Megimádkozott tárgyak

Gyöngyösi kiállítás a hit, a művészet és a mesterség jegyében

A közelmúltban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt az Almásy család egykori palotájában, mai nevén a Szent Korona-házban, a gyöngyösi Szent Bertalan- templom kincstára. A kétszázhetvenötmillió forintos európai uniós támogatással megújult múzeumba betérő látogató elcsodálkozhat a középkori, gótikus és barokk kori egyházi tárgyak, miseruhák és könyvek páratlan szépségén. A kiállításon bemutatott ötvöstárgyak, az esztergomi főszékesegyház kimagasló értékű kincstára után az ország második leggazdagabb gyűjteményét alkotják. A negyvenkét ötvösmű közül tizenkettő középkori, illetve a reneszánsz idejéből származó liturgikus tárgy, amely műtörténeti értéke miatt is felbecsülhetetlen jelentőségű. Az új köntösbe öltöztetett, akadálymentesített, kibővített kiállítási terek és az audiovizuális eszközökkel felszerelt, hetvenhat négyzetméteres oktatóterem mellett a plébániától leválasztott épületrészben kapott helyet két, látogatható restaurátor- műhely is. Az ötvösrestaurátor-műhelyben a műkincsek felújítása mellett az ország templomaiban még használatban lévő liturgikus tárgyak tisztítását, javítását, aranyozását végzik. A textilműhelyben pedig azoknak a történelmi értékű egyházi ruháknak a restaurálásával foglalkoznak, amelyek évszázados múltjuk miatt ma már féltett muzeális értékként rejtőznek a templomok sekrestyéiben.

Tizedszer a sokféleség egységében

Váci egyházmegyei találkozó Dunavarsányban

Immáron tíz esztendeje, hogy a nógrádsipeki egyháztanácsnokok egy váratlan és meglepő javaslattal kopogtattak be az ország legnagyobb egyházmegyéje új püspökének, Beer Miklós atyának váci ajtaján. Szeretnék meghívni és vendégül látni az egyházmegyét a Cserhát hegyei és dombjai között fekvő falujukba – mondták. Igen, az egyházmegyét, pontosabban a hívők közösségét, a szép nógrádi tájon élőket épp úgy, mint az Alföld végtelen síkságán lakókat. Fogjanak vándorbotot, s a lehetőségeiknek megfelelően keljenek útra, és meg se álljanak Nógrádsipekig… Ehhez a kellő önbizalommal teli elhatározásukhoz kérték a püspök áldását.

Miklós atya maga is sportos alkatú, vállalkozó szellemű, az egészséges erőfeszítést pártoló pap lévén örömmel támogatta a hívek elképzelését, akik, mint hamarosan kiderült, megérdemelték a megelőlegezett bizalmat. Olyan vendégszerető, hagyományt teremtő fogadtatással rukkolt elő az alig hétszáz lelkes falu közössége, hogy azóta is például szolgál az évenkénti újabb és újabb egyházmegyei találkozót szervező közösségeknek, amelyek szinte versenyeznek a rendezés jogának elnyeréséért.

Egyházmegyei találkozó Dunavarsányban

„Aggiornamento! Újuljatok meg lélekben!” XXIII. János pápa jelmondatával várta június 28-án a dunavarsányi és a plébániához tartozó három másik helység, Áporka, Délegyháza és Majosháza katolikus közössége a tizedik alkalommal megtartott Váci egyházmegyei találkozóra érkező hívőket. Az esemény keretében Beer Miklós megyés püspök fölszentelte a katolikus plébánia új épületét és közösségi házát. (A találkozóról szóló beszámolónk jövő heti lapszámunkban jelenik meg.)

Fotó: Cser István

Boldogság meghosszabbítva…

Egy közösség, egy módszer, amely segít visszatérni az első szeretethez

Ezt a lehetőséget ajánlja résztvevőinek a világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Házas Hétvége katolikus lelkiségi mozgalom, amelynek magyar közössége a közelmúltban ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját.

