Vajon hol láthatunk egyszarvút, „közismertebb” nevén unikornist? Az állatkertben, cirkuszban biztosan nem, hiszen mesebeli állat. Századunkban legismertebb előfordulási helye (a csillagos égbolton kívül) a képtárak, múzeumok gyűjteménye. A kiállítóterekben és a raktárak mélyén őrzött műtárgyakon gyakran köszönnek vissza e kecses állatok.
Minden múzeumban, minden gyűjteményben könnyűszerrel találhatunk olyan festményeket, amelyeket szívesen hazavinnénk. Ne gondoljunk szövevényes bűnügyi történetekre, e vágyunk teljesítéséhez elegendő betérni a múzeumi boltba, ahol kedvencünket például képeslap formájában megvásárolhatjuk.
A művek közkedveltségét látva a múzeumok igyekeznek is árusítani a „leglátogatottabb” képeiket különböző ajándéktárgyak formájában.
Két héttel ezelőtt megjelent írásunkban a művészettörténész nehéz sorsát tárgyaltuk: milyen bajos megállapítani egy-egy szent személy kilétét, mondhatni személyazonosságát.
Eddigi írásainkból megtudhattuk, hogy nemcsak a budapesti Szépművészeti Múzeumban láthatunk spanyol festőktől származó képeket, hanem Esztergomban is. Sőt, már az sem lephet meg minket, ha a Keresztény Múzeumban a bibliai jeleneteken, próféták és szentek portréin túl hétköznapi tárgyú festményekkel is találkozunk.
Vajon mi a művészettörténész legnehezebb feladata, amivel ráadásul gyakran találkozik élete során? A válasz megfontolásakor nem kell különféle fizikai munkák végzésére gondolnunk, sőt, számolási feladatok felett görnyedő kutatót sem kell elképzelnünk. Ugyanis talán a legnehezebb feladatnak az számít, amikor egy-egy személy kilétét kell megállapítani.
Bárhová nézünk is, angyalokat látunk. És most nem egy karácsonyi díszbe öltöztetett szobára kell gondolnunk (habár közeleg annak az ideje is lassan), hanem például egy képtár termeire.
Megdöbbentő a látvány: egy fiatal nő fekszik kikötözve a kínzópadon, és testét szolgák, katonák sanyargatják, szabdalják. Vajon ki lehet a szerencsétlen sorsú nő? Vajon miért érdemelte ki a szörnyű kínokat?
A fiatal nő azonosítására remek lehetőségünk adódik, ha elolvassuk a szájától induló latin nyelvű minuszkulás, rövidítésekkel teli mondatszalagot: „gratias ago tibi Domine quod me cum filio meo ad tuam gratiam pervenire voluisti. S. Julita”.
„Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz.” A fenti imarészlet nem lehet ismeretlen számunkra, hiszen gyakran énekeljük különböző liturgikus események során. Ám ezt az éneket nemcsak fülünkkel, hanem szemünkkel is befogadhatjuk.
