Alekszandr Blok

Éjjel, mikor a város alszik,
békés homálytól lepve be,
ó, mily isteni zene hallszik,
a föld hány hanggal van tele!

Végnélküli vizek színén,
míg az est bíbora befesti,
jósol, dalol, de a szegény
nem bírja szárnyait emelni.

Elhagyva engem, megígérted,
barátom, hogy szeretsz,
s ha a távoli hont eléred,
el akkor sem feledsz.

Az alvó város ködlepett,
csak pislognak a lámpák…
de az éjt a Néva felett
hajnalpír üti már át.

Ebben a messzi csillogásban,
mely csupa visszfény, csupa szín,
vannak elrejtve árvaságban
töltött hajdani napjaim.

                              Hárs Ernő fordítása

Vihar veri az ablakot,
tombol a bősz, eszeveszett zaj,
eső dől, felhő kavarog,
a szél dühe hol nő, hol elhal.