Ünnepélyes házszentelést tartottak Zalaegerszeg Botfa városrészében január 19-én, a Mindszenty Ifjúsági Háznak otthont adó Hüvös-kastélyban. A szertartást Furján Gellért csácsbozsoki plébános végezte. A Notre-Dame Női Kanonok- és Tanítórend fenntartásába került intézményben lehetőség van erdei iskolák, lelkigyakorlatok megtartására.
Fiataloknak szóló program indult a világháló használatáról
Életünk szinte nélkülözhetetlen tartozékává vált az internet. Az is mindenki számára természetes, hogy használatát egész fiatal korban meg kell tanulni. De vajon tisztában vannak-e gyermekeink azzal, hogy milyen veszélyeket rejt a világháló? A szakemberek szerint a legkevésbé sem. Ezért indított programot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Az internet nem felejt címmel, mely interaktív előadásokon ismerteti meg a fiatalokkal a világháló veszélyeit. A program részleteiről Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt kérdeztük.
– Létezik olyan átfogó kutatás, amely a fiatalok internetezési szokásait vizsgálta?
– Természetesen, hiszen egy ilyen program elindítását kutatómunkának kell megelőznie. Saját kutatásainkon túl Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal is többször egyeztettünk arról, hogy a magyar adatvédelmi jogszabályok mire adnak lehetőséget. Az UNICEF is végzett olyan felméréseket, melyek magyar és nemzetközi viszonylatban is megmutatják, melyek az internetfelhasználás sajátosságai. Mindezekre szükség volt ahhoz, hogy megállapítsuk, hova kell helyeznünk ennek a programnak a hangsúlyait.
Beszélgetés Tőzsér Endre piarista szerzetessel
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án az egyház figyelme egy rövid időre a szerzetesek felé fordul. Jövőre azonban sok minden róluk szól majd, hiszen a 2015. évet Ferenc pápa a megszentelt élet évének nyilvánította. Mit várnak ettől a szerzetesek? Többek között erről is kérdeztük Tőzsér Endre piaristát, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárát.
– Aranyszájú Szent János mondta a következőket a sivatagi atyákról: „A szerzetesek tetteikkel bizonyítják azt, amit mi, az igaz tanítás iránti szeretettől vezéreltetve szavakban igyekszünk tanítani. Ne pusztán kinézetüket tekintsük, vagy azt, milyen nyelvet beszélnek, miközben erényes életük fölött elsiklunk; inkább vizsgáljuk meg gondosan az angyali életet, melyet élnek.” Mi mindent üzen tetteivel a mai szerzetesség korunk keresztényeinek?
– Ma is, mint minden korban, a társadalmi és az egyházi élet számos területén tevékenykedünk. Mivel Magyarországon több az apostoli feladatot ellátó, mint a monasztikus, szemlélődő közösség, ezért az emberek általában arra a szolgálatra figyelnek fel, amelyet végzünk. Jelen vagyunk az oktatás, a szociális ellátás, az egészségügy, a lelkipásztori munka területén, és még folytathatnánk a sort. De nem szabad azt gondolni, hogy egy szerzetes pusztán azért, mert szerzetes, jobban teszi a dolgát egy világi hívőnél. Lehet, hogy egy plébánián, a karitásznál dolgozó családos apuka sokkal áldozatosabban, sokkal többet és nagyobb szeretettel dolgozik. Van áldozatkész, de van lusta szerzetes is. Ebben az idézetben viszont nemcsak azt mondja Aranyszájú Szent János, hogy a szerzetesek tetteit érdemes figyelni, hanem az „erényes életüket” is. Azt hiszem, ez a döntő pont. A szerzetesek nem annyira a tetteikkel üzennek, hanem a létükkel. Számomra Isten a legfontosabb. Az ő szeretetterve. Csak akkor élhet az ember igazán megelégedett, örömteli, boldog életet, ha mindennap hallja szívében az Atya hangját: „Te vagy az én szeretett fiam.” A szerzetes Jézusban ismeri fel azt, aki az emberi létet a legtökéletesebben, a legboldogabban élte meg. Minden szerzetesnek az a legnagyobb öröme – nekem is –, hogy felfedezte: arra kapott meghívást, hogy Jézus életformáját élje. Ahogyan Jézus életének célja Isten országának szolgálata, az Atya szeretetének, irgalmának a megmutatása volt, úgy a szerzetes is egyedül Istennek akar élni, és minden embert segíteni akar abban, hogy boldog legyen. Mivel Jézus szolidaritást vállalt a legszegényebbekkel, legelesettebbekkel, legbűnösebbekkel, mi is ezt szeretnénk tenni. Minden kereszténynek szegényen és Isten szavára hallgatva, vagyis engedelmesen kell élnie. A szerzetesek abban különlegesek, hogy ők olyan, nem házas emberek, akik közösségben élik meg kereszténységüket, Jézust testvéri közösségben kívánják követni. Ez a két dolog alapvető: nem házasként és közösségben. Szokták mondani, hogy a legnehezebb „szerzet” a házasság: mi, szerzetesek azt üzenjük a házasoknak, hogy mi is vállaljuk a közösségi életet, annak örömével és keresztjével. Vállaljuk az életre szóló elköteleződést, a halálig tartó hűséget.
