Az egyház minden szentmisében az utolsó vacsora asztalához invitál minket Jézus meghagyása szerint: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Régi igénye azonban, hogy ennek az asztalnak ajándékát külön ünnepen köszönje meg Istennek. Történeti szempontból a nagycsütörtök volna erre a legalkalmasabb, de arra a nagypéntek árnyéka vetődik.
A húsvéti idő vasárnapjain az evangéliumi részleteket Szent János könyvéből vesszük. A hatodik vasárnap evangéliumi szakasza Jézus búcsúbeszédéből való, és már a pünkösdi Lélekre utal.
Szent Pál apostol a korinthusiaknak írt első levelében elsorolja, ki mindenkinek jelent meg húsvétkor s húsvét után a feltámadott Jézus. Így kezdi a felsorolást: „megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek” (15,5).
A Jézus környezetében élő emberek hajlamosak voltak arra, hogy megérdemelt büntetésnek tekintsenek mindenféle emberi fogyatékosságot, a vakságot is. A mai evangéliumban egy vakon született láttán a tanítványok azt kérdezik Jézustól: „Ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”