Fábián Attila

Karácsonyi (rém)álom
Nem telhet el karácsony a Diótörő nélkül!? Felkiáltás és kérdés formájában is érvénye van e mondatnak, hiszen az E. T. A. Hoffmann meséje nyomán született Csajkovszkij-balett olyan örökzöld klasszikus, amely – tetszik, nem tetszik; akarjuk vagy nem – ünnepünk, életünk, kitartó gyerekkorunk része lett. Csak az idei decembert nézve: Diótörő az Operában, a Mûvészetek Palotájában, a Tháliában, a RaM Colosseumban, a bábszínházban, a nagykovácsi amerikai iskolában, a szokásos karácsonyi tévé-rádió reklámokban, régi-új hanghordozókon, DVD-ken… – és nem először filmen, a mozikban. Angol–magyar koprodukcióban tavaly nálunk készült el a legújabb változat. Ezúttal a sokoldalú Andrey Konchalovskiy feldolgozásában, aki előbb Tarkovszkij forgatókönyvírójaként, később akció- és történelmi filmek alkotójaként, majd operarendezőként tette le a névjegyét. Minden tekintetben eklektikus 3D-s Diótörő-mozijában Csajkovszkij zenéjét részben eredeti formájában bedolgozva, illetve – Sir Tim Rice szövegével – átdolgozva, musicalesítve használta fel. De nem csak a balettet, hiszen a Patkánykirály a Patetikus szimfónia harmadik tételének feszes indulótémájára dalol és masíroztatja „embereit”, a náciforma csatornalakókat; a happy endet pedig a b-moll zongoraverseny nyitódallamára erőltetett „örömóda” kíséri.