Könyvespolcra
Nem csak időn és téren átívelő utazásra invitál bennünket Nacsinák Gergely András A könyv és a sivatag című, a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány által kiadott könyvében. Ha figyelmesen olvassuk, akkor egy harmadik irány is előtűnik: saját lelkünk legbelső magvát is megérinthetik ezek a jórészt a szerzetesi spiritualitásról szóló írások.
A keresztény szerzetességet a sivatagi atyáktól eredeztetjük. Már a korai századokban sokan kivonultak a pusztába, hogy ott keressék a tökéletesedés formáit. A kötet első tanulmányai az ő köreikbe vezetnek el bennünket. Róluk szokták azt mondani, hogy eszményképük a biosz angelikosz, az angyali élet elsajátítása volt. A szerző azt vizsgálja, hogy mit is jelent ez pontosan. Ennek az életformának a legfőbb jellemzője az áttetszőség volt: „nem kérni részt a földi csörtetésből és harácsolásból”. A szerzetesség és az öröm kapcsolatáról írtak különösen érdekesek lehetnek James Martinnak az Új Ember gondozásában megjelent Mennyei derű című könyvével összevetve. Talán árnyalják kissé a jezsuita szerzetes gondolatait.
Észak és dél harca koreai filmekben
Kivégzésekben végződő politikai tisztogatás, atomháborúval való fenyegetőzés, óriás munkatáborok, éhezés és szegénység. Ezekről hallhatunk a híradásokban, ha Észak-Korea a téma. A déli országrészről ugyanakkor sokkal kevesebbszer esik szó. A leginkább akkor, ha nagy lelkesedéssel valamelyik dél-koreai cég magyarországi befektetéséről számolnak be a médiában. Tavaly volt hatvan éve, hogy abbahagyták a koreai háborút – békét ugyanis máig nem kötöttek a szembenálló felek. A megosztottság ugyanakkor még régebben kezdődött, hiszen már a II. világháború után kettévágták a félszigetet, nagyjából ott, ahol ma is húzódik a határ a két állam között.
Könyvajánló
A történészek és az érdeklődők egyaránt jól ismerik és nagyra becsülik a „kiváló magyar bizantinológus”, Moravcsik Gyula gyűjteményét, melyben az Árpád-kori magyar történelemre vonatkozó bizánci forrásokat tette közkinccsé. Moravcsik tervbe vette, hogy a későbbi korok irodalmát is ismerteti, de erre 1972-ben bekövetkezett halála miatt már nem volt lehetősége. Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai 1984-ben jelent meg. Moravcsik úttörő munkájának folytatására ugyanakkor mind ez idáig várni kellett. A feladatra Baán István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, bizantinológus vállalkozott.
Számtalanszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy mit is szeretünk a filmekben. A lehetséges válaszok között szerepel az is, hogy olyasmivel találkozhatunk a filmvásznon vagy a tévé képernyőjén, amiben magunkra ismerhetünk. A filmbéli szereplők és saját sorsunk, életünk problémái között talált közös nevező miatt támadt aha-élmény az, ami odaszögez bennünket a fotelba.
A történészek sokszor figyelmeztetnek arra, hogy a kulturális emlékezet nem azonos azzal a történelemmel, melyet a tudósok kutatnak. Minden nemzet számára vannak olyan események, melyek vagy tragédiájuk, vagy hősiességük – esetleg mindkettő – okán fontosak. Azok az emlékek, melyeket sorsdöntő eseményeiről őriz egy-egy ország, nemzet, könnyen megszilárdulnak. Feltörni ezeket igen nehéz. Ám ha sikerül, a tüzetesebb vizsgálat végül kimutathatja azok hézagos, a múltat megszépítő és az eseményeket jótékonyan átíró jellegét. A történész – esetleg a dokumentumfilmes – feladata tehát az, hogy tükröt tartson, és megmutassa, mi is történt valójában.
