettel felszálló Krisztus kézen fogva magával ragadja az előtte elhunyt igazakat. Mint Üdvözítő szállt le oda, „hirdetvén a jó hírt az ott fogva tartott lelkeknek” (1Pt 3,19). Elsőként támadt fel, és mi is beállhatunk a sorba, hogy a mi halálunkat is legyőzze. Így életünk végén valósággá válik a húsvéti kánonunk sora: „tegnap veled temetkeztem el, Krisztus, veled ébredek ma, a feltámadóval”.
A halál legyőzése nem a teljes megsemmisítését jelenti. Ez igaz, mert továbbra is érvényes, hogy mindenkinek meg kell halnia. Ámde a halál fájdalmát legyőzte! A földi életből való távozás Jézus Krisztus halála és feltámadása óta lehet örömteli is. Hiszen ő maga tanítja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog” (Jn 11,25). Lehet úgy fogadni a halált, mint ahogy a szerelmes várja a szerelmével való találkozást. Lehet úgy meghalni, ahogyan a nagy szentek meghaltak, derűs mosollyal az arcukon. Ezt jelenti a halál legyőzése, eltiprása! Többé már nem félelmetes, mert a feltámadott Úr életében való részesedésre vezet!
Jézus azt az ószövetségi halált győzte le, amiben az elhunyt lelkek még a várakozás állapotában voltak, az alvilágban. Nekünk, újszövetségi embereknek már van onnan feltámadás. Örüljünk hát annak, hogy a feltámadt Krisztus „legyőzte a halált”!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..