A jubileummal egy időben hazánkban ülésezett a nemzetközi Házas Hétvége mozgalom (Worldwide Marriage Encounter) tizenhárom tagországának küldötteiből – ahogy ők fogalmaznak: nemzeti felelős megbízottaiból – álló európai tanácsa. A magyar mozgalmat képviselő Varga János atyával és Szirmai Bélával, valamint feleségével, Katalinnal beszélgettünk a párkapcsolatok folyamatos megújításának a katolikus egyház által kínált, egyre időszerűbbé váló módszeréről.

Lélek a cselekedetekben

Szépülő templom és épülő közösség Üllőn

Üllő, a honfoglaló Árpád vezér fiának nevét viselő Pest-megyei kisváros közösségének kétszázötven éves temploma megszépült külsővel várta a május 25-i, bérmálással egybekötött szentmisére a katolikus közösséget. Az ünneplőruhába öltözött és ünnepi lélekkel érkező nagyszülők, szülők, kisebb-nagyobb gyermekek, unokák, dédunokák már jóval a szertartás megkezdése előtt izgatottan gyülekeztek a templom előtti téren. Mindenki szemtanúja szeretett volna lenni annak, amikor Beer Miklós váci megyés püspök megáldja a kívül-belül megújult templomot. „Lám, milyen nagyszerű alkotásra vagytok képesek, ha összefogtok, s ha a lelketek is beköltözik cselekedeteitekbe. Azzal a reménységgel lépjünk be az istenháza ajtaján, hogy segítségével élhetőbb lesz a világ” – hangzottak a főpásztor ünnepi szavai.

Az üllői hívők közössége nem hagyta cserben az egyházát sem most, amikor állami és európai uniós támogatás híján az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb, harminckilencmillió forintos beruházásról kellett gondoskodnia, sem pedig a régi időkben, a történelem viszontagságai közepette.

Ahol ház és közösség épült

Kettős ünnepségre gyülekezett a martonvásári katolikus hívek apraja-nagyja május 11-én, Jó Pásztor vasárnapján, amikor a székesfehérvári megyés püspök megáldotta a Szent Anna-templom felújított és megszépült belső terét, valamint a közösség új plébániaépületét. A lélekemelő hangulatban, a hívek hálás köszönetét kifejezve az egyházközség világi elnöke, Szabó Róbert hangsúlyozta: Schrőder Gyula atyának idős kora ellenére volt ereje, bátorsága, hite s elegendő szeretete és bizalma a rábízottak iránt ahhoz, hogy belevágjon az embert próbáló munkába. Karizmatikus, derűt sugárzó egyéniségével, hatvanhárom évi papi szolgálatának tapasztalatával sikerült megnyernie olyan híveket, akik áldozatos munkájukkal segítették az atyát olykor „szorongással eltöltő” munkálatok sikeres befejezését.

Nagyböjti zarándoklat a Gellért-hegyen

Több száz hívő és érdeklődő részvételével nagyböjti zarándoklatot tartottak április 10-én a Gellért-hegyen átvezető Tisztulás Útján (Fehér Szív Útja). A Böjte Csaba ferences szerzetes, a pálos és a ferences rend, valamint világiak által tavaly alapított nagyvárosi zarándokutat a közös rózsafüzér imádság után Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek áldotta meg a Sziklatemplomnál. A „szeretetet, a jóságot, a békét kereső” résztvevők a hegyi ösvényeken, majd az Erzsébet hídon áthaladva, a „bűnbánat és a megtisztulás zarándokútján” az embernek adott isteni parancsokat feldolgozva jutottak el a pesti ferences templomba, ahol a Csaba testvér által bemutatott szentmisén vehettek részt.

Bíborosi vizitáció Budapest Belvárosában

Egyházlátogatásai során az ország egyik legrégebbi plébániáját kereste fel Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek. A legutóbbi vizitációra 1933-ban került sor. Március 28–29-én, két napon át ismerkedett a főpásztor az egyházközség hitéletével, azokkal a templomokkal és egyházi intézményekkel, melyek a plébánia területén találhatók. A szombat délutáni szentmisében Bitter Lajos személyében egy akolitust avatott a bíboros, majd huszonkét fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Erdő Péter szentbeszédében kiemelte: a nagyböjti időszakban „ismerjük el, hogy van mit megbánnunk, van miért megváltoznunk, hogy másképpen kell látnunk magunkat és környezetünket, az egész életünket, mint eddig tettük”.